Minőségi játékélmény nélkül a siker nem elérhető

A társasjátékok közösséget építenek. Nem csupán a szülők és gyermekeik közti kapcsolatot, de a felnőttek közösségeit is megerősítik. Karácsonykor fogy a legtöbb társasjáték, ilyenkor sokan lepnek meg másokat (és néha magukat is) egy-egy csodás táblajátékkal. A magyar fejlesztésű és kiadású társasjátékok világáról a Kard és Korona kiadó vezetőjével, dr. Lenhardt Balázzsal beszélgettünk.

– A digitalizáció előretörésével párhuzamosan – talán némileg paradox módon – a papíralapú társasjátékok reneszánszukat élik. Mi lehet az oka, hogy manapság a minőségi társasjátékok soha nem látott választéka kerül a vásárlók elé?

– Az egyik ok, hogy a technológia fejlődésével nem csupán az informatika, de a hagyományos nyomda- és játékipar is fejlődik – egyre jobb minőségű játékok születhetnek, mivel olyan dolgokat is könnyedén meg tudnak oldani, amikre két évtizeddel ezelőtt még nem gondolhattunk. Beszélhetünk persze a szolgáltatás- és szórakoztatóipar folyamatos bővüléséről is. Ezen kívül a társasjátékok legfontosabb tulajdonsága, hogy személyesen, együtt játszunk őket. Ezt a varázst a legprofibb számítógépes játék sem tudja nyújtani – márpedig az emberek társas lények, tehát vágynak az együttlétre. Talán pont a modern korban jelentkező elmagányosodásra adott természetes reakció is ez a reneszánsz; egyre kevesebb az életünkben a nagyobb társasági esemény.

– Úgy tűnik, régebben jóformán csak a szülők vásároltak gyermekeiknek társasjátékot, de mintha mostanában egészen más vásárlási trend lenne kialakulóban. Jellemzően kik döntenek társasjátékok megvásárlása mellett?

– Új vásárlóként jelentek meg a piacon a saját maguk számára játékot választó felnőttek, ráadásul nem csupán a fiatalabb generáció, hanem a középkorúak is. Egyáltalán nem ciki 40, 50 évesen is játszani, és bizony ez a réteg anyagilag is sokkal jobban megengedheti magának, hogy havonta akár több tízezer forintot szenteljen a hobbijára. Nem véletlenül jelentek meg egyre különlegesebb és drágább presztízsjátékok, amelyekért 20, 30 vagy akár 50 ezer forintot is el lehet kérni, hiszen van rájuk valós kereslet. A másik oldalon pedig sajnos az a trend látszik, hogy a korábban legfogékonyabb 14–18 évesek rétege eltűnik a felhasználók közül, hiszen a virtuális tér foglyaivá válik lassan ez a korcsoport.

Szauer István játéka: A kockahegyen is túl (Fotó: Kard és Korona kiadó)

– Kik készítenek ma társasjátékot? Milyen pozitív példák vannak előttük?

– Ahogyan a társasjátékozás egyre népszerűbb hobbivá vált, úgy a saját játék készítése is. Szinte hetente keresik meg a Kékjáték kiadót is amatőr fejlesztők, akiknek van egy jó ötlete, és szeretnének partnert találni a kiadáshoz. Sajnos a mi lehetőségeink sem korlátlanok, de az elmúlt három évben három különböző magyar játékfejlesztő munkáját adtuk ki: Toldi Gábortól a fantasztikus űramőbát, a Hexpanset, ahol bolygókat kell uralmunk alá hajtani; Kiss Norbert és Pozsgay Gyula művét, az Invisible-t, amely a roppant népszerű Dobblére emlékeztető képfelismerős, gyorsasági játék, gyönyörű grafikával; illetve éppen a napokban jelent meg Szauer István mesés munkája, A kockahegyen is túl, amely a Grimm testvérek világába röpít minket. Utóbbi játékban ráadásul csodálatos 3D figurákkal játszhatunk Hófehérkével, Piroskával, Hüvelyk Matyival vagy a brémai muzsikosokkal. Ez az első magyar fejlesztésű játék a magyar piacon, ami ilyen bábukat tartalmaz.

A hagyományos népmesei karakterek életre kelnek a társasjátékban. (Fotó: Kard és Korona kiadó)

– Mitől lesz sikeres egy játék?

– Nehéz arra receptet adni, hogy mitől jó egy társasjáték; a gasztronómiában sem lehet általánosságban megmondani, hogy mitől lesz jó egy étel. Egy játék két fontos elemből épül fel: tematikából és mechanikából. Mindkettő kiemelkedő kell hogy legyen egy valóban jó játékban, de az igazán zseniális játékokban, mint amilyen mondjuk a valódi Trónok harca, hogy ne csak hazabeszéljek, a kettő tökéletes elegyet alkot. A hazai piacon a Magyar népmesék – A társasjáték is annak köszönheti évek óta tartó töretlen népszerűségét, hogy ez a két elem sikeresen teremti meg a rajzfilmekből ismert eredeti hangulatot.

