Európa friss startjához kérem a támogatásukat – így fogalmazott az Európai Parlamentben elmondott beszédében Ursula von der Leyen, aki most már az Európai Bizottság teljes jogú vezetője. Az egy hónapos késéssel hivatalba lépő testületnek valóban frissnek kell lennie, és valóban újra kell startoltatnia a megkopott, nyikorgó és rozsdásodó Európai Uniót. A következőkben feltérképezzük az új bizottság előtt álló legnagyobb kihívásokat.
Kilépni a szereptévesztésből
Az Európai Unió alapító dokumentumaiban az Európai Bizottságra mint a szerződések őrére hivatkoznak. Ez azt jelenti, hogy a testület feladata azon őrködni, hogy egyetlen készülő jogszabály vagy tagállam se sértse meg az Unió alapokmányait. Erre és csak erre kell tekintettel lennie a különböző javaslatok, tervezetek megalkotásánál is. Ahogyan a biztosoktól elvárják a függetlenséget – ezt Várhelyi Olivér esetében kicsit túlzásba is vitték –, úgy várhatná el az 500 millió európai, hogy a Bizottság technokrata módon, a különböző szakterületekre koncentrálva, pártpolitikától mentesen dolgozzon. A politizálásra ugyanis ott a Parlament, a „nagy ügyek” eldöntésére pedig az állam- és kormányfőket tömörítő tanács.
A Juncker vezette bizottság ugyanakkor igencsak eltávolodott az eredeti szerepkörétől, és az esetek többségében politikai testületként lépett fel – ezt Magyarországon különösen sokszor megtapasztalhattuk.
Von der Leyen eddigi nyilatkozataiból úgy tűnik, érti a problémát, és meg is próbál majd ezen változtatni.
hirdetésMigráció
A tagállamok közötti legnagyobb ellentét jelen pillanatban a migráció kérdésében van. Nagyjából kiegyensúlyozott erőviszonyokat tapasztalunk a bevándorlást támogató és az azt ellenző tagállamok között – igazságot az elmúlt 5 évben mégsem sikerült tenni. Pedig a probléma nem szűnt meg, sőt, egyre élesedik. És bár az Európai Parlamenti választás előtti uniós csúcson már téma sem volt a migráció – mondván, a kérdés már nem aktuális –, von der Leyen szerdai beszédében úgy fogalmazott, a bevándorlás kérdésével hosszú távon együtt kell élni.
Ahhoz ugyanakkor, hogy megoldás szülessen, közös nevezőre kell hozni a homlokegyenest másként gondolkodó országokat. A kulcs a szolidaritás értelmezése lehet.
A bevándorláspárti erők ugyanis a határvédelmet eddig nem ismerték el mint a közös teher- és felelősségvállalás egyik formáját. Számukra csak az volt szolidáris, aki támogatta az érkezők kvóták szerinti elosztását. Ebben hozhat változást von der Leyen és az általa vezetett testület, különösen 2020 második felében, amikor is a soros német elnökség egyik fő célkitűzése lesz a migrációs krízis kezelése. Az már másik kérdés, hogy a 2015 óta fennálló válság rendezésében így ismét csúsznak legalább fél évet.
Költségvetés
Az Európai Unió 7 éves keretköltségvetésekben gondolkodik, és ezek elfogadását mindig komoly viták előzik meg. Mást akarnak ugyanis a nettó befizetők, mást a kedvezményezettek. Mást a mezőgazdaságban és mást az iparban érdekeltek, mást a déliek és mást az északiak, mást a keletiek és mást a nyugatiak.
Ebbe az egyébként is sokdimenziós mátrixba türemkedik be most még egy vitás pont: a jogállamiság kérdése.
Az eleve megfoghatatlan fogalmat a Juncker-féle bizottság idején emelték piedesztálra, fegyverként használva a liberális kurzustól eltávolodó, a politikailag korrekt beszédet meghaladó tagállamokkal szemben. Nem véletlen, hogy az úgynevezett jogállamisági aggályok elsősorban Magyarországgal és Lengyelországgal kapcsolatban merültek fel. Most azonban a liberális kánon élharcosai tovább lépnének, és pénzügyi megvonásokat társítanának az erősen szubjektív módon meghatározható jogállamisági normákhoz. Jelenleg az ellenzők és a támogatók is nagyon elszántak, szóval von der Leyennek és csapatának komoly mediátori szerepre lesz szüksége, hogy 2021 január elsején legyen költségvetése az Uniónak. A területért egyébként a biztosi kollégium egyik legöregebb rókája, a harmadik ciklusát kezdő, osztrák Johannes Hahn felel.
Bővítési fáradtság
Az Európai Unió bővülési folyamata nagyjából 7-8 éves periódusokra osztható. 1973-ban Nagy-Britannia, Írország és Dánia, 1981-ben Görögország, 1986-ban Spanyolország és Portugália, 1995-ben Finnország, Svédország és Ausztria csatlakozott a közösséghez, majd következett 2004-ben a nagy keleti bővítés, amelynek során Magyarország mellett 9 másik állam lett az EU teljes jogú tagja. Ezt viszonylag gyorsan, 2007-ben követte Románia és Bulgária, majd 2013-ban Horvátország csatlakozása.
Az eddigi trendek alapján tehát legkésőbb 2022-ben ismét bővülnie kellene az Uniónak, erre azonban jelen pillanatban esély sincs.
Sőt, a tagállamok száma jövőre, Nagy-Britannia kilépésével csökkenni fog. A tagsághoz legközelebb ebben a pillanatban Szerbia áll, bár a tárgyalások üteme alapján ebben az esetben a 2025 előtti dátum nem tűnik reálisnak. Különösen úgy, hogy egyes tagállamok Franciaország vezetésével kifejezetten a további bővítés ellen vannak. Ennek egyik legjobb lenyomata az volt, hogy pár héttel ezelőtt a Tanács elutasította a csatlakozási tárgyalások megkezdését Észak-Macedóniával (amely ország még nevet is változtatott a tagság érdekében) és Albániával. Ebben a helyzetben különösen nagy a felelőssége az új bizottságnak és főleg Várhelyi Olivér magyar biztosnak, hogy új lendületet adjon a bővítésnek. Úgy látszik, ezt von der Leyen is felismerte, nem véletlenül említette ugyanis a biztosok bemutatása során az elsők között Várhelyi Olivért.
A Nyugat-Balkánnak nyújtott Uniós perspektíva ugyanakkor egész Európa és a világ biztonsága szempontjából kiemelten fontos.
A balkáni puskaporos hordó ugyanis most már 100 éve jelent reális fenyegetést Európa központjára. Az itteni országok ugyanakkor az elmúlt években félretették a közöttük lévő, soha nem szűnő ellentéteket a nagyobb jó, az Uniós tagság elérése érdekében. Ha megszűnik ez a lehetőség számukra, a konfliktusok kiújulhatnak, annak pedig beláthatatlan következményei lennének. Várhelyi Olivér szerepe tehát nem csak Magyarország szempontjából kiemelten fontos: sikeres biztosi tevékenysége ugyanis az egész kontinens hosszú távú békéjét megalapozhatja.
