Tervek és tettek egy új világ létrehozására

100 évvel ezelőtt, 1919 március 21-én jött létre a Magyarországi Tanácsköztársaság. Ennek alkalmából Vörös Boldizsárt, az MTA kutatóját kérdeztük arról, hogy milyen reményeket fűzhettek az alkotók az új diktatúrához. Az interjúból kiderült az is, hogy miként akartak vidéken "templomból mozit csinálni" az új rendszer egyes hívei.

Az „ideális jövő” megvalósulása

Ha meg akarjuk határozni azt, hogy mit remélhettek a Tanácsköztársaságtól annak alkotói, akkor meg kell vizsgálnunk az emberek jövőelképzeléseit. Fontos azt megemlítenünk és hangsúlyoznunk, hogy a Tanácsköztársaság irányító csoportjai már a rendszer létrejötte – tehát március 21-e – előtt és azután is tettek közzé olyan műveket, amelyekben hosszabb leírások is olvashatóak a majdan elérendő világrendről. Ezeket a munkákat a Tanácsköztársaság vezetői ismerték és hasznosították.

Az egyik ilyen szerző August Bebel német szociáldemokrata politikus volt, akinek A nő és a szocializmus című könyvét már korábban is kiadták. Bebel ebben a könyvében részletesen írt az általa vizionált, majdan kialakuló ideális világrendről: arról, hogy a termelő- és közlekedési eszközök, illetve a föld társadalmi tulajdonba kerülnek, a szocializált társadalomban a közösség egésze szolidáris összeköttetésben él majd. Úgy vélte, hogy az államok szép lassan meg fognak szűnni és minden munkaképes embernek dolgoznia kell majd, de a munka a demokratikus egyenlőség alapján lesz megszervezve.

Bebel úgy gondolta, hogy az így létrejövő új társadalom mindenből a legjobbat fogja adni és arra fognak törekedni, hogy ezt állapotot a Föld egészére kiterjesszék. Ez lehetett tehát a korszakban a szociáldemokraták elképzelése, akik a Tanácsköztársaságot a kommunistákkal közösen létrehozták.

Gyűlés a Tanácsköztársaság kikiáltása kapcsán március 23-án, a későbbi Kossuth téren.  Forrás: Wikimedia commons

A kommunisták nézeteire vonatkozóan érdemes idézni Nyikolaj Buharin A kommunisták (bolsevikiek) programmja című munkáját.  Buharin többé-kevésbé ugyanarról az ideális társadalmi rendről írt, mint Bebel. Azt írta, hogy ebben a társadalomban az emberek egyenlőek lesznek, társadalmi osztályok nem léteznek majd. Az egész társadalom olyan, mint egy óriási munkásszövetség, a munka a legnagyobb hatékonysággal fog folyni és ez a rendszer az egész Földre kiterjed majd. 

Mindezek után viszont az volt még a kérdés: hogyan jutunk el mégis ehhez a rendszerhez? Bebel óvatosan fogalmaz: ő azt írja, hogy nem lehet még tudni azt, hogy a jövő nemzedékek hogyan fogják alakítani a történelmet.

A proletárdiktatúra, mint megoldás

Vele szemben Buharin határozott útmutatást ad erre vonatkozólag: ő azt mondja, hogy a proletariátus diktatúráján keresztül. A kommunista felfogásban ez egy átmeneti időszak, amelynek során új gazdasági viszonyok jönnek létre, a kizsákmányolótól elveszik a termelőeszközöket és azokat a dolgozók kezébe adják. A kizsákmányolókat, mint társadalmi osztályt megszüntetik, ez azt jelente, hogy ha a földbirtokos vállalja azt, hogy ”hasznos munkát” végez és elmegy például könyvelőnek, akkor ő onnantól kezdve megszűnik kizsákmányolónak lenni. Ha ellenforradalmár lesz, akkor viszont az ő megsemmisítése a fizikai szférában történhet meg a kommunista ideológia jegyében.

A kommunisták úgy gondolták, hogy ha eltűntek a társadalmi osztályok és a fizikai fenyegetettség megszűnik, akkor lehet majd arra számítani, hogy nem lesz szükség a diktatúrára és ezáltal lassan megszűnik az állam. Kérdéses volt persze, hogy meddig is tart ez a bizonyos átmeneti időszak, amíg mindez végbemegy. 

Karl Radek szovjet politikus például úgy fogalmazott, hogy ez az átmeneti folyamat minden államban legalább egy emberöltőre terjed ki. Ami azért lássuk be, nem kevés. Illetve ő még a térbeli dimenzió kapcsán is óvatosan fogalmazott, csupán annyit mond, hogy a szocialista forradalom csak akkor győzhet, ha az egész kontinensre kiterjed, értve ezalatt Európát.

