Vérfürdővé változik a Tripoliért folyó csata

Amíg a világ Srí Lankára, Venezuelára, Afganisztánra vagy a Kasmírra figyel, addig Líbiában igazi vérfürdő alakult ki a kormányerők és a Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) között.

Már eddig is kritikus volt a helyzet, de Halífa Haftar tábornok, az LNH vezetője újabb offenzívát jelentett be, hogy elfoglalja az ország fővárosát, Tripolit. Ráadásul az LNH újabb frontokat is nyit a következő napokban.

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) számításai szerint a három hete zajló támadásokban már így is 30 ezren menekültek el csak Tripoliból. A fővárosért folyó csatának vasárnapig 227 halottja és további 1125 sebesültje van. Ezek a számok azonban nem pontosak, hiszen Haftar tábornok vonalai mögé nem mindig tud a WHO sem eljutni.

A nyugati támogatottságú nemzeti egységkormányhoz hű fegyveres csoportok az elmúlt napokban Tripoli déli fekvésű Ájn Zara nevű elővárosához szorították vissza az LNH erőit. Ezt az LNH úgy kommentálta, hogy mindössze lelassította az előrenyomulást Tripoli sűrűbben lakott néhány negyede. Ennek érdekében vetik be a tüzérség mellett az újabb gyalogsági alakulatokat is.

Sőt, eddig csupán a rossz időjárási körülmények miatt nem tudták bevetni a légierőt. Ez azonban most változik.

Ez idáig Haftar tábornok Líbia keleti és déli részét tartotta ellenőrzése alatt. Ha a most tervezett offenzíva sikerrel jár, és a nemzetközileg elismert egységkormány által ellenőrzött Tripoli, illetve velük a nyugat-líbiai területek elesnek, úgy Haftar hamarabb buktatja meg Líbia aktuális vezetőit, mint ahogy ezt Moammer Kadhafi diktátorral tette a nyugat még 2011-ben.

Forrás: MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre