Caramel: Boldogság kimondani akár a színpadon is Isten nevét

– Nem volt könnyű egyeztetnünk a beszélgetésünk időpontját. Nagyon elfoglalt vagy mostanában?

– Dolgozom nagyon. Főként a dalírás van a fókuszban. Készül új album is, illetve másoknak is írok dalokat. Jocinak és Boginak is írtam, illetve besegítettem nekik. Most magamnak jövök pár dallal. Van egy nagyon érdekes és színvonalas felkérésem egy pop dalra. Aki felkért a megírására, a szakma teljesen más területéről érkezik. A klasszikus vonalat képviseli, így a végeredmény egy kooperáció lesz. A személyét még nem árulhatom el mindaddig, amíg nem véglegesítettük a kész dalt. Annyi bizonyos, hogy ma ő az egyetlen létező magyar világsztár, jóllehet nem a pop világából.

– Te már késznek érzed a művet?

– Már abba a fázisba értünk, amikor hallható, hogy milyen maga a dal. A dallam, a hangszerelés, a szöveg is kész. Mindent feldemóztunk. Nálam a demók már elég erősen közelítenek a véglegeshez.

– Miről szól majd?

– A mondanivalója súlyosabb, többszöri meghallgatás után ad teljes képet. Első hallásra szerelmes dalnak tűnik. Lehet, hogy emiatt duettben fogom énekelni valakivel. Ám az első értelmezési réteg alatti üzenete, hogy mi előadók ne égjünk ki, ne váljunk egysíkúvá, ne utánozzunk másokat, találjuk meg saját egyéniségünket, fényünket. Merjünk önmagunk lenni, zeneileg, szakmailag.

– A Szikra Gálán te adhattad át a Keresztkérdés frontemberének, Kübler Daninak a díjat, akinek hozzád hasonlóan fontos az őszinteség. Ez lenne a kulcs?

– Aki kétségbeesetten elkezd futni a siker után, és emiatt másokat tesz mércévé maga előtt, elveszti a saját, őszinte megszólalását. Ez tudat alatt beférkőzik az elméjébe, és rohanni fog a trendek után, hogy azokat másolja. Így egyhamar hazugsággá válik a művészete. Mert azt már nem az őszinteség mozgatja.

– A Szikrán megköszönted, hogy világi előadóként is dicsérheted Istent.

– A hitről beszélni mindig egy kicsit magánügy marad. Az egyik legfontosabb dolog az otthoni egyedüllétedben végzett, személyes imádságod. Ám az Istennel való élet felvállalása nagyon felemelő. Isten üzenetét hirdetni egy másik dimenzió. A kimondott szavak igenis jelentőséggel bírnak. Bárki beszél Istenről, annak ereje van. És van egyfajta kiszámíthatatlansága: soha nem tudod, hogy kit érint meg az általad kimondott két mondat. Legtöbbször nem is a megtérítés szándékával jelentünk ki bizonyosságokat Istenről. Egyszerűen boldogság Istenről beszélni. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy én lennék a legnagyobb hívő a világon. A hitben is nagyon sok hibám van. Én is megbotlom, rám is hatással van a világ.

– Boldog vagy ebben?

– Úgy látom, hogy Isten számára nem az a fontos velem kapcsolatban, hogy „megváltsam” a világot, hanem hogy engem boldoggá tegyen. Igen, számomra boldogság kimondani akár a színpadon is Isten nevét.

– Ki szoktad mondani Isten nevét? Ettől nem válsz sebezhetővé?

– Kimondom. De ettől nem válok sebezhetővé. Éppen ellenkezőleg: védelmet kapok tőle. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor látod, hogy nem fér bele, hogy a hitedről, Istenről szólhass. De még ezekben a helyzetekben is megvan a lehetőségem választani: foglalkozom-e azzal, hogy a közönség a hitemmel kapcsolatos megvallásra hogyan reagál, vagy nem érdekel, és mondom. Nem jó út ebben az erőszakosság. Jézus sem volt erőszakos.

Isten nem erőltet senkire semmit, csak meghív.

– Azt szokták mondani, hogy a cigány emberek szívében alapvetően él a hit. Te hogy látod ezt a kérdést?

– Még ha nem is hisz minden cigány, de a kultúránkban az Isten személyével gondolkodni alapelvárás. Hasonlóan a temperamentumosabb népekhez. Sok esetben lehet, hogy külsőségekben jelenik ez meg. De a legtöbb esetben ezeknek a megnyilvánulásoknak szívből gyökerező ereje van.

– Gyerekkorodban is hittél már Istenben?

