Együtt isszuk a kávét, de nem egy bögréből – mi van a szerelem szimbiózisa után?

Csak mi ketten – majd egyre többen

Mások a kapcsolataink kamaszként, fiatal felnőttként, új házasként és nagyszülőként. Cikksorozatunkban végigjárjuk a párkapcsolatok útját, dinamikáját. Elsőként a szimbiózis és a differenciálódás szakaszairól, majd a gyakorlás és újraközeledés időszakairól olvashatunk.

Természetesen ezek az életszakaszok nem matematikai pontossággal meghatározhatóak egy ember életében, sokkal inkább dinamikus változásokról beszélhetünk, ami segíti a családot az új élethelyzetekhez való alkalmazkodásban. A fejlődés nem feltétlen egy ütemben halad, viszont ezek természetes folyamatok, és segítenek a hosszú párkapcsolat fenntartásában. Nagy kihívást a nagyban eltérő életciklusok okozhatnak, vagy ha egyáltalán nincsenek hidak közöttük. Azonban ha felismerjük, ki hol tart, megértőbbek lehetünk magunkkal és a párunkkal, akár még hidakat is építhetünk egymás felé. Ezért fontos megismernünk az alábbi életszakaszokat.

A szimbiózis időszaka

A kapcsolat elején jellemző szimbiózisban, az úgynevezett szerelemhormon hatása alatt nem a „te” vagy az „én” a fontos, hanem a „mi”: az összetartozás élménye a meghatározó. Közös az érdeklődési körünk, rengeteg az együtt szerzett élmény, minden közös. Egy rugóra jár az agyunk, egy bögréből isszuk a kávét, és ez nagy örömmel tölt el minket. Holott a megismerkedés utáni időszakban szinte két idegen van egymás mellett. Más családból, sokszínű közösségekből, eltérő és meglepő szokássokkal, különböző neveltetéssel kerülünk össze. Mégis nagyszerű érzés a másik közelében lenni, összeolvadni. 

A szimbiózis könnyebbé teszi a párunk megismerését, az érdeklődés fenntartását. Mintegy olajozás segíti a fogaskerekek együttműködését, ami máskülönben fájdalmas is lehetne. Nem segítené az elköteleződést, ha azonnal azzal szembesülnénk, hogy a másiknak is vannak hibái, ő sem mosolyog mindig ragyogó szemekkel ránk, vagy észrevennénk, hogy mennyi mindenről másképp gondolkodunk.

Ebben az életszakaszban viszont önkéntelenül is a közösre fókuszálunk. Általában néhány évig tart ki a szerelemhormon, aztán fokozatosan elcsendesül és átalakul. Ez is természetes folyamat, mivel a folyamatos felhők felett járás megterhelő lenne az ember számára. A nehézség akkor következik be, ha újra és újra csak ezt az állapotot keressük, mert akkor folytonos csalódásban lesz részünk.

 

fotó: pixabay

A differenciálódás

Hosszú távon fullasztó lenne folyamatos összekapcsoltságban élni, így a szimbiózis után következik saját magunk újrafelfedezése. Fontosabbá válik az én, viszont nem veszítjük el, hogy „mi” együtt vagyunk. Az egymásba olvadás szövetséggé alakul át.

Együtt isszuk a kávét, de nem egy bögréből.

Fontossá válhat ebben a fejlődési fázisban a külvilág: hobbi, barátok, karrier. Fontos szakasza ez a kapcsolatnak, hiszen ekkor dolgozhatja ki a pár közös szabályrendszerét, határait. Eldöntheti, hogy a hozott családi mintákból mit tart meg és mit alakít át. Ez az időszak hozza a vitákat, amelyek korábban nem voltak jelen. Ez ijesztően is hathat, viszont ezeket megküzdve erős, mindenki számára biztonságos szövetség jöhet létre. Ebben a szövetségben, már a gyermek is könnyebben érkezhet, míg a szimbiózisban szinte helye sem lenne.

Következő cikkünkben a gyakorlás és az újraközeledés fázisait járjuk körül, amelyek életünk nagyobb részét átölelik. Ezeknek is, mint minden fejlődési szakasznak megvannak az örömei és nehézségei. Az átmeneti időszakok krízisek is egyben, amelyeket közösen megküzdve, átélve a kapcsolat megerősödhet, hogy aztán új minőség szülessen belőle.

Dobrai Zoltán

mentálhigiénés lelkigondozó
családterapeuta-jelölt