Ezrek követelték Budapesten Niedermüller Péter lemondását

Tüntetést szervezett az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal elé csütörtökön késő délután a Fidesz helyi szervezete, a KDNP és a Fidelitas. Céljuk volt megmutatni, hogy – mint felhívásukban írták – „Magyarországon másokat becsmérelni, ilyen kirekesztő mondatokat tenni, következmények nélkül nem lehet.

Az eseményen több ezren vettek részt.

A helyszínen készült videónk itt visszatekinthető:


Hirdetés

17:00 – A Vasárnap.hu munkatársai a helyszínről azt jelentették, hogy a tömeg hatalmas, abba helyenként (DK-s) provokátorok is vegyülnek, igyekeznek rendbontást elérni. A körút túloldalán, a New York Palace előtt egy férfi hangszóróval provokálja a tömeget.

17:10 – A körút teljesen megbénult a tömeg miatt, a villamos nem jár egyik irányban sem. Közben a beszédekkel megkezdődött a demonstráció „hivatalos” programja is.

17:20 – A rendőrsorfalnál dulakodás, verekedés tört ki. A rendőrök a provokátorokat körülveszik és igyekeznek a tömegből kimenteni. Felhangzott a rigmus: „Mocskos Donáth!” – feltételezhető, hogy az MSZP politikusa is a helyszínen van. (Percről percre-tudósításunk a képgaléria után folytatódik!)

17:23 – Munkatársunk jelenti: az ellentüntetőket és a provokátorokat a demonstrálók „Takarodjatok” kórussal „éltetik”. Zeng a „Gyurcsány, takarodj!”, a „Ria, ria, Hungária” és a „Rasszisták!”.

17:40 – Már Azbej Tristan államtitkár beszél a demonstrálókhoz. Arról szólt: korábban már üldözték a kommunisták a keresztényeket, napjainkban ugyanez történik. A tömeg szavaira ezzel reagál: „Nem hagyjuk!”

17:49 – A rendőrök védik az ellentüntetőket – erősítette meg munkatársunk. A demonstrálók között jobbikosok is vannak, egyikük azt kérdezte hangosan: Hol van Vona Gábor, amikor ezrek a kereszténység védelmében tüntetnek?

17:54 – Hollik István fideszes képviselő mond beszédet. Szerinte a balliberálisoknak annyira fontos a hatalom Erzsébetvárosban, hogy megsértenek, majd bocsánatkérés nélkül hagynak több millió keresztény embert, de Niedermüller akkor sem mond le önszántából. Niedermüller és pártja Szent István ezeréves örökségét akarja eltörölni – jelentette ki Hollik István. (Tudósításunk a képgaléria után folytatódik!)

18:07 – Munkatársaink szerint a provokátorok nagyon nyomulnak, de a demonstrálók nem vesznek róluk tudomást. A rendőrök továbbra is mintha a provokátorokat védelmeznék.

18:15 – A tömeg hangosan és hosszan követeli Niedermüller Péter lemondását.

18:20 – A rendezvény hivatalos része véget ért. A rendezők kérik a résztvevőket, hogy továbbra se üljenek föl semmilyen provokációnak.

18:32 – Azbej Tristan államtitkár a Vasárnap.hu-nak azt nyilatkozta: Ő maga nem naiv, Niedermüller Péter nem fog lemondani, ezért folytatni kell a tiltakozást. (A részletes interjú később olvasható a Vasárnap.hu-n.)

Azbej Tristan államtitkár (balra) és Vágvölgyi Gergely, a Vasárnap.hu főszerkesztője

18:45 – Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Vasárnap.hu-nak a helyszínen azt nyilatkozta: keresztény emberként meg lehet bocsátani Niedermüller Péternek a kijelentései miatt, de először bocsánatot kell kérnie. (A teljes interjút később közöljük.)

Hollik István. Fotó: Vasárnap.hu

 

* * *

A Vasárnap.hu helyszíni csapata:

Balról jobbra: Vágvölgyi Gergely, Kassab Adonis és Prófusz József

***

Mint ismeretes, a DK alelnöke az ATV egyik múlt heti műsorában úgy fogalmazott: „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket (ugye, fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a „nemtudoménmik”), akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek”.

Petíció: lemondásra szólítják fel Niedermüller Pétert

Niedermüller, balra el!

Katolikus püspökök: megdöbbentő, hogy Magyarországon keresztényeket bélyegeznek meg hitük miatt

Azbej Tristan: Niedermüllernek nincs helye a közéletben

A reformátusok is tiltakoznak Niedermüller botrányos kijelentései ellen

'Fel a tetejéhez' gomb