„Nigéria mára a védtelen keresztények gyilkolásának területévé vált”

Nemzetközi szervezet követi nyomon az országban végbemenő mészárlásokat.

Az anambrai központú szervezet, az International Society for Civil Liberties and Rule of Law (magyarul nagyjából annyit tesz: polgári jogok és a törvény érvényesítésének nemzetközi társasága) a héten tette közzé a jelentését, mely szerint

2020 kezdete óta 350 keresztényt gyilkoltak meg hite miatt Nigériában, valamint 100-150 keresztény utazót raboltak el az utakon.

A jelentések számokra bontják, körülbelül milyen arányban tehető felelőssé a Boko Haram, mennyi áldozatot számlálnak a fuláni pásztorok dzsihadista támadásai és az ország destabilitása miatt megjelenő banditák akciói.

Tavaly számoltunk be először arról, hogy a fulánik már beelőzték a világszerte hírhedt Boko Haramot. Szinte, mint egy sötét versenyben, úgy vannak egymás mellett a két társaság lázadói. A fulánik idén 250 emberrel végeztek, a maradék száz áldozat vegyesen köthető a Boko Haramhoz és egyéb, elszórtan munkálkodó banditához.

A nemzetközi társaság jelentésében kifejti, hogy 2015 óta több mint 11 000 keresztény halt vértanúhalált Nigériában.

Állítják, hogy a fulánik támadásai 100%-ban a keresztények ellen irányulnak. Esetükben 7400 a halottak száma. A Boko Haram, amelyről nemrég született kormányzati konszenzus, miszerint elfogadták, hogy valóban, mára egy célzottan keresztényeket támadó szervezetté vált, az elmúlt fél évtizedben meggyilkolt 6000 áldozatából 4000 volt keresztény.

A nigériai kormány álláspontja, bár a Boko Haram kapcsán megváltozott, a fulánik ténykedését még mindig figyelmen kívül hagyja, mondván az ő akcióik csupán válaszcsapások a többi közösség támadásaira, természetükben történelmi eredetűek. A persecution.org tanúsága szerint a nigériai kormány mindenről, ami a templomok felgyújtásával, a lelkipásztorok meggyilkolásával és a jobbára földművelő keresztények élettereinek elpusztításával kapcsolatos, hallgat.

 

Kiemelt képünk forrása a Morning Star News. A kép Godfrey Ali Shikagham (bal) és Lawrence Duna Dacighir (jobb) keresztény egészségügyi dolgozók kivégzéséről készült videóból lett kivágva. Háttérben a Boko Haram katonái.