Csak akarni kell, és van értelme tanítani – még a Bánk bánt is

Egyre több kritika éri a középiskolai kötelező olvasmányok listáját – mint például a Bánk bánt nem fogadják be a tanulók, és már a tanárok számára is teherré vált a tanítása. A mű közel 150 éve van jelen a tananyagban, és most mégis megkérdőjelezhetővé vált a létjogosultsága. Blankó Miklós, a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda irodavezetőjének írása a Magyar Nemzetben.

Kell-e tanítani a Bánk bánt egyáltalán? „Mondhatni, hogy e dráma a „nemzeti minimum” része lett, azaz több mint egy történeti esemény drámai megjelenítése: vallomás a magyarság érzéséről.” – írja Blankó Miklós a Magyar Nemzetben. A tanárok szerint gondokat jelent a mű nyelvezete, a távoli üzenete és a gimnazista diákok éretlensége.

A Bánk bán nyelvezete már a saját korában sem számított könnyűnek, de ez a fajta kihívás csak segíti a tanulók fejlődését Blankó szerint.

A másik indokra, miszerint a mű értékvilága távolinak tűnhet a mai befogadótól, a következőt írja: „De akkor azt mondhatnánk, hogy csak a kortárs irodalmat érdemes tekinteni, hiszen Balassi, Zrínyi, Csokonai, Berzsenyi, Petőfi, Jókai, Arany, Vörösmarty gondolkodása mind távoli korunkétól, de valljuk be, Ady, Babits, Radnóti vagy József Attila sem éppen egy maihoz hasonló világról ír.”

A tanárok utolsó ellenérve a művel szemben, hogy a középiskolások túl fiatalok a mű értelmezéséhez. Blankó Miklós szerint éppen ezért van a magyartanár, hogy ezeken átsegítse a diákokat.

„A kultúraközvetítés elengedhetetlen része az irodalomórának, azon keresztül, illetve amellett fejleszthetők a különböző képességek-kompetenciák.” – írja.

De hogyan lehet tanítani a Bánk bánt? – teszi fel a kérdést. Van olyan tanár, aki a projektmódszer mellett dönt, van, aki a Nádasdy Ádám-fordítás mellett dönt, míg egyesek infokommunikációs eszközöket hívnak segítségül.

„A lehetőségek tárháza tehát elég széles a magyartanárok számára is. Csak akarni kell, és hinni abban, hogy van értelme tanítani – a Bánk bánt is. Mert ha Katona József kikerülne a Nemzeti alaptantervből, akkor ki lenne a következő? Berzsenyi, Csokonai, Vörösmarty vagy Jókai? Teljesen eltűnik a klasszikus magyar irodalom a középiskolai tankönyvekből?” – veti fel az aggasztó kérdéseket.

A cikk szerzője szerint maradjon csak a Bánk bán az iskolában, a tanárokat arra biztatja, hogy kicsit másképp, új eszközökkel tanítsák.

A teljes írás itt olvasható.

Címlapkép: youtube.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre