Egy sivatag közepére tett le minket a Teremtő – interjú Mórahalom polgármesterével

Cikksorozatban mutatunk be portálunkon olyan településvezetőket, akik nemcsak példaértékűen végzik a közösségeik által rájuk bízott feladatokat, hanem munkájukat – ha nem kerüljük a nagy szavakat – képesek spirituális távlatból is megélni. Keresztény hitük, emberi karakterük, családi életük valóban a polgárok mesterévé emeli őket. Első utunk a szerb határ menti ékszerdobozba, Mórahalomra vezetett Nógrádi Zoltánhoz.

  • A már-már Gulácsy-festette világból előtűnő, időtlen szépségű mórahalmi Szent Erzsébet Fürdő frissen megnyílt kávéházában találkoztunk Nógrádi Zoltánnal, Mórahalom polgármesterével. A napsütötte, kora őszi szombat délutánon forgószélszerű lendülettel lépett be az ajtón, majd szabadkozással kezdte a beszélgetést:

Nógrádi Zoltán

– Elnézést kérek, péntek estétől egész éjszaka csaposként sört mértem a vendégeimnek, úgyhogy most nem vagyok biztos abban, hogy a legfittebbnek tűnhetek…

– Ez érdekes! Milyen lehet a polgármester úr, amikor lendületét vesztett állapotban van? Mert elég szépen pörög az éjszakai műszak ellenére… Vajon melyik az a pontja a városvezetői munkaköri leírásának, amelyben előírják, hogy sörcsapot gondozzon a település elöljárója?

– Gyermekkorom óta mindig is vendéglátós szerettem volna lenni, csak aztán nagy-nagy ívben eltért ettől a pályám. Magam, első generációs értelmiségiként a tanyavilágból először agrárra mentem, aztán pedagógiát tanultam, majd a külkert is elvégeztem. Közben továbbra is vonzott a vendéglátás, de sohasem gyakorolhattam, hiszen a mindennapi teendők messze elsodortak ettől a gyermekkori ábrándtól. Korán városvezető is lettem, nemsokára rá pedig, 2002-től 2014-ig, 12 éven át országgyűlési képviselő is. 

A megújuló tanyák terv

A feleségemmel épp ennek az idején egyeztünk meg, hogy a képviselői jövedelmemet félretesszük, és majd „okosan” befektetjük azt. Így is lett, építtettünk e megtakarításból egy rendezvénytanyát, amire aztán a feleségem azt mondta, hogy az „mindenféle befektetésnek mondható, de okosnak semmiféleképpen nem”, hiszen azóta, szinte minden hétvégémet ott töltöm. Immár felnőtt fejjel e Babos tanyámon élem meg a gyermekkorban megálmodott hivatásomat, ha kell, csütörtöktől vasárnapig egy szépen felújított pajtában, csárdában és hagyományainkat őrző szálláshelyen ismerhetik meg vendégeim a homokháti tanyasi életélményt. A víg társaságok kiszolgálása, az ő derűjük, a vendéglátás adakozó élménye immár szerves része lett az életemnek, mintegy akkumulátortöltője a hivatali mindennapjaimnak is.

Öregház tanyamúzeum

– Szavaiból kitetszik, hogy milyen mélyen gyökerezik minden tette, gondolata, a már említett életélménye az életet csak nagyon nehezen fenntartó homokháti világba. Milyen a hétköznapi élet errefelé?

– Ez a természetföldrajzi egység valójában Közép-Európa legnagyobb összefüggő sivataga! Ez azért sohasem kímélte e föld népét, leginkább a családfenntartó férfiakat tizedelte meg, nem véletlen, hogy Európa legszuicidebb népessége vagyunk. Itt a Homokhátságon másféle ember, másféle gondolkodás él, mint az ország egyéb szegletében. Egy sivatag kellős közepére tett le minket a Teremtőnk, itt nem lehet nagy ábrándokat, illúziókat kergetni, itt hozzá kell fogni és csinálni kell szívósan ugyanazt, öt-tíz-tizenöt-huszonöt éven keresztül, hogy aztán egyszer talán jussunk valamire.

Apró lépésekkel, minden nehézségből felállva haladnunk tovább, ez az itteni paraszti létfilozófia.

