A magyar dráma napját szeptember 21-én ünnepeljük, ugyanis 1883-ban ezen a napon mutatták be Madách Imre klasszikussá vált művét, Az ember tragédiáját. A bemutató után 45 évvel született nemzetünk egyik legkiválóbb színésze, Sinkovits Imre. A mű és a művész 1964-ben talált egymásra, Madách halálának 100. évfordulóján, a Nemzeti Színház színpadán.
Sinkovits Imre nem színésznek készült, igazából minden más akart lenni, csak teátrista nem. Ifjúkorát a cserkészet határozta meg, amelynek értékei későbbi éveiben is elkísérték. Itt tanították erkölcsre, hűségre és hitre, a természet iránti szeretete is innen eredt. Mélyen vallásos ember lévén a papi hivatást is fontolgatta, de emellett erdész, kertész, gazdász, tanító és még hősi halott is szeretett volna lenni.
Bár hosszú időn át még magának sem vallotta be eleinte – hangosan meg pláne nem mondta ki – de eljött az idő, amikor a színészet gondolata is motoszkálni kezdett fejében. Az a fajta játékosság, szereplésvágy, ami minden színésznél elengedhetetlen, már gyermekkorában megvolt benne. Szerette szórakoztatni diáktársait a tábortűznél, és ők is nagy élvezettel hallgatták bolondozásait. Az iskolában egyre gyakrabban tűnt fel a szavalóversenyeken, míg szépen lassan megszületett benne az elhatározás: felvételizik a színiakadémiára.
Egy életpálya kezdetei
A felvételi időpontjában édesanyja nem a kapuban toporgott izgatottan, hanem a templomba ment imádkozni. De tévedés ne essék, nem a fia sikeres felvételijéért mondott imát, épp ellenkezőleg, azért fohászkodott, Isten adja, hogy ne vegyék fel!
Sinkovits Imrét – a buzgó imádság ellenére – felvették színész szakra. Szülei nehezen fogadták döntését, de idővel megbékéltek a választásával. Az akadémián töltött évek alatt sokat szenvedett a politikától, nem tudta elfogadni, hogy a színészmesterség tanulása során a párt által előírt politikai tárgyakat is tanulniuk kell.
hirdetésA fiatal színészpalánta a Belvárosi Színházban kezdte karrierjét 20 évesen, majd a következő esztendőben már az Ifjúsági Színházban játszott. Bár az itt töltött idő karrierjét nem határozta meg, magánéletét annál inkább: betoppant az életébe Gombos Katalin. A színésznő akkor került fel vidékről, és Sinkovitscsal játszott egy darabban, ahol végzetesen egymásba szerettek. Két évvel később már oltár elé álltak, és ugyanabban az évben Sinkovits diplomás színművész lett.
Az ember tragédiája
A Nemzeti Színházba szerződött, ahol emléke még ma is meghatározza az ottani színjátszást. Természetesen a hosszú és gazdag pályája alatt maga is szembe került Madách művével. 1964. október 2-án Major Tamás rendezésében Ádámként lépett a színpadra, és alkotótársai Váradi Hédi és Kálmán György voltak. A Nemzeti Színház bemutatója különös jelentőséggel bírt, mert Madách Imre halálának 100. évfordulójára készült. De a most futó, Vidnyánszky Attila által színpadra állított előadásban is felcsendül Sinkovits Imre jól ismert hangja, az Úr szerepében.
Majláth Mária Éva anyja, Váradi Hédi Éva és Sinkovits Imre Ádám szerepében (b-j) Madách Imre Az ember tragédiája címû drámájában a Nemzeti Színházban. A darabot Madách Imre halálának 100. évfordulója alkalmából mutatták be október 2-án, Major Tamás rendezésében. Fotó: MTI/Keleti Éva
A forradalom
Sinkovits Imre erős nemzettudata miatt gyakran került nehéz helyzetbe a kommunizmusban. Az 1956-os forradalom egyik jelképes alakjává vált, amikor október 23-án kiállt a Petőfi-szobor mellé, és zengő hangján, több tízezer embernek elszavalta a Nemzeti dalt.
A forradalom leverése után nem volt nyugta a nyomozóktól, akik folyamatosan zaklatták, megfigyelték és a kihallgatásai is mindennapossá váltak. A külvárosi József Attila színházba kényszerült, ami akkor a proletár teátrumnak számított.
Legkedvesebb szerepek
Sinkovits Imrének sosem voltak szerepálmai, nem kért, de vissza sem adott soha egyetlen szerepet sem. Bármilyen feladatot is hozott számára az élet, azoknak mindig igyekezett legjobb tudása szerint megfelelni.
Egy interjúban úgy emlékezett vissza, hogy bemutatók előtt rettenetesen izgult és szorongás töltötte el. Úgy érezte, bár eddig ugyan mindig megúszta, hiszen minden bemutatója sikerült, de ez alkalommal egészen biztos, hogy mostani szerepében utoléri a végzet és megbukik a nagyközönség előtt. Szerencsére ezek a sötét jóslatok egyszer sem nem váltak valóra, zajos siker jellemezte egész pályáját.
Budapest, 1969. február 4. “Mózes” a Nemzeti Színházban. A képen: Sinkovits Imre. Fotó: MTI /Lajos György
Meghatározó szerepének vallotta Madách darabjának címszerepét, a Mózest. Közel hatszázszor hívta életre az Ószövetség alakját. 22 éven át játszotta ezt a szerepet, nem csoda, hogy ehhez kötődött talán leginkább.
Ugyan számára mindig is a színház volt az első, de sok jelentős filmszerepeket és szinkronszerepeket is köthetünk személyéhez. Az 1965-ben készült A tizedes meg a többiekben Molnár Ferenc tizedest játszotta, és saját bevallása szerint ez a szerep az egyik kedvence lett. A szinkronszerepei közül talán nem a legnagyobb kihívást emelem ki, de Törpapa hangja nagyon sokunk gyermekkorát végigkísérte, így nem állom meg, hogy meg ne említsem.
Sinkovits Imre nyugdíjas éveiben sem vonult vissza, továbbra is a Nemzeti Színház színpadán élt. „Mit tudnék én csinálni a szabadidőmmel? Hiányozna a színház!” – mondta 64. életévében.
Sinkovits Imre Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, Nemzet Színésze 2001. január 18-án, 73 évében hunyt el. De meghalni mégsem fog soha, emlékét a magyar dráma örökké megőrzi.
Címlapfotó: MTI/Kovács Attila
