Nyomozást rendeltek el Niedermüller Péter ellen

Mint ismert, az ATV televízió 2020. január 20. napján sugárzott A nap híre című műsorában Niedermüller Péter, VII. kerületi polgármester az alábbi kijelentést tette: „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, hogy ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, amiket ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen. Ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük, bocsánatot kérek. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.”

A CÖF-CÖKA az esetet követően feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amely két héten belül elrendelte a nyomozást.

 
A jövőben folyamatosan tájékoztatni fogjuk a közvéleményt és bízunk abban, hogy a faj, nem illetve szexuális beállítottság alapján uszítók ideológiai színezettől függetlenül elnyerik méltó büntetésüket – írja közleményében a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány.

 


Hirdetés

MTI

Kiemelt képünkön Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármestere a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2019. november 27-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd.

'Fel a tetejéhez' gomb