Naplemente Mórahalom és a környező tanyavilág felett

Mély, egzisztenciális válságok szaggatták meg az előttünk itt élő generációkat. Jöttek-mentek az éghajlati csapások, homokviharok, családjainkat elvitték a Hortobágyra. Voltunk később Tito láncos kutya hűbéresei. Kevésbé ismert tény, hogy mi vagyunk az ország legkisebb városa, ahol 1956-ban sortűz dördült. Két halottal, nyolc sebesülttel fizettek elődeink a kiállásukért. Mind a fasiszták, mind a kommunisták a reakció fészkének tartották a tanyákat, nem engedtek ott építkezni, fejlődni. Elődeink így nagyon sok mindent megéltek, de nagy bölcsességgel mégsem mozdultak, csak tették a dolgukat.

Később megsínylettük a szerb határzárat, a balkáni háborút, majd jött a migráció.

Naponta átlagban ötezer ember ment rajtunk keresztül, napi 24 órában szolgálatban álltunk, másfél éven keresztül minden második nap bent aludtam a hivatalban.

74 ország polgárait regisztráltuk, volt, amikor 7-8000 embert kellett keresztülvezetni a városon, és figyelemmel kísérni minden egyes órát, napot, hetet, hogy ne történjék a felgyülemlett feszültségek miatt semmiféle összecsapás. Ha ezt nem állítjuk meg akkoriban kerítésépítéssel, akkor az illegális bevándorlás minden káros hatását megérezhették volna az egész országban. 

Magyar-szerb határ Mórahalom közelében

A huszonöt polgármesteri esztendőmben voltak olyan vis major helyzetek, aszály, belvizek, amikor minden mórahalmi összes erejére szükség volt. Túléltük! Ha az elődeink nem menekültek el, helyben maradtak, akkor mi sem futamodhatunk meg. A város mentális tartalékát még mindig az a nyolc generáció adja, akik a tanyákon szívósan, minden nehézség ellenére, tíz méteres gyökérzettel a homokba kapaszkodva, szilárdan álltak, semmi el nem mozdíthatta őket. Úgyhogy magam is és munkatársaim is ugyanebből, az eleinktől kapott történelmi szemmagasságból igyekszünk látni a dolgokat. Mennyivel könnyebb, mint nekik volt! Nincs már egzisztenciális veszély, nincs már háború a környezetünkben, béke van. Alkothatunk, teremthetünk. Most kezdjünk nyavalyogni?

A könyvtár épülete a századelőn

– Ahogy hallgatom, egyre sajnálatosabbnak érzem azt a körülményt, hogy nem Mórahalom szülötte vagyok… Mintha gyakrabban használná a MI személyes névmást, mint az ÉN-t. Ez is Mórahalom homokjából kivirágzott tájnyelvi sajátosság, vagy csak Nógrádi Zoltán szóhasználata?

– Szinte semmiről sem érdemes azt gondolnom, hogy csak az én érdemem lenne. Amit Mórahalom elért, azt MI értük el. Nagyon mélyről indultunk. Szeged árnyékában éltünk, az úgynevezett korlátozottan fejleszthető, funkció nélküli, de alapvetően megszűnésre ítélt település volt Mórahalom, valahol az Isten háta mögött. Ez a kommunista érában gyakorlatilag azt jelentette, hogy nem lehetett a gazdaságot fejleszteni, nagyobb volumenű fejlesztést képtelenség volt megvalósítani, csak a munkaerő újratermeléséhez szükséges minimális fejlesztésekbe lehetett belekezdeni. Így volt iskola, óvoda, háziorvos, összesen ennyi! A gazdaság romokban volt, igazából csak némi szűkös keresztmetszetű mezőgazdasági alapanyagtermelés volt. Szegeden megszűntek a munkahelyek, amelyek számunkra addig munkát adtak, megszűntek az élelmiszer-feldolgozók.

A ’95-ös Bokros-csomag idején, az első költségvetésemben 40 százalékos forráshiánnyal indultunk. Valójában ez volt a mélypont.

