„Sosem volt méltó társam a színpadon” – 170 éve született Jászai Mari

1850. február 24-én született minden idők legnagyobb tragikája, Jászai Mari. A dunántúli ács leányát sem kegyetlen gyermekkora, sem nyomorult fiatalsága nem állíthatta meg abban, hogy teljesüljön az álma: színésznő legyen.

A legendás művész Krippel Mária Anna néven született egy Komárom megyei faluban. Édesapja kegyetlen ember volt, aki sós vízbe áztatott kötéllel verte gyermekei hátát büntetésként a legkisebb hibáért is. Édesanyja korai halálát követőn apja és mostohája cselédnek adta, miután elvégezte a négy elemit. Bécsben szolgált, és az 1866-os osztrák-porosz háborúban markotányoslányként vizet, élelmet hordott a katonáknak, és ápolta a sebesülteket.

Elszökött, hogy színésznő legyen

Tizenhat éves volt, mikor egy vándorszínész-társulattal megszökött, de az ott kapott kisebb szerepeknél többre volt hivatott. Továbbállt, és a Budai Népszínházhoz szerződött, ahol már Jászai Mari néven lépett színpadra.

A fővárosban ismerkedett meg első férjével, Kassai Vidor komikussal, akinek műveltsége azonnal lenyűgözte a fiatal Jászait. 1869-ben kötöttek házasságot, de boldogságuk hamar véget ért, és két év múlva már el is váltak.

A Nemzeti Színház 53 évre lett az otthona

Jászai Mari 1872. április 3-án lépett először a Nemzeti Színház színpadára Gertrudisként a Bánk bánban. Ötvenhárom éven át töltötte be rendkívüli kisugárzásával a Nemzeti Színházat. Aki egyszer látta színpadon, sosem felejtette el.

Gyergyai Albert író így emlékezett vissza Jászaira: „Bármily szerepben, hogyha egyszer előlépett a háttérből, egyszerre minden eltörpült körülötte, mielőtt még meg is szólalt volna: minden szem csak őt figyelte, mindenki sejtette, várta, tudta, hogy Jászaival a színpadon valami megható, felemelő, megrendítő eseménynek kell történnie, valami drámai fordulatnak, valami sistergő összecsapásnak, vagy legalább egy gyászos vagy izzó lobogón kitörésnek, s földszinten és páholyokban, erkélyen és kakasülőn úgy libbent fel egyszerre száz meg száz zsebkendő a sötétségben, mint a fehér mécsvirágok alkonyati mezőkön, hogy legyen mivel felfogni a máris kitörni készülő, kitörésre váró könnycseppeket”.

Híres volt gyönyörű, zengő és tiszta beszédéről, amely a leghalkabb hanggal is képes volt betölteni az egész színházat. Madách leghíresebb művének, Az ember tragédiájának ősbemutatóján Jászai Mari játszotta Évát, és ő keltette életre először magyar színpadon az antik tragédiák hősnőit, Antigonét, Iokasztét vagy Élektrát.

Utóbbit tartották művészete csúcsának. Ő maga így emlékezett vissza naplójában a legendás szerepre: „Ezért érdemes volt születni. Maga Elektra vagyok”. Páratlan és sokszínű tehetsége nem csak a színpadon merült ki: kiválóan tudott ógörögül, németül, angolul és franciául is. Színdarabokat is fordított, Ibsen Jon Gabriel Borkman című darabját a Nemzetiben az ő fordításában vitték színpadra.

Méltó társra sem a színpadon, sem az életben nem lelt

„Sosem volt méltó társam a színpadon. Az életben sem. Én mindig szárnyalni akartam, és a hősöm mindig a föld felé húzott” – írta emlékirataiban Jászai. Válása után soha többé nem állt oltár elé, de szerelmei akadtak bőven: többek között Reviczky Gyula költő, Szomory Dezső író és Feszty Árpád festő.

A színésznő egész életében szerényen élt, adakozó lélek volt, aki mindig segített a rászorulókon. Az I. világháborúban mindenét szétosztotta a katonák között, és szavalt a sebesülteknek.

1926.október 5-én hunyt el Budapesten hosszú betegség után. Az egyik legnagyobb színművészeti elismerést, a Jászai Mari-díjat 1953-ban alapították a valaha élt legnagyobb tragika emlékére.

Kiemelt képünk forrása a Wikipédia.