A kommunisták úgy gondolták, hogy nem lehet addig várni, amíg az egész világ proletariátusa harcba áll, tehát ha van lehetőség valahol proletárdiktatúrát bevezetni, akkor ott meg kell csinálni ezt. És idehaza is ennek jegyében hozták létre a Tanácsköztársaságot.

Kun Béla többször is azt hangsúlyozta, hogy „Amire mi a forradalmat alapítottuk az a nemzetközi forradalom volt”, tehát abban bízott, hogy az európai szovjet-mintájú rezsimek egymást fogják segíteni. Illetve nagymértékben számolt a Vörös Hadsereg segítségével is.

Plakátok 1919-ből. Forrás: Fortepan

Meg kell említenünk, hogy 1919 első hónapjaiban a szovjet vörös hadsereg előre tudott törni és a románokra is komoly nyomást gyakorolt – részben ezért is álltak meg akkor ők felénk előrenyomulva a Tiszánál.  Májusban viszont az egyik szovjet hadosztály fellázadt, ráadásul az orosz polgárháborúban a fehérek Anton Ivanovics Gyenyikin vezetésével ismét erőre kaptak. Az pedig, hogy a szovjeteket a saját háborújuk kötötte le 1919-ben, szintén hozzájárult a Tanácsköztársaság bukásához.

Az emberek átnevelése

Az új rendszer alkotóinak persze a magyar polgárokkal is el kellett fogadtatniuk az új rezsimet, ennek több eszköze volt. Egyrészt ott volt a terror, amelyet a vélt vagy valós ellenségekkel szemben alkalmaztak. Emellett a másik, szintén nagyon fontos eszközük a propaganda volt. Itt nagyon sok módszer került szóba: újságok, plakátok, tananyagok, filmhíradók és zeneművek is propagandaeszközként szolgáltak.

Azt kell ehhez megértenünk, hogy a Tanácsköztársaság vezetői arra törekedtek, hogy az állampolgárok habitusát meghatározzák, átneveljék őket. A gondolatmenetük tekintetében ugyanis volt egy komoly buktató, amelyet ők is észrevettek:

Hogyan lehetne elvárni azoktól az emberektől, akik a kapitalista körülmények közt nőttek fel, hogy lelkes építői legyenek az új társadalomnak?

Hiszen ha elvesznek tőlük dolgokat, önfeláldozásra kényszerítik őket, akkor ők könnyen lehet, hogy ellenszegülnek és a rendszer ellenségei lesznek. 

Ezért volt fontos a vezetők számára a nevelés. A cél az volt, hogy átneveljék ezeket az embereket, elsősorban még gyermekkorukban. Nagy költségű, kiépített iskolákban tervezték terjeszteni a rendszer tanait.

Az átnevelendő célcsoport. Forrás: Fortepan

Az lett volna számukra a cél, hogy a gyermekek minél több időt töltsenek bent az iskolában, mivel addig sem a családban vannak és nem hatnak rájuk az ottani ”régi” tanok. Sőt, volt, aki abban bízott, hogy ha a gyerekek így nevelkednek és megkapnak mindent az iskolában, akkor majd otthon ők fognak az új rendszernek propagandát csinálni a szülőknél.

Történelemoktatás – a jövőről

A marxista gondolatokat az iskolai történelemoktatásba is beépítették. Egyfajta ”új szellemű” történelemoktatást hoztak létre, egy olyan leckesorozat által, ahol nem csak múlt, hanem az ideális jövő is a tananyag része volt.

A tanítottak szerint az új világban nem lesz dúskáló gazdag és éhező szegény, a közös munka eredményéből mindenkinek egyenlően jut majd. Az emberek morálisan megjavulnak, az új társadalmi rendben minden gyermeket művelt emberré fognak kiképezni. És természetesen itt is arról esik szó, hogy mindez a teljes földkerekségre kiterjed majd.

A lecke szerint ez a történelem utolsó fázisa, ezután nincs tovább a marxista történelemvízió szerint. Úgy vélték, hogy meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy milyen lesz majd a jövő.

Lóversenypályából veteményeskertet

Mint említettem, hogy számos radikális intézkedés kötődött a rendszerhez, ezek közt voltak olyanok, amelyek egyfajta szimbolikus térfoglalást igyekeztek megvalósítani. Érdekes példa erre az, hogy például 1919-ben a budapesti lóversenypályákat kertgazdaságokká alakították át. Vagyis a ”léha, kizsákmányoló jólét” tereit a munka és termelés terévé transzformálták át.

Árpád vezér helyére Marxot

Ugyanez a szimbolikus térfoglalás történt meg 1919 május 1-jén is. E nap alkalmából szobrot állítottak Marxnak, Liebknechtnek és Leninnek is Budapesten. Emellett a régi hősök jelentős részét eltüntették.