Az 5400 fős rendszerváltás-korabeli Mórahalomnak mint közösségnek semmilyen esélye nem volt a megmaradásra, a nyolcvanas évektől folyamatosan fogytunk, a fiatalok elköltöztek. Többen ekkoriban végeztük az egyetemet, és mivel szüleink erősen ragaszkodtak ahhoz, hogy hazajöjjünk, így szinte nem is volt más választásunk, mint hogy 25-30 évesen átvegyük a város intézményeit, majd magának a városnak a vezetését. Első generációs értelmiségiként sokunknál a rendkívül erős családi kohézió miatt nem szóródtunk szét a világban, nem másutt kerestük a kifutási lehetőséget, hanem itthon.

Az első jó tanácsot érdekesmód éppen a volt tanácselnöktől kaptam, akivel mindvégig jó kapcsolatban is maradtam. Ő azt mondta:

„Gyerököm, ami virág, az mind kinyílik, kezdd el, fogj hozzá, biztos be fogod fejezni. A legtöbb ember ott téved, ott hibázik, ott véti el, hogy hozzá sem mer fogni. Ha hozzá mersz fogni, ha van benned egy kis erő, biztos, hogy meg fogod csinálni”.

Mórahalom felülnézetből

Ezen feltételek között hamarosan kiforrta magát az a felvetés, hogy a településen tudatosan elitváltást kell végrehajtanunk. A fejlődést akadályozó egyik legfontosabb visszahúzó erő az, hogy itt van még a régi nomenklatúra, amivel bár személy szerint semmi bajunk nem volt, mégis ők teljesen más, már meghaladott mechanizmusok mentén gondolkodtak. Nagy tisztelettel ugyan, de elszánt tudatossággal leváltottuk a régi nomenklatúrát, mindenhova felkértük azokat paraszt-polgári, konzervatív értékrenddel bíró embereket, akiktől azt reméltük, hogy képesek lesznek egy meghatározott stratégiát támogatni és követni. Így 25 éve ugyanaz az alapvetően keresztény értékrend, ugyanaz a gondolatmenet, ugyanaz az értékvilág szolgálja Mórahalom felemelkedését.

– Kik alkotják ezt a „kemény magot”, Mórahalom értelmisége vagy inkább az „őslakos” gazdák?

– Zömében azok a gazdák és vállalkozók vannak a testületben, akik hasonló módon gondolkodnak a város lényegi kérdéseiről, azonosan vélekednek arról, hogy a település csak akkor tud hosszútávon megmaradni, ha annak gazdasági alapjait immár nem a homokra építjük. Mórahalmon 20 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ennek végre látszata is legyen. Így tehát húsz év után az előző ciklusban tudtuk először megengedni magunknak azt, hogy olyan típusú jóléti beruházásokba fogjunk, amelyeket már más, gazdaságilag akkoriban jobban megalapozott települések megengedhettek maguknak. Húsz évig fogunkhoz vertük a garast, mindent megtagadtunk maguktól, mindent a gazdaságba és az oktatásba fektettünk. 

Nógrádi Zoltán munkában

Egyébként még ma is ezt a szigorú rendet tartjuk fönn, a lehető legtöbb ügyünket ma is úgy formáljuk, alakítjuk, hogy az a város gazdasági jövedelemtermelő képességét erősítse, s ha valami ezen felül marad, csak akkor lépjük meg a jóléti beruházásokat. Sok olyan kockázatos programba vágtunk bele, amelyet még senki nem csinált előttünk. Mindent pontosan meg kellett komponálni, ezért nagyon nagy szükség volt a jól együttműködő, egységes szellemiségű, egyfelé húzó csapatra.

Mórahalom, a szerb határ menti ékszerdoboz

Megalkottuk az első ciklusunkban a gazdaságfejlesztési programunkat, amely 25 éve gyakorlatilag változatlan, csak ciklusról ciklusra teszünk hozzá modulszerűen egy-egy újabb elemet. Személyi összetételét tekintve is majdnem ugyanaz a testület 25 esztendeje, miközben lassan mi is megemberesedtünk, mindannyian 50-60 évesek lettünk.

(Interjúnk 2. része)

Fotók: Mórahalom városától, Talmácsi István Flickr oldaláról és Wikipediáról származnak