– Nem, akkor ez még nem érintett meg. A családunkban megjelent a hit. Nagy ritkán még templomba is elmentünk, de valójában mindez csak felületesen volt jelen az életemben. Nem voltunk egy tipikus roma család. Nevelőapám nem cigány ember volt, teljesen más habitussal. Humanista volt, aki szerette a történelmet, a tudományokat. Odavolt a második világháború tanulmányozásáért. A törökszentmiklósi cigánytelepen rengeteg irodalmi könyv is sorakozott a könyvespolcainkon. Aztán egy alkalommal valaki révén a hit a nevelőapámat is megérintette, és Istenről egyre többször esett szó otthon. Amikor autóbalesetben a kétéves öcsém meghalt, Isten az életünk szerves része lett, de ez a rátalálás később alábbhagyott.

– Akkor felnőttkorodban tértél meg?

Igen. Felnőttként mutatták be nekem Krisztust.

– Ez régen történt?

– Másfél-két éve döntöttem mellette tudatosan. Ám előtte is már sok minden csírázott a lelkemben. Foglalkoztam Istennel, de csak úgy a magam módján, a saját határaimon belül. Ha valaki a tíz-tizenöt évvel ezelőtti dalomat meghallgatja, hallhatja, hogy abban már jelen volt az Istenbe vetett hitem kezdeti formája.

– Mégis, mi vezetett el az Isten mellett való tudatos döntésedig?

– Volt egy nehéz helyzet az életemben, amikor Isten nagyon jól tudta, hogy szükségem van rá. Jobban, mint valaha. Több barátom ekkor nagy hatást gyakorolt rám. Egyikük Hámori Eddy volt. A számomra kilátástalannak tűnő helyzetben Isten mutatta meg nekem a reményt. Belső békességet kaptam Istentől. Az erősített meg, hogy egy ilyen nehéz helyzetben csak egy csoda lehet az a megnyugvás, amit a lelkemben kaptam. Úgy érzem, ezek után bármi történne velem az életben, az Istenbe vetett bizonyosságomat már nem veszíteném el.

Isten teljesen átformált bennem mindent.

Másképpen látom már az engem körülvevő dolgokat, történéseket. A hitem része lett, hogy rábízom magamat a Jóistenre. Bármiféle rossz dolog is történik az életemben, Isten szemével nézve már elbírható. Így felesleges dolgokba már nem fogunk beleroppanni.

– A zsoltárok világát tükröző lelkiséged miatt is énekelsz szívesen régi zsoltárokat új hangolásban?

– Szeretem a zsoltárokat. A hit miatt is közel állnak hozzám. Popsztárként ritkán adatik meg, hogy valaki előadóként, odaillő módon zsoltárt énekelhessen a közönség örömére.

Jó megélni a hitemet a zenével együtt.

– Az általad énekelt zsoltár szándékosan akar hidat képezni a múlt és a jelen között?

– A zsoltárok nagyon időtállóak zeneileg is. Szívesen foglalkozom velük, nagyon hálás feladat. Emelkedettségük okán viszont csak nagyon nagy finomsággal szabad hozzájuk nyúlni.

– A cigány emberek felé érzel esetleg különleges elhívást, hogy ők is találkozhassanak azzal a nagy ajándékkal, amit te kaphattál Istentől?

– Nem ez az életem fő mozgatórugója. Nem mondhatom, hogy kiemelt célom lenne. Istenre nem csak nekünk, cigányoknak van szükségünk, hanem minden embernek. Nekem fontosabb dolog a hit és Isten, mint a cigányság. Roma emberként mondom ezt. Mindenfajta – mélyszegénység, szociális helyzet, versenyképtelenség, képzetlenség – hiánynál sokkal fontosabb az Isten hiánya. Ha eljut az Isten üzenete cigányhoz és nem cigányhoz egyaránt, akkor nem lesz kérdés többé a felebarát szeretete. Akinek a szívében ott él Isten, abban nem lesz előítélet a másik ember irányában.

Ebben az új dimenzióban már nem számít többé, hogy milyen a másik bőrszíne, kultúrája, muzsikája.

Vannak fontossági sorrendek az életben. Aki megtapasztalta a hit másfajta dimenzióját, annak ezek a dolgok már másodlagosak lesznek, és Isten lesz az első helyen. A cigányság „problémája” olyan ügy, amelyhez az ember már kevés: isteni beavatkozás segíthet. Isten nélkül nem múlnak el a bajok. Csak vele megy.

– A szakmában elfogadnak a felvállalt hiteddel?

– Megvan a saját világom, még akkor is, ha bizonyos alkalmakkor találkozom a többiekkel. Szakmán belül nem érdekel senkit, hogy hiszel-e vagy sem, vagy hogy a Caramel énekelt egy zsoltárt a Szikra Gálán. Mindenki el van foglalva a saját dolgával. Nem sustorognak, hogy „a Mező Misi egy ilyen hívő, tudod, meg a Caramel is, meg az Oláh Gergő is, és hogy hú, de furcsák…”. Egyszóval nem kapok érte se hideget, se meleget.

Nem érdekli ma az embereket Isten, sajnos. A szakmán belül az előadókra is érvényes ez az attitűd.

Mondjuk az biztos, hogy a szakmán belül nem tartják a hitet trendi dolognak. De az érdektelenség még ennél is nagyobb méretű. „Nagyon kevesen jutnak el az Isten országába.”

– Ha már szakmaiságnál tartunk, mi a véleményed a keresztény könnyűzene hazai helyzetéről?

– A keresztény könnyűzenének látható evolúciója van ma Magyarországon. Mindenféle beavatkozás nélkül elmondható, hogy fejlődik. Az is nagyon jó, hogy erre felfigyelt a jelenlegi kormány is, és támogatni kívánja a szakmai kiteljesedését. Egyre fiatalabbak is foglalkoznak a műfajjal. Általánosan kezdik elfogadni, hogy létezik a műfaj. A fejlődése pedig azt jelenti, hogy a világi hangzásból átemeli a modern hangzásokat, ezzel eltűnik a belterjessége, és megszólítani, szórakoztatni is képes. Lehet rappelni, jó a drum and bass, és nem szükséges csak lanttal pengetni és  kórusban gregoriánt énekelni. Szabad nagyjából mindent. Nekem tetszik ez a fejlődés. Azzal együtt, hogy a hit és zene párhuzamban lehetnek buktatók. Talán nem feltétlenül a dicsőítő dalok hallatán térnek meg az emberek. A hétköznapokban meg kell térni ahhoz, hogy ez a keresztény tartalmú muzsika befogadható legyen az emberek számára. Amíg ez nem történik meg, az egész csak egy idegeskedő „kereszténykedés”.

A megtérésem előtt nekem is kényelmetlen volt Jézus nevét hallanom egy dalban.

A Jézussal való találkozás után viszont a legtermészetesebb dologgá válik.

– Te részt vennél ilyen keresztény könnyűzenei produkciókban?

– Én már vettem részt ilyen feat-ekben. A mostani Szikrán Eddyvel adtunk elő egy dicsőítő dalt.

Több olyan dalom is megjelenés előtt áll, amely nyíltan vállalt keresztény dicsőítő dal.

Nem biztos, hogy rádiós single-ként is kiadom, de lehet.

– Ez mikorra várható?

– Még nem rögzítettem őket, de ebből kettő már készen van.

– Szerinted befogadják majd az emberek?

– A keresztény könnyűzene és elsősorban a hit befogadásához való viszonyuláshoz először szükséges ha nem is megtérni, de minimum másképpen, nyitottan látni a világot, amely által a Szent Szellem egy kicsit el tud kezdeni a szívekben dolgozni. Sokan úgy beszélnek: „azért nem akarok hinni, mert sok a hit útján betartandó szabály”.  Ám az ember kicsit nyitott lelke megérintődik egy megfoghatatlan pillanatban, és egyszerre minden a helyére kerül. Ez olyan, mint a szerelem.

– A hívők szerelmesek lennének Istenbe?

– Igen. A megtért emberek egy picit szerelmesek Krisztusba.

Ez tényleg olyan, mint a szerelemben: szükséges a megfelelő pillanat ahhoz, hogy az megtörténhessen.

Utána rádöbbenünk, hogy nem korlátok fogadnak bennünket, hanem valódi szabadság. Az az igazi szerelem, amikor szabadabb vagy a szerelmeddel, mint nélküle. Megtehetsz bármit, mert tudod, hogy a szerelmed megbízik benned, és azt akarja, hogy boldog legyél. Ilyen az igazán jó kapcsolat Istennel, amelyben szabadabb és erősebb vagy, mint azelőtt. Isten mindent a te boldogságodra enged meg. Az emberek azért olyan boldogtalanok – depressziósak, alkoholisták, drogfüggők, elválnak, nem létező egzisztencia után rohannak –, mert azt gondolják, ők jobban tudják, mint Isten, mitől lesznek boldogok. Ha tudnák, hogy nekik mi a jó, akkor boldog emberek vennének körül bennünket. De ez sajnos nem így van.

– Nem gondoltam volna korábban, hogy ez neked ennyire fontos…

– Az a helyzet, hogy én már „barna öves hívő” vagyok.

Isten néha hagyja, hogy megtapasztaljunk egy másfajta világot és dimenziót, ha nyitottak vagyunk. Hála neki, én már megtapasztalhattam, megérthettem ezzel kapcsolatban egy-két dolgot. A korábbi „kényelmes hívő” attitűdömet, amelyben úgy hittem, ahogy nekem volt jó, Isten megváltoztatta. És végre érezhettem az eredményeket is a vele való életben. Ehhez nem kellett semmi különösebb: elkezdtem imádkozni és keresni az Istennel való kapcsolatot. Megtapasztaltam, hogy valami kézzelfogható történik velem.

(Fotó: vasárnap.hu)