A Kossuth Lajos utca május 1-i dekorációja az Astoria kereszteződésből nézve. Forrás: Fortepan

A Millenniumi emlékművön ekkor már állt Árpád vezér szobra, e fölé Marx szobrát helyezték, két munkással kiegészítve. Ez szimbolikusan azt jelentette, hogy míg Árpád és a honfoglalók az eddigi rendszerek alapjait, Marx és a proletariátus egy új világ alapjait fogja megteremteni. Érdekesség, hogy az új szobrot segítőivel ugyanaz a Zala György készítette, mint Árpád szobrát – saját bevallása szerint kényszerből.

A Millenniumi emlékmű fölé épített 1919. május 1-i díszlet a későbbi Hősök terén. Forrás: Fortepan

Ennek kapcsán még egy érdekes tényt érdemes kiemelni. Bár a Tanácsköztársaság egy új rendszert hozott létre, mégis arra kényszerült, hogy a korábbi rendszerek embereit is alkalmazza. Igaz volt ez a művészvilágban – például Zala György esetében –, de a hivatalokban is megtartottak régi embereket és gazdasági vezetőket. És igaz volt ez a hadseregre is, ahol szintén a világháborúban szolgált katonák adták a sereg tisztikarát – ideológiai meggyőződésüktől függetlenül.

A későbbi Kossuth Lajos tér május 1-jén: az Andrássy Gyula szobra fölé díszletként épített “Munka Háza”. Háttérben a Parlament. Forrás: Fortepan

 „Templomból mozit csinálnak”

Volt még egy nagyon érdekes eset, amelyben a város és a vidék közti ellentétek nagyon kirajzolódtak. Az egyik Veszprém megyei vezető a Tanácsok Országos Gyűlésén számolt be arról, hogy 

„Kijöttek mint a sáskahadak vidékre az agitátorok és felborították a rendet teljesen. Kimentek a falura és mindegyik azzal kezdte, hogy a templomból mozit csinálnak.”

El lehet képzelni azt, hogy mit szóltak ehhez a vidéki emberek, de az érdekesség az, hogy az ötlet még a pártvezetésnek sem tetszett, hiába voltak ők maguk egyház- és vallásellenesek. A források szerint még az elvtársak részéről érkező egyik reakció is az volt erre, hogy „az ilyen állatot le kell tartóztatni azonnal”.

Nehéz felmérni azt, hogy pontosan milyen mértékű lehetett a rendszer támogatottsága. A Tanácsköztársaság támogatói elsősorban az ipari munkásság, a bányászok és az értelmiség egy részének köreiből került ki.

A diktatúrával kapcsolatban annak kezdeti időszakában sajátos remények is megfogalmazódtak, elsősorban ezek hozhatták létre a társadalmi tömegbázist 1919 márciusában. Sokan azt remélték, hogy a határok védelme és a területi integritás tekintetében előnyöket hozhat majd az új rezsim. Ők annak ellenére is bíztak ebben, hogy a diktatúra vezetői leszögezték, hogy nem a történelmi Magyar Királyság területi integritásának alapján állnak.

Ott volt aztán az ideális világrend megvalósulásához fűzött remény.  Az érdekesség az, hogy Kun Béláék maguk is kijelentették, hogy harc, éhínség és nyomor lesz a következő időkben. A társadalom egy része viszont úgy tűnik, hogy nem tudta felfogni, és sokan abban reménykedtek, hogy az új rendszer által egyik napról a másikra javulni fog a helyzet.

Ez nem következett be, ráadásul a diktatúra belpolitikai helyzete csak rosszabb lett. Az egymást keresztező intézkedések, a gazdasági viszonyok romlása, a terror és a tavasszal elért katonai sikerek feladása nagyon leszűkítették a diktatúra társadalmi bázisát.  Júliusban még olyan intézkedéseket hoznak, amelyekkel próbálják enyhíteni a radikalizmust. A nyár folyamán a vörösterror hírhedt alakját Szamuely Tibort is félreállították. Mindez azonban már kevés volt ahhoz, hogy megakadályozzák a rendszer elbukását.

Azt ki kell emelni, hogy a Tanácsköztársaság mindenképpen egy tragikus eseménysorozat volt, ezt sosem szabad figyelmen kívül hagyni. Az utókor szempontjából a Tanácsköztársaság története fontos és érdekes példája annak, hogy miként törekedtek egy ideológia hívei az általuk vizionált, utópisztikus jövőkép realizálását radikális intézkedésekkel elindítani – és miként vallott végül kudarcot mindez.

Kiemelt kép forrása: Fortepan