Nagyon összeállt az ellenzék Nyíregyházán

Közös polgármester- és képviselőjelölteket indít hat ellenzéki párt és két civil szervezet az októberi önkormányzati választáson Nyíregyházán – jelentették be a pártok képviselői pénteken sajtótájékoztatón, a szabolcsi megyeszékhelyen.

Lövei Csaba önkormányzati képviselő a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviseletében elmondta, az ellenzéki szövetséget a Párbeszéd támogatásával az MSZP, a DK, a Momentum, a Jobbik, az LMP mellett a helyi Függetlenek Egyesülete és a Mindenki Magyarországa Mozgalom alkotja.

„Ez a szövetség nem szándék, ez tény, hat párt és két civil mozgalom szövetsége Nyíregyházáért” – fogalmazott Lövei Csaba. Szavai szerint Nyíregyházán új politikai kultúrára van szükség, „egymás véleményének elfogadására, a kölcsönös megbecsülés és tisztelet kultúrájára”, ehhez várják minden jó szándékú, változást akaró nyíregyházi ember csatlakozását.

Megjegyezte, a nyíregyházi ellenzéki polgármesterjelölt személyéről már döntöttek a szövetségben álló pártok és civil szervezetek, ugyanígy megvan már a képviselőjelöltek névsora is, őket később fogják bemutatni a médiának és a közvéleménynek.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre