Megkezdődött a több száz gyerek molesztálásával gyanúsított francia sebész pere

Az áldozatok, fiúk és lányok többsége a 69 éves orvos betege volt, de két unokahúga is a bántalmazottak között van.

A sebész évtizedekig naplót vezetett rémtetteiről és szexuális fantáziáiról.

Az ügy felgöngyölítése 2017-ben kezdődött, amikor Le Scouarnec a szomszédban lakó hatéves kislánynak mutogatta péniszét, aki elmondta az esetet szüleinek. A sebésznél tartott házkutatás során a rendőrök több mint 300 ezer pornográf képet találtak, valamint az 1989 és 2017 között elkövetett molesztálásokat és nemi erőszakokat részletező naplókat. A nyomozók szerint Le Scouarnec a jegyzetfüzetekben a gyerekek neve mellett a velük folytatott szexuális tevékenység jellegét is feltüntette. A sebész elismerte, hogy bántalmazott kiskorúakat, de vallomása szerint naplóiban fantázia keveredik a valósággal.

Laureline Peyrefitte körzeti ügyész egy decemberi sajtótájékoztatón azt mondta:

Le Scouarnec potenciális áldozatainak száma eléri a 349-et. Többségük nem emlékszik a történtekre, mert arra évekkel ezelőtt a kórházban, kábult és kiszolgáltatott állapotukban kerülhetett sor.

A csendőrség 229, a naplókban megnevezett embert hallgatott ki, közülük kétszázan tettek hivatalos feljelentést a sebész ellen – közölte az ügyészség. Ennek ellenére sok eset már elévült.

A nyomozók szerint Le Scouarnec szándékosan a legfiatalabb betegeket választotta ki, akik sokszor azt sem értették, mi történt velük. A sebész egészségügyi kontrollnak álcázta az áldozatok kórházi szobájában tett látogatását. Naplói szerint az is előfordult, hogy elaltatott vagy érzéstelenített betegeket molesztált a műtőben.

Le Scouarnec-re már 2005-ben felfigyeltek a hatóságok: akkor gyermekpornográfia birtoklásáért négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A pénteken kezdődő per két unokahúgát, a szomszéd kislányt és egy volt beteget érint, aki négyévesen került heveny hasnyálmirigy-gyulladással a kórházba, ahol a sebész akkoriban dolgozott.

Le Scouarnec-re akár 20 éves börtönbüntetés is várhat.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb