Odi et amo

Tallai Gábor – a Látószög Blogon megjelent – szerkesztett előadása az érzelmi antagonizmus catullusi két dimenziójával jellemzi a világháborúk után stigmatizált nemzeteszmét: gyűlölöm és szeretem. Az európai történelem egyik fiatal államalakulatában a holokauszt bűnét öröklődő tehertételként cipelik a több mint hetven évvel később születettek is.

A kollektív bűnösség olyannyira stigmákat helyezett a német nemzet testére, hogy annak öngyógyító folyamatai képtelenek voltak elindulni a végzetes elfojtás miatt, amely a megbélyegzés következménye – állapítja meg Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója.

Dmitrij Vrubel orosz művész Testvéri csók című alkotásáról készítenek felvételt a turisták a berlini fal leghosszabb megmaradt szakaszánál, az úgynevezett Keleti Oldal Galérián 2018. november 2-án. A több mint egy kilométer hosszú szakaszt több mint száz alkotás díszíti. A német fővárost 1961 és 1989 között kettéosztó betonfal elbontását 1989. november 9-én kezdték meg.
MTI/EPA/Felipe Trueba

Harminc évvel a berlini fal ledöntése után van mit beszélni a német kérdésről. A kelet és nyugat egyesülése sem hozott gyógyulást. Németország keleti fele kommunista múltjának és

a kommunizmus szenvedéstörténetének feldolgozása nem történt meg.

Annál inkább annak elnyomása, ahogyan a németek mondják: „a múltat le kell győzni”.

– Máig alig esik szó a német antikommunista hősök áldozatáról, ezzel szemben a német történeti emlékezet egyetlen orientációs fókuszpontja a Harmadik Birodalom által elkövetett népirtás, a Holokauszt – véli Tallai Gábor, aki szerint ez csak fokozza az alig 150 éves államalakulat kezdetektől meglévő identitásproblémáját.

– A közép-európai értelmiségieket két csoportra osztva a cikk szerzője megállapítja: vannak, akik a politikai elit értéksemleges szemléletét tartják követendő mintának, mások viszont kritikusan szemlélik a német felsőbbrendűséget, megkérdőjelezve azt – annak ellenére, hogy a német érdekérvényesítés számtalan példáját tapasztalhatjuk meg az erkölcsi felsőbbrendűség „európainak” álcázott német pozíciójaként.

Tallai Gábor véleménye nyomán talán felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon a Berlini fal állásakor ilyen Európáról álmodoztunk-e? Lehet, hogy a magyarok és a közép-európai népek „nemzetek erős Európájának” gondolata őrzi ma valóságosan a korábbi álmot, amely Németországban nem létezik többé? Engedni kellene a gyógyulást a nyugati oldalon is…

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható.

Forrás: Látószög Blog

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Sitkei Levente: a gondolat rabláncon
Az atya, akire mindig számíthatnak az elítéltek
Mi az: piros és hetvenes?