Templomi gitárosok a szeretet dallamát énekelték Lövőn

Október 12-én tizenötödik alkalommal rendezték meg a keresztény gitárosok találkozóját Lövőn. Az idei alkalom arra is lehetőséget adott, hogy a jelenlévők kérdéseket tegyenek fel Székely János szombathelyi püspöknek, aki a legrázósabb témákra is nyílt őszinteséggel felelt, majd együtt gitározott, énekelt a fiatalokkal.

A lövői Nagyboldogasszony templom teljesen megtelt a résztvevőkkel. Gyürü Ferenc, lövői plébános és Papp Tibor kántor és házigazda köszöntötte a kórusokat. Az atya arra buzdította az énekeseket, hogy

találják meg életük igazi dallamát.

A tíz gitáros énekkar sorra bemutatkozott a találkozóra hozott zenei művekkel. A csúcspont az a szentmise volt, amelyet Székely János szombathelyi megyéspüspök mutatott be.  A zenei szolgálatot a résztvevő kórusok és zenészek egyesült énekkara végezte.

A főpásztor szentbeszédében a vasárnapi evangéliumból kiindulva a hála igazi lelkületéről tanított, kiemelve a kapott ajándék felett érzett köszönet fontosságát. Annyi panaszkodás, keserűség, hamis elvárás vesz körül minket, érdemes volna rászoktatnunk magunkat a rácsodálkozásra, valamint Isten feltétel nélküli imádására. Szerinte a mai ember rászorul az önátadásra, a szolgálatra – ebben pedig komoly küldetése van a gitáros zenével szolgáló kórusoknak, akik zenéjükön keresztül egyre több fiatalt tudnak megszólítani Krisztus számára.

Székely János – aki maga is szívesen énekel és kísér gitáros énekeket – „lélek-emelkedésről” beszélt, amit az igaz, szép zene képes okozni, műfajtól, megközelítéstől függetlenül. Homíliája végén arra buzdított, állhatatosan tanuljuk a szeretet dallamát egy életen keresztül, hogy énekünk által minél többen megsejtsék létük értelmét: Isten szeretetét, aki értünk adta önmagát – adta hírül a találkozó több lelkes szervezője közül Paksa Balázs és Nagy Lajos, az imperfectum együttes vezetője.

Fotó: Nagy Lajosné Katalin

Kiemelt képünk az Eucharist együttes 2010-es koncertjén készült (Kádár József), ahol Székely János püspök is elénekelt egy dalt gitárral.