Lehetséges könnyűzenét tanulni a művészetoktatás részeként

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Magyar Könnyűzenei Oktatást Támogató Alprogramjának 2017 végén indított blogja arról számolt be, hogy a tőlünk nem is olyan távoli Ausztriában az alapfokú művészetoktatás részeként megjelent a kimondottan könnyűzenei irányú képzés. Az ausztriai zeneiskolákra vonatkozó tanterv könnyűzenére adoptált verziója és szintjei alapján folyik az oktatás. A jelentkezők várólistáin pedig egyre csak hosszabbodik a sor.

Gulyás Máté, Ausztriában oktató ütőtanár és előadóművész a Vasárnap kérdésére válaszolva elmondta, annak idején lehetősége volt basszusgitárt tanulni a pomázi zeneiskolában. Hozzátette: egy ilyen lépés bizonyára az iskolai vezetésen múlik ma még Magyarországon. A jelenlegi osztrák munkahelyén viszont például a klasszikus zenetárgyak mellett megjelenik a könnyűzenei ének, gitár és basszusgitár. Ezen kívül pedig bármelyik klasszikus tanár az órarendjébe „csempészhet” egy kis könnyűzenét, amiért a szakmától nem részesül majd lesújtó, elítélő véleményben – mondta a zenetanár.

Amíg a klasszikus zeneoktatás idehaza kiszorítósdit játszik a könnyűzenei képzés kárára, elég nehezen lehet csak legitimálni, de még inkább finanszírozni a popzenei hangszeres oktatást. Úgy látszik, nem mindenhol jelent ez akkora problémát. Tőlünk nyugatra működő, életképes, sőt, keresett példákat találunk a könnyűzene és a klasszikus zenei műfajok együttélésére és kölcsönös egyenrangú elfogadására.

Gável Gellért: Zenei korszakváltásban vagyunk

A Popakademie Wien a bécsi Johann Sebastian Bach Musikschule részeként egy kimondottan könnyűzenei irányú, alapfokú művészetoktatási intézmény. A maga nemében egyedülálló, mivel a fenntartója az evangélikus egyház, tehát jogilag magánintézmény, mégis szorosan együttműködik Bécs városával és a bécsi állami zeneiskolákkal – olvasható a Poptanítás blogon.

A leírásból kiderül, hogy 2012-ben indult el az oktatás a bécsi intézményben, ahol jelenleg nagyjából 25 tanár dolgozik. Az iskola népszerűségét az egyre növekvő várólisták bizonyítják a legjobban. Moritz Pedarnik, a Popakademie vezetője, dobtanár és aktív zenész bevallotta,

nem volt könnyű az indulás: akadtak, akik nem örültek egy kimondottan popzenei intézménynek, de az évek során számos projekttel, koncerttel és rendezvénnyel kivívták maguknak az elismerést.

Dob, percussion, gitár, basszusgitár, bőgő, zongora, szaxofon, trombita, hegedű és harmónika szakon lehet tanulni a saját tanterv alapján működő zeneiskolában, ami az Ausztriában használt KOMU tanterv (Konferenz Österreichische Musikschulen) egy a popzenei igényekhez igazodó, adaptált verziója: a klasszikus zeneoktatásban meglévő szintek (előképző, alapfok, középfok, felsőfok) megjelennek Elementary, Beginner, Intermediate és Advanced néven. A tanterv megléte biztosítja a megfizethető oktatást is.

A szokásos zeneiskolákhoz képest eltérő kialakítású termeket találunk: nagyobb és hangszigeteltebb dobtermeket, illetve kisebb és az akusztikának nagyobb lehetőséget adó énektermek.

Minden helyiség összeköttetésben áll a középen található hangfelvételi stúdióval.

Így az oktatásban lehetőség nyílik profi felvételek elkészítésére is. Természetesen a színvonalas könnyűzenéhez elengedhetetlen hangosítási feltételek mindenhol rendelkezésre állnak.

A növendékek hangszeres órái mellett a kamarazene is teret kap. Létezik egy úgynevezett „Hear” óra, ami a hallás, elmélet és ritmikai gyakorlatokat foglalja magába. A zenekari gyakorlatok a könnyűzenei igényekhez igazodnak. Térítés ellenében felnőttek is részesülhetnek a képzésben. Ebben az intézményben lehet hobbiból tanulni a zenét, ám a profi pályára készülőknek sem lesz hiányuk semmiben.

A bécsiek megvívott küzdelméhez hasonló csaták idehaza még javában zajlanak a könnyűzene elfogadásáért. Minden bizonnyal ez amint sikerül, az egyházon belüli könnyűzenei megszólalások sem fognak a legalitás peremére szorulni, mint jelenleg.

Az ausztriai példa a keresztény könnyűzene számára is reménysugár.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre