Átadták a Kaleidoszkóp-díjakat a VersFesztiválon

Két hasonló című, mégis teljesen más előadás vitte a pálmát a 19. Kaleidoszkóp VersFesztiválon a Váci Dunakanyar Színházban. A Varidance Társulat „Verslábak, ha táncolnak” című költészeti táncshowja és az E-mancik Társulat négy színésznőjének „Verslábak neccharisnyában” kortárs női darabja lett a versszínházi kategória megosztott győztese. A színészek között Liszi Melinda versmondása bizonyult a legjobbnak, a nem hivatásos versmondók közül Péter Lea (Óbecse, Vajdaság-Szerbia) lett a győztes, míg junior kategóriában a KaleidoszKópé-díjat Wéber Alíz (Szekszárd) kapta. Versfilmesként Ledő Barnabás (Budapest) kapta a győztesnek járó elismerést.

Verslábak neccharisnyában / Fotó: Kaleidoszkóp VersFesztivál

Már a nyári Bujtor István Filmfesztiválon különdíjat kapott Ledő Barnabás Kísértet című alkotása, Weöres Sándor azonos versének megfilmesítése, de a győzelem nem volt borítékolható, mert nagyon sok jó alkotás bejutott a fesztivál döntőjébe. Idén először versenyeztek profi színészek és előadóművészek is versmondásban, akik egyénileg neveztek a VersFesztiválra, s a nem hivatásos versmondókkal együtt, de külön kategóriában léptek színpadra a népes közönség előtt. A 19. Kaleidoszkóp VersFesztivál előadásai idén egytől-egyig ingyenesek voltak, s láthatóan hatalmas érdeklődés övezte a fesztivál minden szegmensét.

A VersFesztivál döntős alkotásait két zsűri szemlézte. Az Uray Péter rendező, koreográfus, egyetemi művésztanár, a POSZT válogató zsűri tagja, Kiss László Csokonai-díjas rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és Takács Bence Kazinczy-díjas előadóművész, az MMA ösztöndíjasa, televíziós műsorvezető alkotta grémium döntött a versszínházi előadásokról. A versmondás díjait két korábbi Kaleidoszkóp-díjas, BakosKiss Gábor, a Nemzeti Színház tagja, a Váci Dunakanyar Színház művészeti vezetője és Borbély Sándor színművész, tavalyi győztes, valamint két Radnóti-díjas alkotó, Király Erika versmondó és Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője ítélte oda a legjobbaknak.

A fesztivál házigazdája Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója volt, aki Lutter Imre fesztiváligazgatóval közösen celebrálta az előadásokat, és adták át a 2019. évi Kaleidoszkóp-díjakat. A fődíjak mellett számos különdíjat is kiosztott a zsűri: versmondásáért a hivatásos művészek között Kakasy Dóra és Szirmai Melinda színművészek, Pál Péter, a Kaposvári Egyetem színészhallgatója és Szentpéteri Eszter, a TV2 műsorvezetője. A nem hivatásos versmondók közül Vanderlik Boróka Sára, Fábry István és Fási Barnabás, a junior versmondók között Szilágyi Ábel és Kerékgyártó Viktória.

Versszínházi előadásáért különdíjban részesült a Soproni Petőfi Színház Mindörökké Júlia című előadása, Németh Ervin művének Pataki András által rendezett színpadi adaptációjaként, és a Simorág TánCirkusz Manómeséje a színpadi akrobata és cirkuszi elemek alkalmazásáért. A legjobb férfi színész különdíját a Zichy Szín-Műhely ADYnemADYde című, Dolmány Attila rendezte kísérleti előadásában kapta Tzafetás Roland, a legjobb színésznőnek járó különdíjat Szemerédi Bernadett vehette át Petőfi Útirajzok előadásában, Jánosi Ferenccel nyújtott alakításáért. Ugyancsak különdíjat kapott Mercs János, a Debreceni Csokonai Színház tagja Babits Mihály Jónás könyve előadásában nyújtott erőteljes színpadi jelenlétéért.

Mindörökké Júlia / Fotó: Kaleidoszkóp VersFesztivál

A versfilmes mezőnyben különdíjat vehetett át Gasparovszky Tibor, Jávor Lilána, Barna Vivian és Molnár Blanka: Árnyék alatt című versfilmjéért, Szalay Tímea A macska című Weöres Sándor-adaptációja, és Keil Adelaida Sába filmje, Arany János: Vörös Rébék című balladája alapján.

Telt ház előtt zajlottak a versszínházi előadások, a versfilmes vetítés, gyönyörű pillanatokat hoztak a verszenei koncertek és a versmondás. A kísérletező, beavató és részvételi színházi, illetve dokumentumszínházi előadások mellett mozgásszínház, dráma, meseelőadások és performanszok is várták a nagyérdeműt a Váci Dunakanyar Színházban, a Rubra Art Lounge-ban és a színház környékén.

Halálának centenáriumi évében bekopogtatott Ady Endre, saját YouTube csatornáján keresztül! A Zichy Szín-Műhely előadásában párhuzamos idősíkban láthattuk Ady életének fontosabb állomásait három, a digitális korban élő, 21. századi szereplőn keresztül. Csikós Attila szerzeménye, Dolmány Attila rendezésében arra kereste a választ, mit üzenne Ady Párizsból, ha lenne YouTube csatornája, milyen posztot tenne ki a Facebookra vagy az Instára? Így a húsvér Ady Endre mellett a virtuálisan bejelentkező költő is beszélt a nézőkhöz.

Kopogtatás nélkül érkezett Vácra József Attila a Holdvilág Kamaraszínház előadásával. A Minden rendű emberi dolgokhoz című produkció Koltai Judit színpadi változatában azt az emberi mélységet mutatta meg, amely az irodalmi szempontból is nagyszerű József Attila-verseket dramaturgiailag egy színházi előadásba rendezte.

Petőfi Útirajzok/ Fotó: Kaleidoszkóp VersFesztivál

Petőfiről épp a Soproni Petőfi Színház jóvoltából, Németh Ervin Mindörökké Júlia című művéből tudhattuk meg, saját korának sztárjához hogyan viszonyul kedvese, mi rejlik a kulisszák mögött a hitves Szendrey Júlia szemszögéből, míg Petőfi másik, a nyilvánosság előtt ismeretlen arca, a csatába indulás előtti éjszaka és a szülői ház emlékei elevenedtek meg Jánosi Ferenc és Szemerédi Bernadett játéka révén.

A Nyugat különböző nemzedékeinek gyökereihez tért vissza a Debreceni Csokonai Színház művésze, Mercs János, aki Babits Mihály szavainak adott hangot a Jónás könyvének feldolgozásával. Eleven, emberközeli színészi alakítása annak tükrében még áldásosabb, hogy az előadás előtt közvetlenül született meg a gyermeke, így aztán nehéz éjszakán volt túl. S miközben új versek, új előadások s új gyermek is születik a seregszemlén, a Kaleidoszkóp újabb színeit mutatja meg: századik életévüket betöltött nézők csoportosan jelentek meg előadásokat nézni, elvegyülve a fiatal közönség soraiban. Lutter Imre versmondó művész, fesztiváligazgató rögtön versmondásra is bírta őket!

Számos exkluzív irodalmi történet, versszínházi előadás, mozgásszínházi produkció, meseelőadás, versmondás, beavató színház, koncert és vetítés várta a nézőket öt napon át. A Bethlen Téri Színház és a Manna Produkció bemutatta a Hegedűs D. Géza által mentorált, Igó Éva és Zoltán Áron játékával érkező Szívlapát című előadást kortárs költők verseivel. Szintén kortársakat, kizárólag költőnők verseit gyúrta elementáris előadásba az E-Mancik Társulat négy színésznője, Dobra Mária, Sárközi-Nagy Ilona, Szirmai Melinda és Tarr Judit lírai és profán játékával, akik persze a férfiakról, testről, az öregedésről és a női szemmel fontos témákról mutattak be jeleneteket. Az előadás címe stílusosan Verslábak neccharisnyában volt, majdnem úgy, mint a Varidance társulat fergeteges mozgásszínházának, a Verslábak, ha táncolnak című előadásnak, az Experidanceből érkezett, saját társulatot alapító Vári Bertalan koreográfiájával, Radnóti Miklós, Ady Endre, József Attila és Weöres Sándor verseire alapozva, a zene, a tánc és a vers ötvözésével. Utóbbi két előadás vitte el az idei fődíjakat versszínházi kategóriában.

Manómese / Fotó: Kaleidoszkóp VersFesztivál

Az Orlik István és Sárközi György alkotta Világszínpad BT produkciójában a közönség a különböző csatornákon vetített műsorok paródiáját Villon művekkel színesítve tekinthette meg. Beköszönt a képernyővé alakuló színpadról a Kékfény, Teleshop, Kívánságkosár és még számos televízióműsor, átszőve François Villon költeményeivel. A GlobART társulat Horgas Béla műveire építette fel DuplaSzaltó című élőzenés, az összművészet szinte minden elemét felvonultató előadói estjét, ahol a költő festményei is megjelentek, illusztrálva az elhangzott verseket. Két igényes gyerekelőadás is a fesztivál színpadára került. Fazekas Mihály népszerű Lúdas Matyiját óriásbábokkal, interaktív módon mutatta be a Bab Társulat: Matyi, a Ludas címmel, a Simorág TánCirkusz Manómeséje pedig a rekettyebokrok mélyén lakó, örökké csintalankodó manók életébe bepillantva vezetett be a sokféle mesebeli lény birodalmába. Utóbbi előadás különlegessége volt, hogy a színház, a tánc, a cirkusz és a bábszínház formanyelvének összekapcsolásával jött létre.

A Rubra Art Lounge adott helyet a versmondásnak és a verskoncerteknek: Bob Dylan, Ady Endre, József Attila és Faludy György szövegeivel Gerendás Péter szerzői estjét láthatta a publikum, Varró Dániel verseire írt zenés sztoriját Molnár György Kaleidoszkóp-díjas verszenész, Dsida Jenő, Szabó Lőrinc és Pilinszky János megzenésített verseit pedig Nemes Levente lírai koncertje mutatta be.

'Fel a tetejéhez' gomb