Nógrádsápon egy a falu, egy a nóta

– Mit kell tudnunk arról a Nógrádsápról, amit a rendszerváltás óta irányít, milyen lelkű népek élnek ebben a lankák közt megbúvó, szépséges, piciny faluban?

– A település csak az utóbbi időben egyesült, előtte évszázadokon át még két önálló falu volt: Alsósáp és Felsősáp. Az alsósápi püspöki birtokon öntudatos magyar gazdák éltek, a felsősápi magánbirtokot pedig zömében szlovákajkú betelepített cselédek lakták. E két településrészen még ma is eltér a lakosok szemlélete, például az alsósápiak vállalkozóbb szelleműek, jelzi ezt az a szám is, hogy a 943 fős faluban 50 vállalkozás működik.

Jómagam is tősgyökeres sápi vagyok, őseim mindegyike gazdálkodó volt, elődeim nem csak nevükben, hanem foglalkozásukat tekintve is pintérek voltak. Nagyapám olyan tekintélynek örvendett, hogy bíróvá is megválasztották.

A kommunista időkben szinte minden helyi gazdát kulákká nyilvánítottak, köztük a nagyapámat is. Nehéz idők jöttek rájuk, nagyon megszenvedték az ötvenes-hatvanas éveket. A nagyapámat mint hangadót többször is megverték, de sajnos minden ellenállás hiábavaló volt, kénytelen volt ő is a többi gazdával együtt belépni a téeszbe.

A rendszerváltás után aztán visszakaptuk földjeinket, e 22 hektáros családi birtokon kezdtem el én is a gazdálkodást. Bár mindennap foglalkozom valamit a földekkel, vannak állataim is, és immár évtizedek óta része az életemnek a polgármesteri munka, de azt kell mondanom, hogy az igazi hivatásomnak mégis a tanári pályát érzem. Matematika, fizika, kémia szakos tanár vagyok. Szívem, akármit is teszek, mindig idehúz, így hát a polgármesteri munka mellett délelőttönként napi 3-4 órát tanítok az iskolában. Ez valószínűleg meglátszódhat a hivatali munkámban is, mert mindent tanárként szemlélek, polgármesterként mindig is az lebegett a szemem előtt, hogy Nógrádsáp szellemi központja legyen ennek a mikro régiónak. Ezért fejlesztettük az iskolát, aztán ezért indítottunk el egy tíz éven át jól működő esti gimnáziumot, ahol később több mint kétszáz növendék leérettségizett. Ma szakmunkásképző működik Nógrádsápon, mert jelenleg úgy láttuk, erre mutatkozott a legnagyobb igény. Jelenleg szakácsokat képzünk.

– Hogyan telik egy napja, amibe a gazdálkodás, a tanítás, a hivatali munka egyaránt belefér?

– Minden reggel az állatok etetésével kezdem, több marhám, disznóm és apró állatom van. Amint végzek velük, az önkormányzat kisbuszával összeszedem a környék mi iskolánkba járó gyerekeit. Nyolctól tizenegyig tanítok, utána átmegyek a hivatali „papírgyárba”, ahol általában este nyolcig vagyok. Közben néha kiszaladok a faluba, ellenőrzöm az éppen futó projektjeinket. Este aztán mindig beugrom a kocsmába, első kézből meghallgatom a falu híreit, elbeszélgetek az ott lévőkkel, mivel fontosnak tartom, hogy mindig élő kapcsolatban legyek a helybeliekkel. Azt hiszem, mindenkivel jó viszonyban vagyok, bármikor, bármilyen élethelyzetben megkereshetnek, ha tudok, segítek, vagy legalább megkeresem a lehetőségeket.

– Az ország azon kevés polgármestere közé tartozik, aki a rendszerváltás óta minden egyes választást megnyert. Hogyan kezdődött ez a pálya?

– A nyolcadik választáson indulok, 1990-ben független jelöltként, velem szemben a volt MSZMP-s, független „színekben” induló téeszelnök állt. Fölényesen megnyertem a választást azokkal a gazdákkal, az akkoriban induló vállalkozókkal, az egyház és a hívők támogatásával, akik mind azóta is rendületlenül a keresztény-konzervatív erőket támogatják. Akkor 34 éves voltam, mivel kitapinthatóan érezhető volt a felém irányuló bizalom, nem is volt más választásom, az igazgatói munkámat felcseréltem a polgármesterségre. Később Fidesz-tagként, Fidesz-jelöltként minden választást megnyertem, az utóbbi négy alkalommal már nem is volt kihívóm, és ezúttal sincs.

