Ferenc, Klára és az apostoli szegénység

Karanténos időkben az esendő katolikus, aki (bár szilárdan eltökélte, hogy nem, idén már tényleg nem hagyja a nagyhétre) addig várt a húsvét előtti szentgyónással, míg végül ugrott a lehetőség, kénytelen magának keresni valamiféle vezeklési módot.

Ezért aztán szorgalmasan nézem a „Kinyilatkoztatások az Apró-villa padlásáról” című reality sorozat napi epizódjait.

Szenzációs a formátum, naponta más-más szögből látjuk a rusztikus gerendákat és a szürke sarokkanapét, miközben a villalakók kijelentenek, rámutatnak és sürgetnek – hisz miért ne az osztogasson tanácsokat egy világjárvány kezelésével kapcsolatban, akinek képességeit egy augusztus 20-i vihar kockázatának felismerése és kezelése is meghaladta, és akinek idegrendszere egy monorierdői vasúti balesettől is becsődölt. De oké, tegyük ezt most félre, és hallgassuk figyelmesen, mit javasolnak, hátha mégiscsak van benne valami.

VV Feri szerint például a hiteltörlesztés felfüggesztése és a járulékelengedés, az lárifári. A tuti az volna, ha az állam valamiféle IMF-hitelből szépen kifizetné ezekben a hónapokban a covidkárosult ágazatok munkavállalóinak bérét. Hiszen – érvel nekünk VV Klári – mindennap be kell vásárolni.

Mármost először is nem kell mindennap bevásárolni. Konkrétan a feladat az volna, hogy csücsülünk szépen otthon, és csak akkor megyünk le a boltba, ha végképp elkerülhetetlen. Ami garantáltan nem fordul elő naponta, kivált azon háztartásokban, ahol raklapszám stószolták fel a tartós élelmiszert az elmúlt hetekben. Persze világos, hogy azok, akiknek személyes szabadságát már a vasárnapi boltzár is vállalhatatlanul korlátozta, nehezen állnak át erre az aszkézisre, de attól még a dolog megoldható.

De az ötlet lényege ugye nem is ez, hanem a bérátvállalás. Hogy a kieső fizetéseket az állam lesz szíves pótolni – akár nyugodtan adósodjék is el ennek érdekében, nem fogjuk emiatt bántani, mert mi ilyen észveszejtően konstruktív ellenzék vagyunk, egyem a jófejségünket.

Ha jól értem, valami olyasmiről lenne szó, hogy miközben omlik össze a világgazdaság és mindenki azon agyal, miként és mennyiből lehetne majd újraindítani, a szemlőhegyi agytröszt már a startvonalhoz állás előtt eladósítaná a komplett országot azért, hogy ne csökkenjen a kényszerszabadságon lévő stewardessek és tolmácsok életminősége.

Aki igazán bajban van, azon segíteni kell, tiszta sor. A tehetős tulaj egy időre csökkentheti rászoruló fiatal bérlőjének lakbérét. A járvány alatt is ugyanannyit kereső köztisztviselő vagy politikus bedobhat egy nagyobb summát a közösbe, amiből támogatni lehet például a gyermekeit egyedül nevelő szállodai takarítónőt. A volt miniszterelnök jótékonysági árverésre bocsáthatja szakdolgozatának díszkötéses példányát. Ezerféleképp segíthetünk egymáson és magunkon.

Az viszont azért hadd ne legyen elvárás, hogy az orbitális visszaesés közepette továbbra is mindenki ugyanúgy éljen, mint a zsíros években. Persze kipróbálhatjuk újra, hogy hova is vezet a „hitelből segélyt” utca, de én azért nem reménykednék abban, hogy ezúttal egy pálmafás oázis várna ránk a végén, fűszoknyás lányokkal és hűs ingyenkoktélokkal.

Ezért köszönöm, részemről nem kérem, hogy az állam IMF-hitelből finanszírozza a kieső bevételemet. Böjt van úgyis: az önkéntes karantén mellett nyugodtan lehet vállalni egy kis önkéntes megszorító csomagot, hátha úgy kihúzzuk önerőből, amíg kell. Kevesebb fölösleges kaja, kevesebb áram, kevesebb benzin – a tengerhez röpködést meg egyelőre úgyis buktuk. Így az IMF-et is megúszhatjuk, ráadásul még Greta Thunberg is örülhet. Hát kell ennél több?

Francesca Rivafinoli

 

Kiemelt képünk forrása: Gondola.hu