Székelyföld autonómiájáért égtek az őrtüzek

Több mint nyolcvan székelyföldi településen gyúltak ki vasárnap este az őrtüzek a székelyföldi autonómiaigény jeleként. A székelyek melletti kiállást jelképezve ötödik alkalommal Budafok-Tétény is csatlakozott a határainkon a figyelemfelhívó akcióhoz.

Gazda Zoltán, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) irodavezetőjének közleménye szerint Székelyföld autonómiájának napján délelőtt a templomokban, délután az őrtüzek magaslatain gyűjtöttek aláírásokat az SZNT által elindított, nemzeti régiók kialakítását kérő európai polgári kezdeményezéshez.

Valamennyi őrtűz mellett a helyi szervezők felolvasták azt a petíciót, amelyben ismételten kinyilvánították igényüket Székelyföld autonómiája iránt. A dokumentum szerint

az Európai Uniónak felül kell vizsgálnia az önrendelkezési jog merev és elavult értelmezését, amely szerint ez a jog kizárólag csak az államok népességét illeti meg.

Hihetetlen és elfogadhatatlan, hogy a 21. században a börtönt találja Spanyolország is és Románia is az egy tömbben élő nemzeti közösség legitim törekvéseire adandó megtorló válaszként. Koncepciós perek áldozatai a katalán vezetők és az úgynevezett székelyföldi terrorperben elítélt fiatalok. A demokrácia elkötelezettjeiként elutasítjuk a diktatúra módszerének visszatérését, és határozottan tiltakozunk az ellen, hogy az Európai Unió államaiban ismételten az állami terror politikai perekben marasztaljon el ártatlan embereket – olvasható az MTI-hez eljuttatott dokumentumban.

A székelyek melletti kiállást jelképezve ötödik alkalommal gyújtottak őrtüzet Budafok-Tétényben. Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a rendezvényen hangsúlyozta: az egyes nemzetrészek felelősséggel tartoznak egymásért, az anyaország polgárai pedig különös felelősséggel tartoznak a határon túli magyar közösségekért.

Mint mondta: támogatni kell követeléseiket, erőfeszítéseiket, amelyek sorában kiemelkedő helyet foglal el közösségi önkormányzatiságra való törekvésük. Kiemelte:

a székelyek törekvései békések, teljes mértékben legitimek, teljes mértékben összhangban állnak a demokrácia, az európai, illetve a nemzetközi jog alapelveivel.

Németh Zsolt kitért a nemzeti régiók ügyében indított európai polgári kezdeményezésre, amelyhez 2020. május 7-éig kell egymillió aláírást összegyűjteni az Európai Unió legalább hét országából. A székelyek mellett a baszkok, a katalánok, a korzikaiak, a bretonok, a dél-tiroliak és a vallonok  közösen léphetnek fel azért, hogy a nemzeti régióknak adják meg az őket megillető jogot az EU-ban – hangsúlyozta a fideszes politikus.

Sánta Imre, a háromszéki Szotyor református lelkésze beszédében úgy fogalmazott:

ha lesz hitünk, és égni fog bennünk a tűz akkor a kiáltást meghallják Bukarestben, Brüsszelben, Washingtonban, vagy bárhol a világon. Ez a kiáltás pedig úgy hangzik: autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek.   

Forrás: MTI – Fotó: MTI/Mónus Márton

Iratkozzon fel hírlevelünkre