A vita, amelyben az unió összes gondja benne van

Előrelátóak voltak a korabeli Uniós vezetők, amikor úgy döntöttek, hogy hétéves ciklusokat határoznak meg a közösség finanszírozását illetően. Így ugyanis csak hétévente kell az erről szóló bonyolult, fárasztó és hosszú vitát lefolytatni.

Nincs még egy olyan tanácskozás, ahol annyi érdek ütközik, mint az unió hétéves keretköltségvetéséről szólón. Mást akarnak a déliek és az északiak, mást a nyugatiak és a keletiek, mást a nettó befizetők és az – elvileg – haszonélvezők. És ez még csak három abból a számtalan törésvonalból, amely ilyenkor kialakul. Ennek a vitának az újabb felvonását láthattuk az elmúlt két napban – mondanom sem kell, egyelőre kompromisszumok nélkül. Az uniós állam és kormányfőknek ugyanakkor most minden eddiginél nehezebb a dolguk.

Egyelőre ugyanis még arról sem állapodtak meg, hogy mennyi pénz szétosztásáról vitázzanak majd tovább.

Ez a helyzet a britek kilépése után alakult ki. Eddig minden ország a saját GDP-je 1%-át adta be a közösbe, London távozásával azonban ez a torta kisebb lesz. Vannak országok, amelyek szerint ez rendben van, és vannak olyanok, amelyek szerint ha el akarjuk érni a kitűzött közös európai célokat, akkor ambíciózusabb költségvetésre van szükség.

Elsőre talán meglepő lehet, hogy mely országok melyik csoportba tartoznak. Az utóbbi, vagyis az “ambíciózus Európa költségvetése” elnevezésű csoport 17 tagot számlál, és gyakorlatilag a kelet és dél-európai tagállamokat fedi le. Nevükben jelentette be tegnap Orbán Viktor azt, hogy az országok befizetését szerintük a GDP 1,3%-ára kellene emelni. Az ezt ellenzők csoportjának szószólója Ausztria, Hollandia, Dánia és Svédország, amelyeket így együtt a “takarékos négyek” elnevezéssel illetnek.

Furcsa, hogy a több Európa, a mélyebb integráció szószólói nem találhatóak meg az ambíciózusabb Európát szorgalmazók csoportjában, de úgy tűnik, itt is igaz a régi mondás: pénz beszél, kutya ugat.

Az állam és kormányfők tehát egyelőre még az első lépésen sincsenek túl. Akkor sem lesz azonban könnyebb dolguk, ha eldöntötték, hogy mennyi pénz álljon rendelkezésre a következő hét évben. A forrásokat ugyanis el kellene osztani. Abban sincs ugyanakkor egyezség, hogy mennyi jusson mezőgazdaságra, migrációra, vagy épp klímavédelemre. És akkor arról már nem is szólunk, hogy a migráción belül a kudarcot vallott integrációra, vagy az olaszoknak és magyaroknak köszönhetően bizonyítottan működőképes határvédelemre kell-e költeni.