A készülődésnek nincs határa – adventi beszélgetés Dr. Réthelyi Miklóssal

Az erkölcsi rendszer kialakítása minden ember saját felelőssége – mondja lapunknak adott interjújában Dr. Réthelyi Miklós. A humántárca korábbi vezetőjével készületről és várakozásról, anatómiáról és lelkületről egyaránt beszélgettünk.

Az anatómia 80 éves professzor emeritusával, Magyarország korábbi nemzeti erőforrás miniszterével Pálfalvi Milán kereszténydemokrata közgazdász beszélgetett az ünnepek előtt. A 250. évfordulójára készülő Semmelweis Egyetem nyugalmazott rektora röviden értékeli 2010 és 2012 közötti kormányzati szerepét, és azt is elmondja, hogyan készül családjával a karácsonyra.

 

– Nem mindennapi, hogy egykori kormánytaggal az aluljáróban találkozik az ember. Ezt a beszélgetést például ott egyeztettük előzetesen. Gyakran jár metróval?

– Persze, az autó ott áll a garázsban. 1963-tól, mióta Budapesten élünk, mindig közel laktunk a megállókhoz. Az egyik ok tehát, hogy metróval, busszal, villamossal járok, hogy érdemes élni ezzel a lehetőséggel. Aztán ehhez a szokáshoz az utóbbi időben az ember egyre inkább környezetvédő gondolatokat is kapcsol, hogy minél kevesebb autó forduljon meg az utcán.

– Ha utánanézünk az anatómia jelentésének, azt olvashatjuk, hogy az a biológiának az élő szervezet struktúrájával és szerveződésével foglalkozó ága. Ön ennek professzor emeritusa, számos szakkönyv szerzője, apósával, a szintén anatómus Szentágothai Jánossal is dolgozott közösen. 

– Szentágothai Jánosról ebben az épületben nemcsak lehet, hanem kell is beszélni. A festményt, amelyik jobbra fölöttünk van, Martyn Ferenc festette, a címe Az anatómia óra. A kép jobb felső sarkában Szentágothai arcképe is ott van. Az első komoly anatómiai ábrázolás a XVI. században élt belga Andreas Vesaliushoz kapcsolódik, akit könyve elején egy vértben látunk. Szentágothai a képen ebben a vértben tekint kíváncsian az emberi testet megjelenítő allegorikus alakokra. Szentágothai János nagyszerű ember, kutató és tanár volt. Az anatómia a tényeknek, a megfogható dolgoknak a tudománya. A hallgatókat úgy tanítjuk az anatómiára, hogy megfoghatják a csontokat, kezükbe vehetik a különféle ízületeket, boncolhatnak izmokat, ereket, az idegrendszert, tehát szinte mindent, ami az emberi testben aprólékosan megtalálható. A modern orvostudomány az új dolgoknak a kikísérletezése, bevezetése. Ez a technikával nagyon megerősített folyamat, rengeteg új dolgot tudnak megvalósítani a kollégák.

– A megfogható dolgokkal szemben, vagy azokkal párhuzamosan ott van a morál, ami napjainkban is a közbeszéd része. Hogyan lehet elhelyezni erkölcsi kérdéseket a mai felgyorsult világban? Marad helye az etikának a rohanásban, az elképesztően sebes technológiai változás mellett?

– A hihetetlenül gyorsan fejlődő tudomány és technika lépcsői egymásra épülnek, de

az erkölcsi rendszer kialakítását minden embernek, születésétől fogva elölről kell kezdenie, 

természetesen a szellemi környezet, szülők és tanárok hatását befogadva. Nem lesz mindenkiből moralizáló filozófus, vagy etikatanár, de talán a legtöbb emberben megvan az az igény, hogy úgy nyugtázhassa életét, hogy érdemes volt ezt a napot is becsülettel és jó szándékkel, emberként megélni. Nem biztos, hogy minden úgy alakult, ahogy szerettem volna, de lesz még holnap. Ennek a tudata az emberlétnek az egyik nagyszerű oldala.

