Szerelem, elvesztés és hit – újabb grandiózus film érkezik a keresztény könnyűzene világából

Azt szokták mondani, azért nem lehet senkit megvigasztalni a szeretett személy elvesztése miatt, mert a szeretet nem múlik el, hanem mindörökre megmarad – ezért az ő hiányából fakadó űr sem tűnik el. Jeremy Camp keresztény könnyűzenei megasztár első házasságának történetéből született film mégis felvillantja a lehetséges vigaszt. Ha Isten – aki a végtelen szeretet – a közös alap, a sebek elkezdenek gyógyulni, a fájdalom a viszontlátás reményévé teljesedik ki a halál utáni örök élet ígéretében. A MercyMe csapatának frontembere kezdeti életútját bemutató film után 2020-ban debütál a minden valószínűség szerint hasonlóan nagysikerű film, az „I Still Believe”, amely nem pusztán az Istenben hívőket, hanem minden jóérzésű embert képes lesz megszólítani.

K.J. Apa (Riverdale) és Britt Robertson (Hosszú utazás, Egy kutya négy élete) közös romantikus filmje már most szívbe markolónak ígérkezik. Annál is inkább, mert valós történet képezi az életrajzi filmdráma alapját. Jeremy Camp tehetséges és igen hamar közismertté vált keresztény könnyűzenei előadó életének az alkotásban feldolgozott és gyönyörűen megjelenített megható periódusa az élet és halál nagy kérdéseit teszi fel számunkra, nem elrejtve az emberi gyötrelmeket, de feltárva a hitből fakadó reménységet és szeretetet.

Jeremy Camp énekes és első felesége, Melissa Lynn Henning-Camp története a halállal is farkasszemet néző szerelem bemutatása. A szerelem és aztán a szeretett ifjú feleség elvesztése nem a reménytelenség hangjait erősítik fel. A keresztény könnyűzenei megasztár húsz évesen találkozik élete szerelmével, Melissával. A szülők talán még várnának az esküvővel, de a gitáros biztos abban, hogy megtalálta azt a személyt, aki képes betölteni az életét, és akiért önmaga is képes lenne minden áldozatra.

Az áldozat nem is várat sokat magára. Kiderül ugyanis, hogy Melissának petefészekrákja van, a felépülésre nincs remény. Örök igen és elengedés, igaz, lángoló szerelem és szívet tépő fájdalom kettősségében egyetlen válaszként az Istenbe vetett hit jelenik meg, amely akkor sem tagadja meg az Örök Szeretetet, amikor a halál teszi látszólag értelmetlenné az életet – négy és fél hónappal a házasságkötésük után.

Az „I Still Believe” értékét emelik a további nagyszerű színészi alakítások (Gary Sinise, Shania Twain, Melissa Roxburgh, Abigail Cowen, Nathan Parsons), illetve a hallható fantasztikus dalok Jeremy Camptől, amelyeket K.J. Apa énekel a filmben.

A film nemsokára, 2020. március második felében debütál. Magyarországra valószínűleg csak valamivel később érkezik a Lionsgate és a Kingdom Story Company nagyszerűnek ígérkező mozifilmje. Az előző év októberében a MercyMe énekes dalszerzője, Bart Millard is csatlakozott a film elkészítéséhez, produceri feladatokat látva el, valamint a zenekar azt is bejelentette, hogy 2020-as turnéjuk különleges vendégelőadója Jeremy Camp lesz.

Az énekes a filmmel kapcsolatban elmondta: annak idején végigélte, amikor első feleségét elviszi a rák betegsége. Több énekének ezek az átélt küzdelmek szolgálnak alapul.

A felesége a halálos ágyán kijelentette, hogy ha a halála miatt valamilyen úton-módon legalább egy ember odaadja az életét Jézusnak, már nem volt értelmetlen, hogy földi élete ilyen hamar véget ért.

Azóta már százak és ezrek jelezték, hogy e haláleset híre hogyan változtatta meg és fordította Isten felé az életüket. Jeremy Camp mindig meglepődik azon, hogy Jézus még mindig használja ezt a történetet, hogy embereket magához hívjon. A most elkészült filmtől is ezt várja: hogy a történetük tanúságtétel lehessen még többek számára, hogy Jézushoz eljuthassanak.

– Mert Jézus a legnagyobb sötétségbe is fényt tud vinni. Fel tudja használni a nehézségeinket, hogy azáltal másokat fényre vezessen – jelentette ki a keresztény könnyűzenei énekes.

Kiemelt képünk forrása az art-meets-world.com.

 

A témában olvasásra ajánljuk:

I Can Only Imagine – a megbocsátásból született dal meghódította a világot

MercyMe – a keresztény kortárs könnyűzene egyik legjobb csapata