Emlékez(z)ünk…

November első napjaiban azokra a szeretteinkre emlékezünk, akik már nincsenek közöttünk. Rájuk gondolunk, akik életük nagyobbik részét egy olyan közegben, egy olyan korlátokkal teli rendszerben élték le, amiben alig volt meg valami mindabból, amit ma már természetesnek tartunk.

Harminc éve élünk szabadon. Az 1989-es év eseményei átvezették a magyarokat és a kelet-közép-európai blokk valamennyi népét a szocializmusból a kapitalizmusba, az egypártrendszerből a demokráciába, a hiánygazdaságból a piacgazdaságba. A rendszerváltás vagy rendszerváltozás vagy ha úgy tetszik rendszerváltoztatás évében történelmi események követték egymást: Nagy Imre és társai újratemetése,  Kádár János halála, szeptemberben  a határok megnyitása az NDK polgárai előtt, október 23-án a magyar köztársaság kikiáltása a Parlament előtt, decemberben pedig a Ceausescu diktatúra megdöntése.

1989 megváltoztatta az életünket. Gimnazistaként ott álltam a Hősök terén, majd a Kossuth téren a tömegben, és inkább éreztem, mint tudtam, hogy most nagy dolgok történnek, és egy új korszak kezdődik az életemben és az ország életében is. És valóban, egy olyan korszak kezdődött, ami ugyan sok csalódással és küzdelemmel indult, de mégis elvezetett a máig, abba a világba, amikor szabadon választhatunk az élet minden területén, amikor ez a szabadság már annyira magától értetődő, mint az, hogy lélegzünk.  

Gyermekeink számára felfoghatatlan, hogy voltak idők, amikor ez nem így volt, amikor a választás lehetősége valójában csak porhintés volt, amikor az elnyomás, a szabad véleménynyilvánítás korlátozása valóban a mindennapok része volt, és nem is reménykedhetett benne az ember, hogy ez valaha is megváltozik. Nem hogy banánt nem lehetett enni minden nap, de még beszélni sem lehetett csak úgy bármiről. A mai zajos világban, amikor vloggerek és youtuberek sokasága osztja meg velünk sokszor igencsak zavaros gondolatait (ha akarjuk, ha nem), teljességgel lehetetlennek tűnik, hogy épp csak egy generációval ezelőtt egy-egy ártatlan kinyilatkoztatásnak is súlyos következményei lehettek.

Ahogy mi sem tudtuk elképzelni 1989-ben, hogy ilyen, néha már-már nyomasztó és végtelen szabadság hullik az ölünkbe, mint amiben most élünk, úgy gyermekeink sem tudják elképzelni, hogy milyen behatárolt, bár sok szempontból egyértelműbb volt az élet a mi gyermekkorunkban, alig három évtizeddel ezelőtt. Talán, ha időről időre emlékeztetjük magunkat és őket is arra, hogy honnan hova jutottunk el, ha mesélünk a múltról és nem felejtünk, akkor sokkal jobban fogjuk értékelni mindazt, amink van, ami már a miénk, ami nekünk nem is olyan régen még elérhetetlen álomnak tűnt. Számomra ezt jelenti 1989, a rendszerváltás éve. Emlékez(z)ünk rá bátran és büszkeséggel!

 

Fűrész Tünde