Kettős premier szombat este az Operettszínházban

Február 15-től új, izgalmas előadások láthatóak a Raktárszínházban. Szombaton este mutatják be az Anne Frank naplója mono-operát és A képfaragó táncelőadást.

A Budapesti Operettszínház egy ünnepre készül szombaton – ahogy Kiss-B. Attila, az Operettszínház főigazgatója fogalmazott a február 13-i sajtótájékoztatón. Kettős bemutatót tartanak, ami egy minőségi előrelépés, hiszen egyben műfaji kitérő is.

Az egy este folyamán két felvonásban bemutatott előadások egy mono-opera és egy táncjáték. A mono-opera Anne Frank naplója, a címadó főszereplőtől tanulhatunk istenhitről, erőről és reményről. A történet tragikus vége nem nyomja rá a bélyegét az előadásra, egy élettel és humorral teli kislányt láthatunk a színpadon.

Az előadás rendezője, a Jászai Mari-díjas Rátóti Zoltán kiemelte: a mű, így az előadás is mély és erőteljes hitvallás az élet nagyszerűsége mellett. A díszlet Túri Erzsébet munkája, aki elmondta, ez a díszlet együtt él a játékkal és a szereplővel. Ez a hatalmas fehér fal, amelynek fiókjai mind valami titkot rejtenek – ahogy a napló lapjai is teleíródnak. Ez azt a szekrényt idézi, amely Anne-ék búvóhelyére vezető ajtót rejtette.

Rátóti Zoltán, az Anne Frank naplójának rendezóje (fotó: Vasarnap.hu)

„Ez egy csoda, hogy még mindig nem vesztettem el a reménységet.” – idézte legkedvesebb mondatát az előadásból az Anne Frankot alakító Süle Dalma.

A sajtótájékoztató díszvendége Fahidi Éva művésznő volt, aki életével teszi hitelesíti a ma esti bemutatót.
„Rettenetesen közel áll hozzám ez a mű. Valami kis fogalmam van arról milyen az, amikor az embert csak olyan dolgok veszik körül, amelyektől meg kell halni. És ezzel szemben tud találni egy kapaszkodót, amitől azt tudja mondani: az élet gyönyörű. Mindent el kell követni annak érdekében, hogy az ember éljen, akkor, amikor az egész világ azért fogott össze, hogy megölje” – mondta a művésznő.

Fahidi Éva táncművész (fotó: Vasarnap.hu)

„Tizenegy éves húgom volt korban közel Anne Frankhoz, amikor elvitték Auschwitzba és megölték. Ettől nagyon személyes az én kapcsolatom Anne Frankkal. Mindig az van előttem, hogy vajon az én húgom mire gondolt, miközben fuldoklott a Zyklon B-ben és nyújtogatta a nyakát a levegőben, hogy több oxigént kapjon. Milyen volt az a szörnyűséges utolsó pillanat, mire gondolhatott? A kedvenc lovára, a kedvenc kutyájára vagy talán rám?” – mesélte megrendítő gondolatait Fahidi Éva, majd szívből gratulált az Operettszínháznak ehhez a vállalkozáshoz.

Az est második részében A képfaragó táncprodukciót mutatják be, amelynek zeneszerzője Dubrovay László, és a darabot Gáli József inspirálta. Egy alkotóválságban szenvedő művészről szól, aki képtelen túllépni önmagán. Hirtelen belép az életébe a múzsa, aki ismét alkotásra hívja a festőt.

Ottlik M. Laura táncművész (fotó: Vasarnap.hu)

A modern balettelőadásban a címszerepet Sík Milán, a modellt Ottlik M. Laura táncolja. Mellettük Szanyi Tamás, Széphalmi Pál és Bedő Dorisz táncol a produkcióban. Az előadást Vincze Balázs koreográfus-rendező állítja színpadra.

Kiemelt kép: Túri Erzsébet, Rátóti Zoltán, Pfeiffer Gyula és Kiss-B. Attila az Operettszínház sajtótájékoztatóján (fotó: Vasarnap.hu)