WHO: Még nincs pandémia, de fel kell rá készülni

Nem felel meg a tényeknek a pandémia, azaz a több kontinensre kiterjedő világjárvány kifejezés használata - közölte genfi sajtótájékoztatóján hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a tüdőgyulladással járó, COVID-19 nevű új koronavírus terjedésével kapcsolatban.

Tedrosz Adamon Gebrejeszusz „nagyon aggasztónak” nevezte az új megbetegedések számának növekedését Olaszországban, Dél-Koreában és Iránban, és hangsúlyozta, hogy a világnak az új koronavírus terjedése kapcsán fel kell készülnie egy esetleges világjárványra.

Jelenleg a járvány megfékezésére kell összpontosítanunk, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy felkészüljünk egy esetleges pandémiára – mondta a főigazgató.

Kína jelentős eredményeket ért el az új koronavírus emberről emberre terjedésének megakadályozásában, több százezer megbetegedést sikerült megakadályozni, vagy legalább késleltetni – közölte a Kína és a WHO szakértőiből álló közös munkacsoport hétfőn Pekingben.

A japán egészségügyi vezetők és kormányilletékesek hétfőn beismerték, hogy nem volt tökéletes a karantén a jokohamai kikötőben horgonyzó Diamond Princess óceánjárón, de kiálltak amellett a döntés mellett, hogy 14 nap után mintegy 1000 embert elengedtek.

A hajón tartózkodó 3700 utas és személyzet közül több mint 690-en fertőződtek meg a COVID-19 nevű új koronavírustól, közöttük a személyzet egyik magyar tagja, három japán pedig meghalt.

„A hajót nem kórháznak szánták. A hajó egy hajó volt” – mondta Omi Sigeru, a WHO volt regionális igazgatója. „Természetesen az elkülönítés nem volt olyan tökéletes, mint egy kórházban”.

A japán szakértő szerint ez volt a legjobb, amit tehettek. Míg sokan bírálták Japánt, amiért 3700 embert összezárt egy összetákolt karanténban, Omi azt mondta, hogy nem volt lehetséges elvégezni a tesztet és mindenkit máshol elhelyezni elkülönítve.

Több orvos szakértő, aki a hajón segédkezett, azt mondta, hogy az elkülönítést nagyon rosszul oldották meg.

Az egészségügy-minisztérium hétfőn jelentette be, hogy egy elkülönítésért felelős hivatalnok és a hajón segédkező kormányhivatalnok is megfertőződött és kórházba került.

A megbetegedések száma Japánban továbbra is nő, az óceánjárón kívül mintegy 150 ember fertőződött meg.

A hajón mintegy 1000 fős személyzet maradt karanténban. Mivel üzemeltetniük kellett a hajót és kiszolgálni az eredetileg karanténba zárt utasokat, nem tudták a személyzet tagjait elkülöníteni.

Irakból és Ománból is jelentették az első megbetegedéseket hétfőn.

Irakból hivatalosan egy húszas éveiben járó iráni diák fertőzését jelentették, aki a síiták szent városában, Nedzsefben betegedett meg, holott Bagdad megtiltotta az Iránból érkező és oda induló utazásokat. A diák még a tilalom kihirdetése előtt érkezett az országba.

Irakban romokban áll az egészségügy, és számos Iránból érkezett zarándokot és diákot fogadnak – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség.

Irakban már a koronavírus kínai terjedése is aggodalmat váltott ki. Az irakiak annál inkább aggódnak, mert az országban krónikus a gyógyszerhiány és a WHO adatai szerint 10 ezer betegre 10 orvos jut.

Az ománi szultánság hétfőn jelentette a két első koronavírusos megbetegedést, és azonnali hatállyal felfüggesztette az Iránba irányuló légiközlekedést – közöltek a hatóságok és az állami televízió.

Két Iránból hazatérő ománinál igazolódott a fertőzés, az egészségi állapotuk stabil – közölte a televízió.

Franciaország egy sor ajánlást adott ki a két érintett észak-olaszországi tartományból, Lombardiából és Venetóból hazatérő állampolgárai számára, arra kérve őket, hogy ha nem szükséges, ne mozduljanak ki otthonról. Az ezekből a térségből visszatérő gyermekek ne menjenek óvodába, iskolába. A korábban a kormány által Kína kapcsán tett javaslatokat most kiterjesztették a két észak-olasz tartományra és Dél-Koreára is.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre