Szlovákia: Bugár Béla zuhanórepülésben

Pár napja írtuk meg, hogy a felvidéki magyarságnak ütött az utolsó előtti órája a csúfos EP-szereplés és nem utolsó sorban a megosztott szavazatok miatt. Hiszen az MKP mellett a Most-Híd – szlovák-magyar párt – is a magyar szavazókra hajt. Pontosabban hajtott.

Most úgy tűnik, a Most-Híd az LMP sorsára juthat.

A SME liberális napilap csütörtöki száma címlapon beharangozva nem egy, hanem rögtön három cikkben is foglalkozik Bugár Béla, a Most-Híd elnökének „zuhanórepülésével”. Persze Bugár nem adja fel a harcot, és a „kommunikáció nem hagyományos eszközeivel” akar megküzdeni a választókért. Andrej Hrnčar, a párt alelnöke szerint ez a közösségi háló jobb kihasználását jelenti.

Ez nem jelent sok jót Bugárnak.

Pavol Baboš politológus szerint politikai csodával érne fel, ha a párt 2020-ban újra bekerülne a parlamentbe. Hozzáteszi, a magyar szavazókat nehéz lenne meggyőzni a továbbiakban arról, hogy a Most-Híd-at támogassák.

Sötét fellegek az MKP-nél is gyülekeznek.

Az AKO közvélemény-kutató intézet munkatársa szerint a fiatal magyar szavazók körében már nem döntő a nemzetiség a pártválasztásnál. Ők már nem a magyarországi médiából, hanem a közösségi hálón tájékozódnak. Ez pedig az MKP-nak is komoly kihívást jelent a 2020-as szlovák országgyűlési választásokra.

Forrás: domov.sme.sk, komentare.sme.sk

Iratkozzon fel hírlevelünkre