– Számos társasjáték közösségi finanszírozással jelenik meg. Mit lehet erről tudni, illetve hogyan működik ez a finanszírozási forma?

– Leginkább a Kickstarter az a közösségi finanszírozású platform, ahol elindulnak ezek a játékok. Ha van egy kidolgozott ötletünk, amihez készült már egy jól kinéző, nyomdai prototípus (házilag nem lehet ilyet összeeszkábálni!), játékszabályok és a játékot bemutató videó, meg az egész mögött ott áll egy cég, amely finanszírozza a kampányt, a marketinget, akkor fel lehet tölteni az anyagokat a kickstarter oldalára. A legtöbb ember ebben csak azt látja, hogy egy-egy nagyon sikeres kampány akár több millió dollár bevételt is hozott, de nem tudja, hogy e mögött mekkora munka áll. Az igazság az, hogy újonnan induló csapat az elmúlt három évben már nagyon ritkán lett sikeres ezen a területen, mert itt is rendkívül nagy a verseny.

A harmadik kiadást is megélt Kard és korona nevű társasjáték (Fotó: Kard és Korona kiadó)

– A Kard és Korona kiadó milyen típusú játékokat ad ki, mire van kereslet? Mi alapján döntenek egy-egy játék kiadása mellett?

– A Kard és Korona Kiadó (röviden Kékjáték) fő profilja a családi és a stratégiai játékok. Hozzánk tartozik az eredeti grafikájú Magyar népmesék, amely ma már egy teljes márka: szerepel benne társasjáték, mellette egy kiegészítő, kártya- és memóriajáték. A kockahegyen is túl a család kisebb tagjainak készült, de végül a Grimm mesékre épült, mert máig rengeteg embernek kedvencei az abban szereplő mesehősök. A családi vonalat erősíti a Pókháló és az Invisible nevű játékunk is, de ezek is olyan játékok, amelyek a felnőttek számára is hasonló élményt tudnak jelenteni, mert a mechanizmusukban mindig vannak új elemek, amiktől izgalmasak tudnak maradni. Stratégiai játékaink közé tartozik a Kard és Korona, amely a kiskirályok korában játszódik a középkori Magyarországon, és jövő év elején jön a jubileumi harmadik kiadás, ami rendkívül exkluzív lesz. Történelmi játékunk a Pesti srácok 1956, amelyben kooperatív módon kell megküzdenünk a felejthetetlen október nehézségeivel, és ebbe a szortimentbe tartozik a korábban már említett sci-fi világba repítő Hexpanse is. A játékok kiadásakor mindig az eredetiség a fő szempont, miközben a játékélmény maximális kell hogy legyen. Számunkra fontos még, hogy kifejezetten magyar tematikájú játékaink is legyenek.

– Milyen lehetőségeik vannak az előállításra és az értékesítésre idehaza?

– Szerencsére mindkét területen abszolút jók a lehetőségeink. A cégünk jelmondata: A minőségi játékélmény, és ennek technikai feltételeit leginkább a Keskeny nyomda biztosítja, mindenkinek csak ajánlani tudom a szolgáltatásaikat, mert ők is a maximumra törekszenek minden területen. A játékaink ott vannak a legtöbb játékboltban – ezt leginkább a nagykereskedelmi partnereinknek köszönhetünk. Új kiadóként viszont nagyon nem egyszerű területet nyerni, hiszen a társasjáték nagyon sikeres üzletággá vált mára, ezért a kínálat is hétről-hétre egyre nagyobb itthon és világszinten egyaránt.

A Pesti Srácokban a szabadságharcosok bőrébe is bújhatunk. (Fotó: Kard és Korona Kft.)

– Mi lehet az asztali társasjáték jövője?

– Sokan próbálkoznak olyan játékokkal, amelyekhez mobilos applikációt is kell használni, illetve olyan fejlesztések is vannak, amikor projektorral kivetítve már félig elektronikusan kell játszani. Ez is egy lehetséges irány, de sokan fogalmazzák meg a játékosok közül, hogy ők kifejezetten olyan játékokkal akarnak játszani, amikben nincsen semmilyen informatikai elem vagy segédeszköz, mert pont azt élvezik, hogy hagyományosan játszanak. Ami biztos, hogy egyre szebb és izgalmasabb játékok kerülnek a piacra, ezért érdemes nyitott szemmel járni – és hogy ne vásároljunk lutrit, előtte az egyre jobban bővülő hazai klub és társasjáték bárok valamelyikében ki is próbálhatjuk őket.

 

Paulik Tamással a Magyar Társasjátékos Egyesület elnökével készített korábbi interjúnkban ugyancsak a társasjátékok hazai világáról beszélgettünk. 

 

Címlapon: Részlet a Hexpanse nevű magyar fejlesztésű játék (Fotó: Kard és Korona kiadó)