Ötvenkét hét

Otthon a Kárpát-medencében

Egy éves a vasárnap.hu, egy éve küldöm az éterbe optimista, vagy borongós gondolataimat.

Anno ezt írtam: „Ez nekem azért jó, mert legalább leírom gondolataimat, tapasztalataimat, melyek nap, mint nap foglalkoztatnak, amelyek tulajdonképpen életem, munkám motorjai. Hátha az így hetente kiizzadott írások valakinek hasznára válnak… Paraszt nagyapám mondta, mikor ki akartam dobni a kenyér maradékát: „ne pazarolj, add oda né, a tyúknak! Felszedi, és legalább van valami a begyében.”

Olyan ember gondolatait olvasod tehát kedves Olvasóm, aki büszke, amikor „parasztot” mond, jóllehet a köznyelvben régóta dehonesztáló jelzőként használják, finomkodó igazságtalansággal, a városi kispolgár lenézésével. Még Arany János is így fejezi ki Laczfi megvetését Toldi Miklós iránt: „Hé, Paraszt! melyik út megyen itt Budára?”, majd később: „Szép öcsém, be nagy kár / Hogy apád paraszt volt, s te is az maradtál.” Én viszont paraszt nagyapámék nyomdokain járok, mindig is úgy gondoltam, hogy addig, amíg emlékezni tudunk rájuk, nem halnak meg, velünk együtt, bennünk élnek tovább. Meggyőződésem, hogy minden családban voltak, vannak paraszt ősök, akikre büszkék lehetünk. Talán meg sem gondoljuk, mikor leparasztozunk valakit, hogy mit mondunk, mint a kötőszóként használt káromkodásoknál.

Az elmúlt egy év alatt sokszor felmerült bennem az is, hogy vajon, kinek írok? Ki is vagy te, Olvasóm? Te ismerted nagyapáidat? Élnek benned, gondolataidban, tetteidben tovább? Vagy csak idefújt az internet szele, egy szórakozott pillanatra, aztán mész is tovább? Reménykedem, hogy kérdéseim belekongnak a lelkedbe és legalább egy kicsit megpihensz, elgondolkodsz rajtuk. Ha ez teljesül, már nem írtam hiába…

Persze, nekem is hasznomra vált az esztendőnyi rendszeres írás. Sikerült egy sor feszültséget kiírni magamból, kiszínezni apró, de igaz történetekkel az elmúlt harminc év nagy freskóját.

Most eljött a búcsú ideje, megállok az írással. Nem mintha nem lenne még ezer meg ezer történetem, és remélem, hogy valaki, akár Te, kedves Olvasó, folytatni fogod az emlékezést. Nekem viszont az elmúlt egy évben teljesen új irányt vett az életem, már nem csak a budapesti Hagyományok Házáért vagyok felelős, a múlt héten, októberi friss hajtásként megalakult az Erdélyi Hagyományok Háza is. Én pedig reménykedem, hogy előbb-utóbb visszatérek a szülőföldemre, ahonnan nem kell egész napokat utaznom ahhoz, hogy meglátogassam édesanyámat, vagy édesapám, nagyszüleim sírját.

Ott is sok a tennivaló. A Nap így is, úgy is, felkel holnap, én viszont kicsit közelebb leszek a napfelkeltéhez.

Kelemen László

Iratkozzon fel hírlevelünkre!