Amikor lepogányozták Norvégia védőszentjét

Bizonyos körökben hatalmas sikert képes elérni a ókori/középkori pogányság új divatja. A skandináv államokban egyházakat alapítanak a mitológiai isteneknek, a pogány vallások szimbólumaiból készült ékszerek gyártására és értékesítéseire ráállt vállalkozások pedig a reneszánszukat élik.

Teljesen oda vagyok az északi mitológiákért és kábé mindenért, amit e gyönyörű ám de zord tájakon mérges és szakállas emberek kitaláltak, leírtak, farigcsáltak, építettek, átéltek, túléltek. A Völsunga-saga és a Kalevipoeg alaptételek nálam ugyanúgy, mint a 19. századi millió kis hercegségből és királyságból álló német ajkú vidéket összefogó Ring-tetralógia, már-már nemzetegyesítői magasságokba emelve ezzel az ógermán mondavilágot feldolgozó Wagnert. Nincs is azzal semmi baj, amíg ebbe valaki kultúrkincsnél, hobbinál, vagy kutatási alapnál többet nem gondol bele.

Jólétben élő kortárs társadalmainkban van azonban egy igen széles népréteg, akik körében a letűnt korok régi embereinek ilyen-olyan tettei abszolút erénnyé kovácsolódnak, a középkorban élt északi emberek nehéz életformája pedig a maszkulinitás legtökéletesebb kifejeződésévé emelkedik. Gondolok itt a jól meghatározható stílusban viselt frizurákra, szakállakra, a webshopokra, amik kifejezetten ezer évvel ezelőtti praktikák mentén hordott mindennapi ruházat utánzatait, vagy az akkori pogány hitvilág szimbólumait árulják ékszerek gyanánt. Ha nem is szorítják ki ezek a marketing két alappillérének, a szexualitásnak és a babáknak egyikét a piacról, ma már egyértelmű, hogy egyre több mindent el lehet adni Mjölnirrel, Valknuttal és egyéb szimbólumokkal. Erre jókora lapáttal tesz rá természetesen a Marvel globális sikere is, ami napjaink legnézettebb mozifilmjei összefüggő történeteinek igen tekintélyes részét az északi mitológiára építi – vagy emeli ki egy az egyben minimális változtatással, ez már nézőpont kérdése. 

De mi ezzel a baj?

Az kérem szépen, hogy amikor az Instagramon szembe jön Szent Olaf – az első és eddig egyetlen norvég szent – képe, mögötte a seregével, akiknek sisakjára és pajzsára hatalmas fehér kereszt van ráfestve, alá a hashtag-ek végeláthatatlan sorába véletlenül sem sikerült beírni a történelmi tényekkel azonos kifejezéseket, mint pl. #unitednorway, vagy – én kérek elnézést – #christianity, csupán azt, hogy #heathen (pogány), #Valhalla és hasonlók.

De mentsük, ami menthető! Egy északi tematikájú profil nem feltétlen a keresztény követőket célozza meg bejegyzéseivel és termékeivel, főleg, ha oldalukon saját bevallásuk szerint is az ősi viking és szláv kultúrkör szimbólumait és ornamentikáját kívánják feleleveníteni, felélesztve az őseik energiáit, melyek ezekben raktározódnak – jelentsen ez bármit is. Viszont csak az emberi tájékozatlanságra, vagy véletlen butaságra nem kenném rá azt, hogy – kis túlzással – Norvégia Szent Istvánjaként is emlegethető Szent II. Olaf királyt egyszerűen lepogányozzuk, és olyan sekélyes jelzők mentén beszéljünk róla, mint az „erő”, „harc”, „ősök”, „mitológia” és egyebek. 

Szent Olaf király (995-1030) megszakította a dánok uralmát és megszilárdította a kereszténységet Norvégiában. Bár az ország egyesítését 872-höz, a Hafrsfjordi Csatához és I. Széphajú Harald nevéhez kötik, Szent Olafot is gyakran az egyesített Norvégia első nagy királyának – mellette pedig Norvégia örökös királyának – tekintik, ugyanis olyan területek felett is uralkodott, amelyek korábban dán, svéd, vagy Haakon norvég jarl befolyásoltsága alatt voltak. Következetesen küzdött a keresztény jogrend érvényesítéséért, amely olykor heves ellenállásba ütközött. A vagyonosabb emberek a saját nemzetségükhöz tartozó törvényszegőket pénzzel kiválthatták, Olaf rendelkezése szerint azonban a szegények és gazdagok egyforma büntetésben kellett részesüljenek.

A fennmaradt történelmi források szerint saját maga lovagolt körbe az országban, hogy a parasztoknak hirdesse az evangéliumot. A norvégok gyakran csak kisebb csata után voltak hajlandóak lemondani pogány hitükről, a vereséget azonban mindkét fél istenítéletnek könyvelte el. Katonáinak sisakjára és pajzsára hatalmas fehér keresztet festetett, csatakiáltásuk pedig így szólt: “Előre Krisztus, a kereszt és a király hívei!” 

Az országba újra betörő dánokkal vívott csatában életét vesztette. A halálakor történt sok csodát, vakok és némát gyógyulását hozzá kötik. 

 

Képek forrása: Hartforth, Instagram, Wikipedia

Iratkozzon fel hírlevelünkre