Fatemplom Fesztivál Magyarföldön július 12-14-én egyházi és világi programokkal

A Neil Young Sétány koncertjével kezdődik július 12-én, pénteken a Fatemplom Fesztivál Magyarföldön. A közönség a fellépők között megtalálhatja mások mellett a Kaláka együttest, a Csík zenekart, Berecz Andrást is. Egyházi vonatkozású előadások is lesznek. A fesztiválozók legendákat ismerhetnek meg Assisi Szent Ferenc gyermekkorából, mindjárt a nyitónapon. Vagyis világi és egyházi előadások váltják majd egymást a három nap alatt.

A Neil Young Sétány méltó nyitókoncertje lesz az idei Fatemplom Fesztiválnak. Méltó és a tavaly megszeretett kedves helyszínen, Rátóti Zoltán faházának verandáján tartják – olvasható a fesztivál honlapján. A zenekar tagjai a már említett Rátóti Zoltán mellett Huzella Péter és Tóth István.

A fesztiválon Gryllus Dánielnek, a Kaláka együttes vezetőjének és a fesztivál egyik alapítójának úti fotóiból nyílik kiállítás Ahogy a telefonom látta címmel.

Szombaton színpadra lép a vajdasági származású, Junior Príma-díjas Sőregi Anna, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének-népzeneelmélet szakán végzett 2022-ben, illetve a Kaláka és a Ripoff Raskolnikov Band is.

Vasárnap délelőtt ökomenikus istentiszteletet tartanak, ahol a szolgálattevő lelkészek mellett a fesztivál résztvevői is közreműködnek.

A Tíz példázat című – szintén vasárnapi – előadásban “Jézus tanulságos, elgondolkodtató, provokatív történetei elevenednek meg különleges zenei környezetben” .

A dalsorozat az ősforráshoz visszatérve, mégis mai módon fogalmazza újra és tolmácsolja az evangéliumi tanítást, ahogy a szerzők eddigi bibliai dalai (Pál apostol, Hegyi beszéd, Zsoltárok) is tették

– közölték a szervezők. E műsor zeneszerzője Gryllus Dániel, az elhangozó verseket Sumonyi Zoltán írta.

A háromnapos rendezvényt Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint a Tükrös együttes Arany János és Petőfi Sándor levelezésére épülő koncertje zárja.

Címlapkép: Idén is színpadra lép a Kaláka együttes a Fatemplom Fesztiválon. Forrás: Facebook/Fatemplom Fesztivál – Magyarföld

Iratkozzon fel hírlevelünkre