Dennis Quaid, a film egyik főszereplője, aki az agresszív apát alakítja a vásznon, egy alkalommal úgy nyilatkozott, a filmben való szereplés segített számára a megbocsátásban. – Rájöttem, nincs szükség arra, hogy másokat elítéljek – beleértve magamat is –, mert ez Isten dolga. Engedni kell, hogy Isten hozzon ítéletet. Ahogy ráébredtem erre, felszabadultam – fogalmazott.

A film kitűnően példázza azt az utat, amelyet minden zenével és művészettel foglalkozó előadónak be kell járnia. Addig nem lesz hiteles egyetlen hang sem, amíg szembe nem nézünk a saját életünkkel. A film azt sugallja, hogy ez a tükörbenézés kiváltképp sikeres lesz, ha Isten szemével történik.

A film – amely igaz történet alapján készült – elmeséli, hogy az alkohol miatt agresszív apa folyamatosan bántalmazza családja tagjait, feleségét és egyetlen gyermekét. Az anya – mintegy örökségként – egy keresztény nyári táborba íratja be a fiát, és egyszerűen otthagyja a földi poklot jelentő családi környezetet. 

Az apjával maradt fiú a gondok elől csak a zenébe menekül. A sport marad számára az egyetlen értelmes foglalkozás, amelytől reméli, hogy apja megbecsülését is kiérdemli. Időközben lesérül, és nem folytathatja ezt a pályát. Jobb híján beiratkozik egy iskolai, énekes színpadi kurzusra, ahol szép lassan kiderül önmaga számára is, hogy milyen ajándékot kapott a torkában.

hirdetés

Párhuzamosan eljár a helyi keresztény gyülekezetbe, ahol zenei szolgálatra is felkérik. Miután apjával végképp megromlik a kapcsolata, egy zenekar mellé szegődik énekesnek. A csapat pályája szép lassan ível felfelé. A meghívott menedzser csak a saját hangjuk felcsillanása után vállalja el őket. A keresztény könnyűzenei kritikusok viszont gyengének tartják a produkciójukat.

Ez a kudarc láttatja vele, hogy nem rendezett el még mindent a múltjában. Valami miatt nem lehet szabad az éneklésben. Hazatér, hogy minden félbehagyott szálat elvarrhasson az apjával, de képtelen a megbocsátásra az évek során felgyülemlett fájdalom miatt.

A halálos betegséggel küzdő apa fia távolléte alatt átadja életét Istennek a fia rádióban hallott éneke és az azt követő evangéliumi tanítás hatására. A múlttal való szembenézést viszont neki is vállalnia kell a fia előtt. Mindegyikük békekötés iránti próbálkozása kezdetben zátonyra fut. Csak véletlenül, de a fiú megtudja, hogy apja tulajdonképpen haldoklik. Szánalom ébred benne, amely végül megbocsátássá nemesül át.

Az ítéletmentes környezet és a közös Istenre való figyelés a legjobb barátokká teszi az apát és a fiút. Az apa közeli halálát és a köztük történt megbocsátást követően az énekes már képes felvállalni a múltját. Megszületik az első valóban igaz és őszinte ének, amely másoknak is képes segítséget nyújtani, és amelyet a méltán közismert és nagy zenei karriert befutó Amy Grant, a „keresztény pop királynője” fedez fel, és vesz szárnyai alá.

Az ének ennek köszönhetően a rádiókban is a slágerlisták élére kerül. A főszereplő gyerekkori, a keresztény táborból megismert és ott baráttá lett lányra is újra rátalál, akivel összekötik életüket.

A tavaly márciusban debütáló alkotás egy valódi tanúságtételnek fogható fel Bart Millard énekes életéről.

A MercyMe zenekar 1994-ben alakult, legutóbbi, a „Lifer” címre keresztelt stúdióalbumuk 2017 tavaszán jelent meg. A MercyMe nyolc alkalommal Dove Awards-díjban részesült, és számos Grammy-díjat is magáénak tudhat. A zenekar abszolút mai hangzást tud előállítani keresztény tartalommal, és ugyanez elmondható a méltán nagy sikernek örvendő filmről is.

– Bart Millard 2001-ben írta meg az „I Can Only Imagine” című dal szövegét – amely magyarul a Ma csak álmodom arról fordítással terjedt el. Megjelenését követően három évet kellett várni arra, hogy az amerikaiak felfedezzék a MercyMe dalát, azonban ezt követően megállíthatatlanul tört előre: több toplistába is beférkőzött a keresztény értékekkel nem igazán rendelkező nemzetközi zenepiacon. A halál utáni találkozást elementáris erővel bemutató dal a lassú kezdés ellenére a végén igazi katarzisélményt nyújt – írja a 777.

Kiemelt kép: Wikipédia