Anne Frank hitre és reményre tanít
Anne Frank nevét világszerte ismerik, naplója szól mindazok helyett is, akik már örökre hallgatnak. Tizenhárom éves korában fogott bele a naplóírásba, mert híres írónővé szeretett volna válni, és ez a napló lett volna első regényének alapja. A regény sosem születhetett meg, a naplóból pedig a nácizmus borzalmainak mementója lett.
A Budapesti Operettszínházban február 15-én mutatták be Grygory Frid zeneszerző művét, az Anne Frank naplója című monooperát a Raktárban. Az előadás egy két részből álló est része. Az est második felében A képfaragó című táncelőadást mutatták be. Rendezője a Jászai Mari-díjas Rátóti Zoltán, Anne Frankot pedig Süle Dalma keltette életre. 
Komoly vállalkozás színpadra állítani Anne Frank naplóját, mert ez a mű sokkal többről szól annál, mint a háború és az üldözöttség. Egy olyan kislány története ez, aki az életre, vidámságra és reményre tanít bennünket. Mély istenhite még a legsötétebb órákban sem hagyja el, a bujkálás és rettegés közepette is megtalálja a szépet. 
Anne Frank tizenharmadik születésnapjára kapja a naplóját, amelynek bejegyzéseit fiktív barátnőjéhez intézi. A színésznő számára nemcsak ennek a súlyos történetnek az előadása hatalmas kihívás, ráadásul teljesen egyedül, de komoly munka végigénekelni ezt az egy órát. Süle Dalma gyönyörű hangja betölti a színpadot, szeretettel és tisztelettel tárja elénk Anne Frank történetét.
A kislány játszóterévé válik az egész színpad, amit a díszlet nagyban segít. A hatalmas, hófehér falban fiókok vannak, mindegyik rejt valamit. Ez a fehér fal éppúgy meg van töltve tartalommal és emlékekkel, ahogy Anne naplójának fehér lapjai. 
A Túri Erzsébet által tervezett fal azt a szekrényt jelképezi, amely a család búvóhelyének ajtaját takarta. Ha azt az ajtót kinyitják, a biztos halálba lépnek. A tér Anne-nel együtt változik, alakul, ahogyan haladunk előre a rettegésben. Éppúgy, ahogy a díszlet, úgy a zene is állandó mozgásban van Pfeiffer Gyula karmester vezetésével. 
Ennek a hármasnak az összhangja vasmarokkal szorítja a néző szívét. Nem amiatt, mert az előadás lenne nyomasztó, sőt! Anne Frank személye magával ragadó, melegséggel tölti el az ember szívét, és mosolyt csal az arcokra. Mégis ezt a mosolyt a végén könnyek fogják lemosni.
A legnehezebb benne talán az, hogy mi már tudjuk, hogyan végződik ennek a reményteli kislánynak az élete. Ő már sosem nőhet fel, az álmaival együtt temetik el egy munkatáborban. Tartozunk neki és az összes sorstársának annyival, hogy elmeséljük a történetét, és emlékét őrizzük, amíg élünk.
Nehéz kritikával illetni egy ilyen történetet, hiszen ez sokkal több egyszerű előadásnál. Erről a történetről beszélni kell, ezt magunkkal visszük az előadás után is, és hosszú órákon, napokon át hordozzuk magunkban.