A rendszerváltáskor megkeresett csapat tagjai, akik akkoriban bekerültek az első testületbe, a település meghatározó famíliáinak képviselői voltak, szakmunkások, gazdák, földművesek. Mára egy részük immár megkorosodott, de egy fiatalabb csapattal tovább folytatódik az általuk megkezdett munka. Kulcskérdés, hogy legyen egy együtt gondolkodó, együttműködésre kész testület, akikkel így sokkal hatékonyabban lehet eredményeket elérni.

A választás egyébként nálunk mindig ünnep, és kimagaslóan magas a részvételi arány. A választók mise után, ünneplőben jönnek el szavazni, és ezidáig kivétel nélkül mindig a konzervatív-keresztény szavazatok voltak döntő többségben. Ahogy felénk mondják: egy falu, egy nóta!

– Milyen örökséget vett át a rendszerváltáskor?

– A szomszéd településhez, a nálunk kicsivel nagyobb Nézsához csatolt, elsorvasztásra ítélt falut vettem át. Erről az elsorvadásra ítéltségről „papírja” volt Sápnak. Egy évig kerestem a „hogyantovábbot”, tapasztalt, régi motorosokhoz jártam tanulni, más települések értekezletein füleltem, letisztult településvezetői bölcsességeket próbáltam ellesni, és csak nagyon lassan formálódott meg bennem az a felismerés, hogy miképpen lehet újra reményt csepegtetni az itt élőkbe, és hogyan lehet majd újra élhetővé tenni e ténylegesen halálraítélt települést.

Mivel nem rendelkezünk semmilyen idegenforgalmi látványossággal, nincsenek különösebben gazdag természet adta lehetőségeink, vonzó munkahelyeink sem léteztek, mindezek ellenére valahogy mégis el kellett hitetnem az itt élőkkel, hogy mégis érdemes itthon maradni, mégis jó ide munka után hazatérni, jó élvezni a csendet, a tiszta levegőt, a jóbarátokat.

Így hát mindent a nulláról kezdtünk. Nem volt aszfaltos utunk, járdánk, vízhálózatunk, csatornánk, gázunk. Mára ezek mind kiépültek. Lett kitűnő háziorvosunk, fogászatunk, gyógyszertárunk, védőnőnk. Felújított, megszépült óvodánkba a bölcsis gyerekeket is felvesszük. Felújítottuk az iskolánkat, ahová a környék elsorvadó településeiből is reggelente elhozzuk a kisiskolásokat.

Bár lassabban, de sajnos még mindig fogy a népesség, évente 10-14 fő hal meg, 6-8 gyerek születik. Új tendencia, hogy rengetegen költöznek ki olyan családok a nagyobb városokból, akik itt szeretnék leélni az életüket. A falusi CSOK nagyon sok családnak oldotta meg a lakásgondját, lassan el is fogynak már településünkön az üresen álló házak, mind felvásárolják a telkeket, épülnek az új házak.

Ugyan alvó település maradtunk, a munkaképes lakosság zöme Vácra és Budapestre jár dolgozni, de nagyon sok vállalkozó és vállalkozás is életben marad. Az évek során arra törekedtem, hogy a faluban minden szolgáltatás jó színvonalon elérhető legyen. Van autójavítónk, boltjainkban szinte minden kapható, az volt a cél, hogy minden elérhető legyen itt, helyben.

Öt szolgálati lakásunk van, célunk volt az értelmiséget idehozni. Sok mindent önerőből fejlesztettünk, de a java ezeknek a beruházásoknak pályázatokból valósult meg. Minden pályázati lehetőséget megragadunk, jelenleg is hat-nyolc pályázat fut párhuzamosan, több százmilliós fejlesztés megvalósítása vár ránk. Hasonló fejlesztésekből valósítottuk meg a kézi-, tenisz- és futballpályánkat, templomunk felújítását, a temetői ravatalozó építését. 

– Az iroda falán számos relikviát láthatunk a jelenlegi miniszterelnöktől és pár oklevelet is: az Év Polgármestere Díjat és a Szontágh Pál-díjat. Mit jelent Orbán Viktor „személyes” jelenléte az irodájában, és hogyan viszonyul ezekhez az elismerésekhez?

– A mi oldalunknak valóban létezik egy élő barátságokkal átszőtt, értékalapú bajtársi közössége, ezek a fotók, tárgyak engem nap mint nap erre emlékeztetnek. Az okleveleket – bár jóleső érzéssel fogadtam el –, de a polgármesteri munkám legnagyobb elismerésének mégis azt tekintem, amikor egy idős falubéli asszony azt mondta: „Pont olyan tisztességes, becsületes vagy, mint a nagyapád!”.