Máthé Áron: Kell-e nekünk a szoftpolitika? A puha hatalom magában foglalja mások preferenciáinak formálását a vonzerő és a vonzalom révén.
Trombitás Kristóf: Az sem érdekelne senkit, ha 100 ezren tüntetnének Kicsit próbálja meg mindenki a helyén kezelni saját súlyát és fontosságát, abból még sosem volt baj.
Athén sürgős vasútfejlesztési EU-támogatást kér a vasúti katasztrófa nyomán A március 1-jére virradóra történt vonatszerencsétlenség 57 halálos áldozatot követelt.
Tízezrek tüntettek a baloldali spanyol kormány ellen A résztvevők vörös-sárga nemzeti zászlók alatt vonultak fel, egyeseknél "áruló" felirattal ellátott Sánchez-portrék voltak.
Újabb összecsapások zajlanak Jeruzsálemben az Al-Aksza mecsetnél Több tízezer muzulmán hívő barikádozta el magát vasárnap éjjel.
Újrakezdődtek az életellenes tüntetések Lengyelországban Pedig egy jogi kiskapunak köszönhetően gyakorlatilag mégsem szigorítják a lengyel abortusztörvényt.
Nem tűri a lengyel kormány a templomok gyalázását A belügyminiszter határozott reagálást ígér további templomrongálások esetén.
Amerikai zavargások A kentuckyi Louisville mellett több más amerikai városban is tiltakozó megmozdulások voltak a Breonna Taylor-ügy miatt.