– Együttműködésre törekvő, konszenzust kereső embernek ismeri a környezete, amitől a politika világa látszólag távol áll. Hogyan értékeli saját korábbi szerepét egy olyan kiemelt terület élén, mint amilyen a 2010-ben felállított Nemzeti Erőforrások Minisztériuma volt?

– Öt területet kellett összefognom, ezért vállaltam. Ha egészségügyi miniszterségre lettem volna felkérve, arra azt mondtam volna, hogy hát ehhez én nem értek eléggé. De az, hogy kialakítsak egy új, összetett minisztériumot, az egy olyan lehetőség volt, amire azt kellett mondanom, hogy akkor ennek nekivágok. Így a feladat már nem annyira politikai dolog volt. Éppen akkor hagytam abba a miniszterséget, amikor át kellett volna menni a politikába, mert közeledett a választás. A NEFMI megteremtése menedzseri feladat volt, a miniszterelnök úr sem várta tőlem a politikusi viselkedést. A politikusi pálya bonyodalmaihoz túl öregnek éreztem magam, meg igazából kedvem se lett volna hozzá. Utána felkértek az UNESCO Magyar Bizottságának a vezetésére, ami sok mindenben hasonlított a minisztériumhoz, egészen más terepen, de ott is a kultúrát, a tudományt, az informatikát és az oktatást kellett képviselni. Ez se kis dolog, és itt még a kísértés sincs jelen, hogy politikai irányba menjünk el.

– Mit jelent az Ön számára az advent, mi jut eszébe, ha erre az időszakra gondol?

– Két szó, ami az emberek jelentős részének kitölti ilyenkor az idejét: a várakozás és a készülődés. A várakozás önmagában lehet jó, lehet várni valami örömtelire, de lehet várakozni olyanra is, hogy „jajj, mi fog történni?!”. Az ökológiai helyzetünket illetően a várakozásban ott van a rossztól való félelem, az előnytelen fordulatoknak a lehetősége. A várakozás mellett tehát ott kell lennie a készülődésnek is. A készülődés az pedig nagyon jó, mert annak nincsen határa.

A szeretetre és jóságra hangolt adventi hetekben, amikor ebben a készülődő hangulatban lehet másokat is találni, akkor szinte egymástól kapjuk a jó ötleteket. 

Például amikor az egyik unokánk jön egy jó meglepetés-tervvel, akkor besegítünk, hogy az egész család részesüljön belőle. Feleségemmel próbáljuk az ajándékokat nemcsak az üzletekben megvásárolni, hanem – sokkal inkább – a szeretet leleményességével előállítani.

– Miben változott az Ön gyermekkorához képest advent és karácsony?

– Nemrég hallottam egy különbségtételt a gyerek és a felnőtt között. A gyerekek ajándékot kapnak, várják is az ajándékokat. Ha valamivel büszkélkedni akarnak, akkor az ajándékba kapott macival, babával, építőkockákkal büszkélkednek. A felnőtt a szerzésével büszkélkedik, megszereztem ezt az autót, pozíciót és így tovább. Amikor azt tanácsolja a Szentírás, hogy legyetek gyermekek, akkor érdemes figyelembe venni ezt a különbséget. Fontos, hogy a felnőttek is vegyék észre, mennyi, de mennyi ajándékot kapunk, nemcsak az adventben, hanem minden nap, gyerekeinkben, unokáinkban, barátainkban és környezetünkben, ahol éppen élünk.

– Egy kávéházi beszélgetés vendégeként arra a kérdésre, hogy mit tanácsol az ott összegyűlt fiataloknak, azt mondta, hogy a napi jó cselekedetek választ adnak a felgyorsult világ kihívásaira. Gondolom, ez érvényes az adventi időszakban is, ami a várakozás mellett egyúttal segítheti a készülődést is.

– És karácsonnyal nem zárul le semmi, hanem az ünnep kinyitja a kaput a következő évre is!

 

Pálfalvi Milán

Fotó: Katona László.