Lemondott Bugár Béla, a Most-Híd elnöke

Bejelentette lemondását Bugár Béla, a Most-Híd elnöke vasárnap, a szlovák-magyar vegyes párt gyenge választási eredményére reagálva.

A Most-Híd a parlamenti választáson nagyon gyengén szerepelt, a nem hivatalos végeredmények szerint a 13. helyen végzett a voksok 2,05 százalékát megszerezve. Ez kevesebb, mint egyharmada a négy évvel korábbi eredményüknek.

 Az eredmény nagyon rossz, sokkal jobbat vártunk – mondta Bugár Béla. Bejelentette: lemond a pártelnöki posztról, de nem távozik teljesen a politikából, mint mondta, továbbra is segíteni akarja pártját.

A politikus nem jelölte meg utódját a párt élén, azt mondta: erről majd a párt szervezetei döntenek. Ugyanakkor Ravasz Ábel – a párt egyik fiatal politikusa, egyik alelnöke és jelenlegi kampányfőnöke – jelezte, megvan az ambíciója arra, hogy a párt elnöke legyen. Hozzátette: nem ő az egyedüli aspiráns.

MTI

Kiemelt képünkön Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt elnöke (j) és Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke sajtótájékoztatót tart az őszi megyei választásokon való együttműködés lehetőségeiről tartott megbeszélés után az MKP pozsonyi székházában 2017. április 26-án.
Fotó: MTI Fotó: Krizsán Csaba 

Iratkozzon fel hírlevelünkre