Az Istent dicsérő zene teljes életújulást eredményez

A 19. solymári Gospel Fesztivál sokkal több volt, mint egy zenei, kulturális rendezvény. Fontos igazodási pont, amely 19 éve minden egyházi könnyűzenét játszó előadónak, a fekete és a fehér gospel képviselőinek bemutatkozási lehetőséget nyújt. Jeney Erzsébet fesztiválalapító gondolatai, Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök, valamint Beer Miklós frissen nyugalmazott egyházi zenéért felelős váci püspök üzenetei azt erősítik: az Istent dicsérő muzsika gyógyítani képes. Így volt ez idén is a csodálatos helyszínen megrendezett fesztiválon, ahol zsúfolásig telt a nézőtér.

Jeney Erzsébet, a solymári Gospel Fesztivál művészeti vezetője és alapítója. Fotó: Barcsik Géza

Jeney Erzsébet a Kossuth Rádió Tanúim lesztek című műsorában előzetesen elmondta: „a kereszténységet ma annyi oldalról éri támadás, annyi alkalommal bizonyítanunk kell, hogy mi az, amit a keresztények nyújtani tudnak a többi embernek, akár a nem hívőknek. Ennek nagyon fontos területe lehet ez a fesztivál is, amely műfaji jellegzetessége miatt közel kerülhet a mai ember érzésvilágához”.

A Regős Zsolt vezette miskolci Fráter Kórus előadás közben. Fotó: Barcsik Géza

Az egész fesztivált egy színes gospelruhás felvonulás előzte meg, valamint Szutor Katalin ikonfestő kiállítása is gazdagította a programot. Az utcai felvonulás egyfajta nyitásnak is tekinthető a főszervező szerint, amellyel az emberekhez akarják közelebb vinni a kereszténységben rejlő örömet.

Nem pusztán a muzsika értékeinek közvetítéséről szól. Az egész alkalom minden előadótól nagyon komoly missziós vállalást is kér. Fontos vonatkozási pont, amely bemutatkozási lehetőséget nyújt minden egyházi könnyűzenét játszó előadónak, a fekete és a fehér gospel képviselőinek.

A fesztivál alapítója és egyben művészeti vezetője a fesztivált követően örömét és háláját osztotta meg. – El nem lehet mondani azt az örömet, amit éreztem akkor, amikor olyan sokan lettünk, hogy még padokat és asztalokat is kellett hozni a térre, hogy mindenki le tudjon ülni.

Nem lehet leírni azt a szeretetközösséget sem, amelynek tagjaként az ember mindig úgy érzi, ez a nap tényleg más, mint a többi, feltölt, átmelegít és megerősít, hogy újabb lendülettel lehessen kezdeni a jövő évi, a 20. jubileumi fesztivál szervezését – fogalmazott Jeney Erzsébet.

A professzionális hangosítás és a gyönyörű környezet, háttérben a solymári Kegytemplommal mind hozzájárult a tökéletes fesztiválélmény kialakulásához, ahol a jelenlévők tökéletes közösséget alkottak – életkortól függetlenül – a délutántól induló, és késő estig tartó, csaknem 200 fellépővel megvalósuló, színes koncertfolyam során.

Samuel Akinola, Shammak előadása. Fotó: Barcsik Géza

– Shammak és a PMS remek funkys hangulatú gospeljeinek nyitó műsorát a Sopron Gospel utánpótlásnak számító kórusa, a Kalimba Gospel Gyermekkórus előadása követte. Elementáris erővel hatott a Black Gospel Star Rivelino Rigters és a nigériai Samuel Akinola, Shammak hamisítatlan éneke és autentikus előadásmódja, ahogy a műsor fináléját adó lengyel Siena Gospel mindenkit magával ragadó előadása is, a sok remek szólistával. Jó volt újra hallani a kiskőrösi Gospel Sasokat és a remek Szegedi Ökumenikus Gospel csapatát is, akik először mutatkoztak be nálunk – osztotta meg a fesztivállal kapcsolatos élményeit Jeney Erzsébet, aki a „jól bevált” korábbi fellépőkről is elismerően nyilatkozott, különleges szeretettel szólva Regős Zsoltról és az általa vezetett Fráter Kórusról. 

Gável András, az Eucharist együttes frontembere dicsőítés közben. Fotó: Barcsik Géza

A művészeti vezető megjegyezte, idén a dicsőítő, ún. kortárs keresztény könnyűzene is élvonalbeli képviselőivel tette tiszteletét nálunk. – Köszönöm a Gável testvéreknek, Gável Andrásnak és Gável Gellértnek, hogy az Eucharist együttes dalaival visszarepítettek bennünket a 19 évvel ezelőtti első fesztivál euforikus hangulatába.

A lengyelországi Sienna Gospel Choir fináléja. Fotó: Barcsik Géza

A lengyelországi Sienna Gospel Choir fináléja pedig csodálatosan koronázta meg az estét. Anna Bajak fáradhatatlan lendülettel, tánccal kísért energikus karvezetői munkája nyomán a lengyel énekesek mindegyike szívvel-lélekkel énekelte ki magából a boldog örömhírt – mondta Jeney Erzsébet.

A koncertfolyam szíve azonban egy katolikus szentmise volt, amelynek főcelebránsa Beer Miklós öt órával korábban nyugalmazott váci püspök, egyházzenei referens volt, és amelynek során Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök hirdetett igét.

Beer Miklós elmondta, hogy a fesztivál éppen akkor indult, amikor őt 2000-ben püspökké szentelték. Kiemelte, Isten képes megérinteni mások szívét is a keresztények hálaadása révén. 

Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök (középen) és Beer Miklós (baloldalon) nyugalmazott katolikus püspök áldást adnak a szentmise végén. Fotó: Barcsik Géza

Gáncs Péter evangélikus püspök az Apostolok Cselekedeteinek 16. fejezetében olvasható eseményére utalva hangsúlyozta, a gospel és az Istent dicsérő zene gyógyít és kiemel bennünket az önzésünkből, megmozdítja a testünket-lelkünket, az egész életünket. A nyugalmazott püspök szerint az Istenre mutató ének terápiás hatását Szent Lukács evangelista precízen leírja:

„Az ének nem pusztán szabadulást hoz a foglyoknak, amikor Pál és Szilás kiszabadulnak a börtönből, és lehullanak róluk a láncok az Istent magasztaló ének közben, hanem gyógyulást is hoz. Teljes életújulást eredményez”.

Forrás: Kossuth Rádió; Fotó: Solymári Gospel Fesztivál/Barcsik Géza

Iratkozzon fel hírlevelünkre