A honfoglalás nem úgy történhetett, ahogy azt eddig tanultuk – vezető régész a Vasárnapnak
Makoldi Miklóssal, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpont igazgatójával beszélgettünk.
A magyarság megtelepedése a Kárpát-medencében számos régészeti kérdést vet fel. Az Ural keleti felén talált, magyarokhoz köthető régészeti leletanyag a korábbi elképzelések felülvizsgálatára sarkallja a kutatókat. Makoldi Miklóssal, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpont igazgatójával beszélgettünk.
Makoldi Miklóssal készült első interjúnkat itt olvashatja.
– Milyen lehetőségük van jelenleg a régészeknek arra, hogy ásatásokat végezzenek azokon a – jelenlegi határainkon túli – területeken, amelyeken egykor a magyarság élt? A mai Ukrajna területén lévő források például elérhetőek-e?
– Sokkal jobb lehetőségeink vannak a legtöbb szomszédos országban, mint amilyenek a rendszerváltozás előtt voltak. Már a politika sem gátolja a kutatásokat – kivételt képez ez alól Ukrajna. Hogy példát is említsek: a kárpátaljai Tiszacsomán feltártak egy közel százsíros honfoglalás kori magyar temetőt; itt a helyiek egy emlékparkot építettek, ahol évente megemlékeznek a Vereckei-hágón átkelt őseikre. Ehhez képest az ukrán állam ma is azt tanítja, hogy Magyarország csak a 13. században, a tatárjárás után szállta meg Kárpátalját.
Az ő elképzelésük szerint ez a 9. századtól szláv terület volt, aki azonban a tudományosság elvét követi, az pontosan tudja, hogy ez egy nemzeti soviniszta hazugság, ugyanis a honfoglaló magyar leletek Kárpátalján is megvannak. A szolyvai tarsolylemez, a beregszászi süvegcsúcs és a közel száz síros tiszacsomai temető is bizonyítják, hogy éltek ott magyarok korábban is. 
2019 nyarán a Magyarságkutató Intézet munkatársaival elmentünk az imént említett tiszacsomai megemlékezésre.
Megdöbbentő volt látni, hogy gépfegyveres őröket kellett fogadni, akik védték a magyar megemlékezőket, nehogy esetleg egy-egy felfegyverzett ukrán nacionalista közénk lőjön…
– A 8-9. századi magyarság egyik fontos élőhelye volt a jelenleg háború sújtotta Donyec-medence térsége. Feltételezem, itt mára minden feltárás lehetetlenné vált.
– Sajnos ez így van, azonban megjegyzendő, hogy korábban sem úgy folytak a régészeti ásatások, ahogy az elvárható lett volna. 2003-ban lehetőségem volt a Krím-félszigeten egy késő szkíta temető feltárásán részt venni. Elképzelhetetlen állapotok uralkodtak: nappal a régészek ástak, éjszaka pedig a kincskeresők markolókkal és éles lőfegyverrel! Figyelmeztettek minket is, hogy nem szabad odamenni hozzájuk, mert kérdés nélkül lelövik az embert.
Két évvel korábban rálőttek egy német egyetemista hallgatóra, aki rájuk szólt, hogy mit csinálnak az ásatási területen…
Az állapotok tehát akkor sem voltak elfogadhatóak, de a háború még többet rontott a helyzeten. Nagyon nem biztonságos a terület.
Viszont az jó hír, hogy nemcsak a Donyec-medence az, ahol a magyar eleink után kutatni érdemes, hanem akár a Kaukázus északi előterében is. Ez a terület pedig ma Oroszországhoz tartozik. A Magyarságkutató Intézet segítségével itt a Lezsák Gabriella és Gáll Erwin vezette kutatócsapat tavaly feltárást is végzett, melynek ismertetése honlapunkon elérhető. A következő fontos kutatási pont a Dél-Urál vidéke, annak is elsősorban a keleti oldala. Ott 2009-ben Sergej Botalov ásatásán egy olyan temetőt tártak fel, amely ha a Kárpát-medencében került volna elő, akkor mindenki azt mondta volna, hogy az egy tipikus honfoglaló magyar temető. Azonban nem idehaza került elő, hanem az Ural keleti oldalán, Cseljabinszk térségében! 
– Melyik századra datálhatóak a sírok?
– Éppen ez az! Olyan leletek kerültek elő, melyek a Kárpát-medencében 10. századi honfoglalónak mondanánk. Az ottani régész tőlünk kérdezte meg, hogy mit gondolunk a leletekről? Mi meg csak azt tudtuk mondani, hogy az ott talált tárgyak pontosan ugyanolyanok, mint a 10. századból való, Kárpát-medencéből előkerült elő leletek.
Ebben az esetben azonban felborul minden, amit korábban a honfoglalásunkról gondoltunk. Hiszen hogyan lehetnének az Ural keleti oldalán ugyanolyan korúak a leletek, mint a Kárpát-medenceiek?
Az Uralnál találtak olyan lószerszám-veretet, melyről nem tudnám megmondani, hogy nem ugyanaz a mester készítette-e, mint a magyarországiakat. Ugyanakkora méretű, ugyanolyan öntött ezüst, aranyozva, még a felfüggesztése is azonos. Ha viszont ezek a leletek valóban egykorúak, akkor elképzelhető, hogy a magyar honfoglalás egyáltalán nem úgy zajlott, mint ahogy azt korábban tanultuk. Azaz nem több száz év alatt, különböző népek által egyre nyugatabbra űzve. Talán úgy kell elképzelni a magyar honfoglalás korát, mint a tatárjárást: Batu kánék elindultak Mongóliából, és egyetlen év alatt máris elérték a Kárpát-medencét! Cseljabinszk annak a távolságnak a fele. A magyarok is meg tudják tenni ezt a távolságot egy év alatt, de ha azt mondom, hogy három év alatt, akkor biztosan egy egész nép is át tud költözni lábásjószággal, mindennel együtt.
Fontos felelevenítenünk, hogy
mit is ír Anonymus, mikor indulnak el a magyarok az Ural vidékéről? Azt, írja hogy 884-ben!
Körülbelül ez lehet a helyes évszám. Ugyanis be kell vallanunk, nem tudjuk pontosan, hogy mikor történt a honfoglalás. Lehetséges, hogy a bodrogközi leleteink korábbiak, tehát a beérkező magyarok egy része már bejött a 9. században, más részük 895 környékén, harmad részük pedig, úgy látszik, a Dél-Ural vidékén maradt és ott élt tovább egészen a 12-13. századig – és pontosan őket találhatta meg Julianus barát.
Képesek vagyunk tudományos dogmákat felszámolni! – vezető archeogenetikus a Vasárnapnak
