Úgy látszik, a Mérce figyelme minimum egyoldalú

Miközben a Dél-Amerika jobbos kormányai elleni tiltakozásokba helyezik reményüket a hazai szélbalosok, a dél-amerikai balos rezsimek gazdasági teljesítményéről és az ellenük való tiltakozásokról megfeledkeznek – írja a Mandiner oldalán Szilvay Gergely.

Az elmúlt hónapok során Dél-Amerikában megfigyelhető tiltakozások kialakulásáról írt elemzést a Mérce. A Mandiner munkatársa, Szilvay Gergely szerint azonban a probléma nem a tiltakozások tényének említése, hanem az, hogy abban kifejezetten csak a jobboldal által hozott sikertelen törekvések említése történik. 

Miért forrong Latin-Amerika? – teszi fel a kérdést a Mérce szerzője, Lenti Attila, aki a neoliberalizmus agóniájában találja meg a választ. Lenti szerint a társadalmi problémák a neoliberális jobboldal intézkedéseinek köszönhetőek, amelyek a Világbank nálunk is ismert megszorítási politikáját követték, a baloldali kormányok pedig nem voltak elég radikálisak, és csak a felszínt kapargatták – fogalmaz a Mandiner.

A Mérce gondolatmenetét követve olvashatjuk, hogy 2002-től 2010-ig beszélhetünk a latin-amerikai baloldal csúcsidőszakáról, amikor „a latin-amerikai baloldal gazdaság- és szociálpolitikái összhangban voltak a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásának és az állam modernizációjának célkitűzésével, és jelentős eredményeket értek el a szegénység csökkentésében. A baloldal képes volt a gazdasági növekedést kapitalista keretek között a társadalmi különbségek csökkentésének szolgálatába állítani”. Ugyanakkor, továbbhaladva a Mérce cikkében a következőket olvashatjuk: „A neoliberális politikákkal szembeni baloldali kritika változásokat hozott a gazdaság- és társadalompolitikai hangsúlyokban, ám nem vezetett valódi paradigmaváltáshoz, azaz fejlett és fenntartható ipari tevékenységeken, tudásalapú társadalmon alapuló demokratikus, erős, kreatív és produktív gazdaságok létrehozásához”.

– Tehát a baloldali kormányok javítottak valamicskét, de nem mentek neki az évszázadok óta létező „félfeudális eliteknek” – fűzi hozzá Szilvay Gergely a Mandineren. Az ezután következő világgazdasági válság gazdasági nehézségeket és újabb jobboldali fordulatot hozott. Az új jobboldal régi neoliberális receptje azonban leépítette a szociális biztonságot, ezért vannak most a tiltakozások, és itt a lehetőség a Nagy Változtatásra, mivel: 

„A tüntetések mögött rejlő elégedetlenségek összeadódása kritikaként értelmezhető, nemcsak a jobboldali neoliberális intézkedéscsomagokkal szemben, hanem a baloldali politikák megalkuvó, a mélyebb strukturális megoldásokat elodázó, és sok esetben korrupt jellegével szemben is. A tiltakozásokban tehát fellelhető egy általános rendszerkritika és ösztönös útkeresés”emeli ki a Mérce cikkéből Szilvay Gergely, feltéve a kérdést: Akkor most mit és hogyan értelmezzünk?

– Nem nagyon tudom kihámozni, hogy a Mérce szerzője szerint most akkor miért is buktak meg legfrissebben a baloldali kormányok a világ másik végén – azért, mert túl sokat tettek; vagy azért, mert túl keveset; vagy azért, mert mert. Ha jól értem, akkor egyébként Lenti Attila a latin-amerikai baloldali kísérletek legújabb bukási hullámát a gazdasági világválságnak tulajdonítja – fogalmaz Szilvay Gergely. – Úgy látszik, ugyanúgy, ahogy a hazai baloldali sajtó az Orbán-kormány gazdasági sikereit a világgazdaság hatásának tudja be, úgy a dél-amerikai baloldali rezsimek bukását is ugyancsak a világgazdaság hatásának kell betudni. Ahogy elő nem fordulhat, hogy az Orbán-kormány gazdasága magától működik, úgy az sem fordulhat elő, hogy dél-amerikai baloldali rezsimek maguktól (népüktől) buknak meg. Márpedig miközben Lenti Attila minden mai dél-amerikai megmozdulást egy lendülettel a „neoliberális” politika elleni tiltakozásnak tulajdonít, aközben szépen megfeledkezik arról, hogy az utóbbi években a legnagyobb tiltakozások és ennek következtében a legnagyobb bukták a baloldali vezetésekhez köthetőek arrafelé  – fűzi hozzá.

– A Mérce szerint valamiféle neoliberalizmus van válságban, szerintem pedig egyszerűen az történik, hogy előbb-utóbb minden kormányból elege lesz a népnek. Vagy egyszerűen csak váltogatják egymást a kormányok, mint a világ más részein, és kész. (A technokraták szerint meg amúgy is a „parlamenti váltógazdaság” hozza el a kánaánt.) Minden dél-amerikai tüntetésben fundamentális változások előszelét vagy akaratát látni erős tévedés – összegez Szilvay, aki szerint a Mérce háza táján azt is meg kellene tanulni, hogy osztogatni sem lehet mindenből, és ha az „elitek” minden vagyonát elvennénk és odaadnánk a szegényeknek, a nép akkor sem lenne sokkal beljebb. A másik lecke az volna, hogy nem minden kapitalizmus neoliberalizmus, de ez már messzire vezet. 

– Úgy látszik, a Mérce figyelme minimum egyoldalú – zárja sorait a Mandiner munkatársa.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: pixabay.com