Cserkésznek lenni menő!

A Scoutland – Országos Cserkésztalálkozó és a Gubacs Fesztivál megszervezése után Magyarország legnagyobb ifjúsági szervezete nem akármilyen kisfilmet készített el.

Az 1907-ben Angliában életre hívott cserkészmozgalom alapítói talán még álmukban sem remélték, hogy a cserkészet túléli a XX. század viszontagságait, sőt, helyenként maga a mozgalom jelenti majd egy-egy közösség megmaradását. Több magyar emigrációs közösség megmaradásában is fontos szerepet játszott a két világháború közt Magyarországon is felvirágzó cserkészmozgalom életben tartása. Ám az, hogy több mint száz év elteltével hazánk legnagyobb ifjúsági szervezete éppen a cserkészet lesz, az már-már csodaszámba megy.

– Hazánkban több mint 12 000, határon túl, az elszakított országrészekben pedig több ezer cserkésztestvérünk él. Ma több mint kétszáz cserkészcsapatot tartunk számon, amelyek az ország összes megyéjében megtalálhatók. Azt szeretnénk elérni, hogy minden járásban legalább egy-egy cserkészcsapat legyen

– mondta lapunknak Réder Kristóf, a Magyar Cserkészszövetség kommunikációs vezetője még augusztusban a Scoutland – Országos Cserkésztalálkozó és a Gubacs Fesztivál megrendezése előtt. Ám ezt követően se állt le a gépezet, a cserkészek összedobtak egy igazán aranyos, kedvcsináló videót.

Egy Lumineers klip hangulatával vetélkedő, alig több mint egyperces videóban foglalják össze a cserkészek a lényeget, ami miatt ma is érdemes csatlakozni hozzájuk. Olyan közösséget tudnak teremteni a XXI. század „vívmányai” között is, amik garantáltan kiállják az idők próbáját.

Talán mégis felnőhet egy olyan generáció, akik a blockbuster filmek helyett valami értelmeset választanak hétvégi elfoglaltság gyanánt.