A diplomáktól én elájulok! – Tanulni ész nélkül

Kell is, meg nem is egy jó álláshoz: mi az? A diploma, aminek az értéke mára hasonló változásokon ment keresztül, mint a tanároké. Régen presztízs volt a falu tanítójának lenni, tisztelet és megbecsülés övezte. Ma viszont a tanárok a méltó fizetésért tüntetnek, plusz néha még meg is veri őket egy-egy hálás diák. A diplomát – akárcsak a pénzt – nem osztogatják, de azért jó, ha van.

Mire is jó pontosan?

A diploma értéke mára csökkent, sok helyen még a hülye is végigbukdácsol egy alapképzést. Nem véletlenül van bizonyos területeken túlképzés, számos egyetemi szakon pontszámnövelés. De még görcsösen ragaszkodunk az átokként fenyegető, jól belénk nevelt normához, hogy diploma nélkül nem mész semmire! Ezért ez a kettősség, ez a kell is, meg nem is. Tény, hogy számos munkahelyen feltétel a diploma, de vannak helyek, ahol egyáltalán nem elvárás (a diploma helyett szakképesítést igénylő hiányszakmákról nem is beszélve), a készségek és képességek viszont annál inkább. Hiszen – ha nincs szabályozva a diploma mint kritérium – (jó esetben) a munkaadónak is fontosabb, hogy a munka jól el legyen végezve, mint hogy adott esetben egy diplomás dilettánsnak fizessen a kávézgatásért.

Általános vélekedés, hogy a megszerzett diplomák száma mindig egyenesen arányos a munkaerőpiacon adódó lehetőségekkel: azonban nem a (diploma)mennyiség, hanem a (munka)minőség számít. Nem mindenki tudja a kívánt mértékű hasznot húzni a bársonykötésű dokumentumokból, mivel sokan tévesen mérik fel saját képességeiket, lehetőségeiket, illetve a munkaerőpiac igényeit. És vannak, akik egyáltalán nem is akarják.

Mielőtt a félreértések mindig meglepően és indokolatlanul szerteágazó mellékvágányára siklanánk: nem, most nem azokról van szó, akik totális pályaváltás vagy egy képzésterületen belüli továbbtanulás miatt összehoznak még egy diplomát, vagy akik kényszerhelyzet, így például munkahelyi feltételnek eleget téve és hasonló okokból ülnek vissza az iskolapadba. Senki sem állítja, hogy újabb és újabb diplomákat szerezni minden esetben felesleges, de tény, hogy nem mindig e becses papír a megoldás. Attól, hogy valaki elvégez egy képzést, még nem válik automatikusan alkalmassá az azzal betölthető pozícióra. Az elméleti tudás alapja mellett soha nem szabad elfeledkezni a gyakorlati tudás szükségességéről.

Az előbbieken kívül eső, különleges papírgyűjtő esetek egyike a hencegőké, akik pusztán dicsekvésből, illetve saját önigazolásuk végett halmozzák a jövőt jelentő papirosokat. Kotlanak rajtuk, mint tojáson a tyúk, fényes trófeáikon képletesen csillan meg büszke arcuk. Tapasztalataim alapján ezeknek az embereknek sosem az aktuális diplomával való elhelyezkedés a cél, hanem a következő megszerzése. Elhelyezkedni valamelyikkel – az egyes diplomák megszerzésével eltöltött időből kifolyólag – pedig csak igen későn tudnak, vagy egyáltalán nem is akarnak. Közben egy, a megszerzett képesítésekkel köszönőviszonyban sem lévő munkahelyen keresik a napi betevőre valót.

Aztán vannak a menekülők, akiket elborzaszt a nagybetűs élet, a kötelezettségek és a bizony nem mindig fenékig tejfel felnőttkor közeledte. Nehezen mondanak le az órák utáni sörözgetésről és a másnapi későn kelésről. A sorozatos diplomaszerzéssel valódi céljuk nem más, mint a halogatás, az időnyerés és a menekülés. Kibújás a felelősség alól. Családjuk és barátaik által konstans szemforgatással kísért süket dumájuk, hogy de hát ők csak arra várnak, hogy végre rájöjjenek, hogy mihez akarnak kezdeni az egyetem után. Tanaik szerint az efféle felismerés bármelyik pillanatban megtörténhet, egy reggel ott lesz a párnájuk alatt, vagy a felhőkből rajzolódik ki majd az égen. Az önismeret fontosságát tagadják, az ilyen jelentős tervek és döntések vélekedésük szerint tőlük teljesen függetlenül hozatnak meg.

Végül, az, hogy valakinek van diplomája, messze nem garancia az ész és a megfelelő szakmai tudás birtoklására. És okos is? Hát ja, diplomás! Ki kell ábrándítanom azokat, akik naivan azt gondolják (és általában ezek olyan emberek, akiknek nincs diplomájuk, így vak vágyakozásukban túlértékelik azt), hogy a diploma a tudás és az intelligencia megkérdőjelezhetetlen záloga: attól, hogy valaki (végre valahára) kijár egy egyetemet, még nem jelenti azt, hogy értelmes is vagy alkalmas az általa megcélzott pályára.

Szóval, az egész diplomadilemma egy rendkívül összetett, valamilyen szinten szubjektív, egyéni élethelyzettől és a választott pálya lehetőségeitől merőben függő kérdéskör. Igen, menő dolog letenni valamit az asztalra, például egy diplomát. Azonban fontos, hogy az érdekelt felek ugyanannál az asztalnál üljenek.

Zakar Petra

Kiemelt képünk forrása az Unsplash.com.