Nem számítanak meglepetésre a román elnökválasztáson

Romániában november 24-én, az elnökválasztás második fordulóján dől el, hogy Klaus Iohannis jelenlegi jobboldali államfő, vagy Viorica Dancila szociáldemokrata exminiszterelnök lesz-e Románia elnöke az elkövetkező öt évben.

Románia több mint 18 millió szavazópolgára számára belföldön 18 748, külföldön pedig 835 szavazóhelyiséget rendeztek be. Magyarországon a román nagykövetségen, a Román Kulturális Intézetben, valamint Románia gyulai és szegedi főkonzulátusán voksolhatnak a román állampolgárok.

Az első fordulóban Iohannis az érvényes voksok 37,8 százalékát, Dancila pedig a szavazatok 22,3 százalékát szerezte meg. A mostani második fordulóban az győz, aki megszerzi az érvényes voksok egyszerű többségét. A jobbközép pártok versenyből kiesett elnökjelöltjei is Iohannis mögött sorakoztak fel, de a többiek sem biztatták választóikat arra, hogy Dancilát támogassák. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem állt egyik jelölt mögé sem, hívei belátására bízta, hogyan voksolnak.

A szavazás mindenütt helyi idő szerint 21 órakor ér véget. Az exit poll-felméréseket urnazáráskor ismertetik a hírtelevíziók.

Forrás: MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre