A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint a zsidó és keresztény felekezetekben hívőként élőknek feladatuk és kötelességük, hogy az Ószövetség és az Újszövetség tanait nyitottá tegyék, békességben éljék meg, de mindenki megmaradjon a saját hitében és felekezetében.
Soltész Miklós a Magyarhoni Zsidó Imaegylet és a Barankovics Izraelita Műhely szervezésében zajló, a Szentírási közös úton – a lelki vezető című konferencián csütörtökön Kecskeméten kiemelte: látható, hogy Európában is milyen szintű a zsidó- és a keresztényüldözés akár a liberális, akár a muszlim világ részéről.
Éppen ezért, ha nem kapaszkodunk össze és azt a tanítást, amelyet a Biblián keresztül kaptunk, nem vesszük komolyan és nem éljük meg nap mint nap, akkor a következő nemzedékeknek nem lesz mibe kapaszkodniuk”
– fogalmazott. Hangsúlyozta:
mindenkit arra biztat, hogy a különféle hagyományokat és értékeket, illetve a közös erkölcsi tanításokat, amelyeket a saját felekezetében megkapott, „tartsa erősen és föl ne adja”.
A húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápáról az államtitkár felidézte, hogy amikor a Szentatya az Eucharisztikus Kongresszusra Budapestre látogatott, a keresztény és zsidó közösségek kapcsolatát a Lánchídhoz hasonlította: nem olvasztja eggyé, de összekapcsolja tagjait, ahogy a híd a Duna két partját.
A Szentatya hangsúlyozta, hogy az antiszemitizmus veszélye még mindig jelen van Európában, és közös fellépést sürgetett
– mondta Soltész Miklós.Kuti József, a Kecskeméti Református Egyházközség elnök lelkésze szerint a békesség, a bűn, a bűnbocsánat, a bűnbánat, a megengesztelődés, valamint Isten és a felebarát szeretete olyan tanítások, amelyek azt mutatják, hogy „Istennek van véleménye és elvárása is a társadalmi csoportokkal, közösségekkel szemben”. Weisz Péter, a Barankovics István Izraelita Műhely elnöke arról beszélt, hogy Ferenc pápa hirdette meg a zsidó-keresztény egymásra találás, megbékélés napját. Másrészt felidézte, hogy a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja, április 16-a kapcsán egyszerre kell fejet hajtani az áldozatok és az elhunytak emléke előtt.Salacz László, Bács-Kiskun megye 1. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője a konferencia címére utalva arról beszélt, hogy „a lelki vezetők felelőssége most is abban áll, hogy világítótoronyként álljanak a viharban, így a hívő emberek közösségként és mint nemzet – ahogy hosszú történelmünk során mindig – visszatalálnak az élő hithez, a család és a közösség erejéhez”.Mint mondta:
a konferencia nemcsak párbeszéd, hanem hídépítés. Lehetőség arra, hogy a különböző felekezetek, a civil közösségek, a helyi és az országos szereplők közös hangra találjanak.
Szeberényi Gyula Tamás, Bács-Kiskun megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője a konferencia fontosságáról kifejtette, hogy egy olyan korban,
ahol az értékek kérdésessé válnak, az értékeket szándékosan megkérdőjelezik, egy ilyen bizonytalan helyzetben fontos, hogy kapjunk kapaszkodókat, támogatásokat, és az ilyen találkozások ebben segítenek
– fogalmazott.Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa alapító elnöke arról beszélt, hogy
Magyarország most a béke szigete, és ezt mindenképpen értékelni kell, hiszen ehhez kellett a politikusok ereje, az egyházi vezetők bölcsessége és összefogása és a nép befogadó szíve”
– fogalmazott. Hozzátette:
most azon országok közé tartozik Magyarország, ahol egy vallásos zsidó Budapest bármely pontján végig mehet anélkül, hogy atrocitások érnék. Bécsben, Brüsszelben vagy Párizsban ezt már nem teheti meg
– mondta.Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke gondolatait levélben fejezte ki. Üzenetében úgy fogalmazott, hogy miként régen, úgy ma is nagy szükség van igazi lelki vezetőkre, akik önzetlenül, csakis Isten igéjét szolgálják, segítségére vannak embertársaiknak. Meg kell azonban állapítani, hogy az igazi lelki vezetők között is csak kevesen vannak, akik szolgálatukat a legmagasabb szinten teljesítik, hiszen lehet ezt a tevékenységet hivatalból is végezni, de ha a vezető maga nem él komoly lelki életet, félő, hogy a vezetettekben sem tudja felébreszteni az elmélyült lelki életre való igényt.
A lelki vezetésnek Isten felé kell irányulnia, e cél nélkül csak egyszerű emberi támogatás lehet a másik ember felé”
– fogalmazott a püspök levelében.Forrás: MTI, Vezetőkép: Facebook