A keresztény pop királynője

Lentulai Krisztián keresztény és kortárs zenéket bemutató legutóbbi műsorában a Karc FM-en Amy Grant alkotói munkásságát elemezte, és hozott belőle ízelítőt. Az énekes alakja és zenei megnyilvánulásai megosztják a keresztény közvéleményt, amely javarészt abból ered, hogy a kimondottan keresztény üzenetű muzsika után a „Keresztény Pop Királynőjének” is titulált előadó világi területen is kipróbálta magát, és elsöprő sikert aratott. A keresztény zenéhez való visszatérése inkább a nem explicit, de keresztény tudatú muzsika irányába terelte a művésznőt.

Amy Grant – kis túlzással kijelenthetjük – a világsztár előadók sorába tartozik. Az 1960-ban született gitáros-énekes főképpen a nyolcvanas években alkotott kifejezetten a keresztény könnyűzene kategóriájában. Ezt követően, az 1991-es lemezével berobbant a világi színtérre. A Baby, baby című klasszikusa mindenhol ismert és játszott száma lett. 

A siker mögött voltak, akik sátáni befolyást láttak, és bibliai igehelyekkel alátámasztott vádakat fogalmaztak meg a világi mércével is magas színvonalon alkotó popdívával kapcsolatban. Tény, hogy a világi sikeresség, a kiadóktól érkező ajánlatok egyértelműen azt eredményezték, hogy a direkt keresztény szövegű számokat felváltották a keresztény tudatú szerzemények.

Amy Grant ezáltal meg tudott szólítani olyan célközönséget is, amely egyébként a kifejezetten keresztény zenétől tartózkodtak volna. 2009-ig harmincmillió lemezt adott el világszerte, ami azt mutatja, hogy a keresztényi üzenet „becsomagolása” kedvező fogadtatásra talált, és ki tudta alakítani a közös nyelvet azokkal is, akik a kimondottan keresztény üzenetre csípőből nemet mondtak volna.

Amy Grant 6 Grammy- és számos Dove Awards-díj tulajdonosa. Három multi-platina, hat platina lemeze és négy arany albuma született. 

A „Heart in motion” című 1991-es nagylemeze tehát berobbantotta az előadó zenei karrierjét, amely azonban nem csorbítja az ezt megelőző években született, rendkívül jó minőségben elkészített, kifejezetten keresztény pop lemezeinek értékét. Az utolsó, kimondottan keresztény szövegvilágú a „Lead me on” című dala volt, de számos új szerzeménye is egyértelműen tükrözi Istenhez való hűségét.

 

Forrás: Karc FM/Igéző; Fotó: sacurrent.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre