Jósdastop a pszichológia szemszögéből
Ezekkel az ígéretekkel és emberfeletti képességekkel hirdetik magukat a televízió vajákosai, kuruzslói és sarlatánjai, akik neve mellett azonnal ott az ár is. Épp úgy, ahogyan egykor a „szakma nagy öregjének”, néhai Gyurcsok Józsefnek. Az Egyetemes Szeretet Egyházának kapufelirata alatt is azonnal olvashattuk, mikor vannak a pénztári órák.
Úgy tűnik ezt a nyilvánvaló, pofátlan és szemünk láttára történő „lehúzást” elégelte meg a kisebbik kormánypárt. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, illetve Rétvári Bence, a párt alelnöke január 30-án bejelentette: a hatóságokat arra kérik, hogy járjanak utána, miben szabálytalan, törvénytelen ezen szolgáltatók tevékenysége.
Felidézték, a nyugdíjasokat megkárosító termékbemutatók kapcsán már hasonló akciót indítottak, s utána a joghézagot érintően törvénymódosításokat is kezdeményeztek.
Ezen a sajtótájékoztatón emlékeztettek arra, hogy 2017-ben az NMHH már vizsgálta a kérdést, és megállapította: nyilvánvaló a kiszolgáltatott emberek megtévesztése; a távgyógyítók, távjósok sok száz, sok ezer forintot húznak ki az emberek zsebéből, és okkal feltételezhető, hogy évente rengeteg magyart károsítanak meg. (Ezzel a témával foglalkozik ez az írásunk is.)
A február 28-án tartott Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető minisztert portálunk megkérdezte ez ügyben. Gulyás Gergely kijelentette: „ha a hatóság arra jut, hogy a telejósdákkal kapcsolatban nem jogszabálysértésről van szó, hanem arról, hogy azért nem tudják szankcionálni azokat, mert nem megfelelő a jogi környezet, akkor a kormány nyitott arra, hogy változtasson”.
Mivel valóban olyan jelenségről van szó, amely igazán sokféle rálátást igényel, sorozatot indítottunk, amelyben szakembereket kérdezünk meg arról, hogy a saját szakterületük irányából van-e lehetőség a változásra.
Beszélgetőpartnerünk ezúttal dr. Káplár Mátyás, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének munkatársa, egyetemi adjunktus, tanácsadó szakpszichológus volt.
– Milyen módon képes a pszichológia mint szakma fellépni a kuruzslók ellen?
– Nagyon nehéz ezzel problémával bármit is kezdeni a szakmának. A pszichológusokat a Magyar Pszichológiai Társaság fogja össze, de ennek nincsen hivatali funkciója. Csak a tagok ellen vagy értük – akik ehhez önkéntesen csatlakoztak – tudnak bármit is tenni. Részben erre hivatkozva szerették volna létrehozni a Pszichológus Kamarát, ami rendelkezett volna hivatali funkcióval is.
De ha lenne is, az is csak az ellen tudna fellépni, aki azt mondja magáról, hogy pszichológiai szolgáltatást nyújt. Ha valaki azt írja ki a rendelőjére, hogy aura-hegesztő, a kamara nem vonhatná felelősségre.
Az én véleményem már több szakmai fórumon is előkerült: jónak tartom a pozitív megkülönböztetést. Előnyös lenne egy olyan jegyzék készítése, melyben a megbízható szakembereket gyűjtik össze. A semminél hatékonyabb lenne, bár sajnos a legtöbb ember úgysem ez alapján döntene. Tehát jogi eszköz jelenleg nincs a szakma kezében a helyzet a kezelésére.
– Lát esélyt arra, hogy a pszichológus szakma nyomást gyakoroljon?
– Amennyiben létezne valamilyen hivatalos szerv, annyi biztos, hogy nagyban segítené a tisztulási folyamatot. A más címkét magukra ragasztókkal sajnos nem tudunk egyelőre mit kezdeni, nem tudjuk megfogni őket. Ha valaki panaszt emel, akkor lehet ez ellen bármit is tenni. Magyarországon amúgy is ez az alapvető beállítódása a jogrendnek, hogy amíg nincs probléma, addig nem alkotunk jogszabályt. Van egyfajta tehetetlenség ebben az ügyben. A szakma ezzel már évek óta foglalkozik, de még nem sikerült hathatós nyomást gyakorolni. 
– A terápiák során találkozott olyan személyekkel, akiket mentálisan károsított a telejósda?
– Sokan azt gondolják, hogy az megy pszichológushoz, aki bolond. Ezért a pszichológus szakember, akit fölkeresnek, azzal szembesül, hogy előtte már minden más alternatív megoldást kipróbáltak, aminek sok esetben az az eredménye, hogy nem javulás, hanem romlás áll be az illető állapotában.
Sokfajta mentális tünet lehetséges, ha nem a valóság felé terelik ezeket az embereket, hanem megerősítik a saját képzeteiket, akkor az biztos súlyosbítja a helyzetet.
A másik oldalról nézve olyan is előfordulhat, hogy valaki szorong, és elmegy a „léleklátó szakemberhez és az úgymond leveszi róla az átkot, akkor lehetséges, hogy placebo hatásként csökkenhet a szorongása, de ez csak tüneti kezelés csupán, a valódi problémát egyáltalán nem oldották meg.
– Említette, hogy fontosnak tartja egy szakmai pozitív lista felállítását. Itt csak pszichológusokra vagy az általuk tanított mentálhigiénés segítő foglalkozásúakra is gondol?
– Ebbe a pozitív listába elsősorban pszichológus végzettséggel lehetne csak bekerülni, de esetleg létezhet ezeknek az alternatív gyógymódoknak is egy valamiféle szakmai pozitív listája, amiről a tudományos eredmények azt mutatják, hogy szintén javító hatású.
Én ezúttal maradnék a pszichológia területén, amire én gondolok, oda csak pszichológus végzettségűek kerülhetnének be, a többinél az a nagyon nagy kérdés, hogy mennyire igazolható tudományosan a működésük. Ha nem, akkor kérdéses, hogy mi alapján állítható, hogy valóban jól működik vagy sem.
– Számos pszichológia tudományosságán alapuló segítő szakma létezik manapság, akiket gyakorló klinikusok képeztek, és leginkább életkrízisek, válsághelyzetek menedzselésére tanították meg őket. Én azt gondolom, hogy ők is valamiféleképpen a „céh” tagjai lehetnének.
– Ma egy átalakulási folyamat zajlik hazánkban. Ennek lényege, hogy a klinikai pszichológiának eddigi monopóliuma átalakulóban van. Hiszen a klinikai pszichológia arról szólna, hogy elsősorban mentálisan beteg embereket kezel.
Jómagam tanácsadó szakpszichológusként találkozom olyan esetekkel is, amelyet mentálhigiénés szakemberek vagy coachok, hivatásukat magas szinten végző szakemberek is meg tudnának oldani. Őket mindenképpen integrálni kellene ebbe a folyamatba. De ez már megint egy szakmapolitikai kérdés.
A világon számos helyen a klinikai pszichológia mellett a lélektan speciális ágai is kiemelt szerepet töltenek be, mint a sport-, bűnügyi- vagy egyéb területek pszichológiája. A magyar törvényhozás kezdi ezt tisztítani, az irány nem rossz, ami felé most elindultak, de még az elején járunk e folyamatnak.
– Mi fogja majd később eldönteni, mi az, ami még a tudomány talaján áll, illetve minek a mentén lehet majd kijelölni a szakmaiság határait?
– Nagyon hosszú folyamat előtt állunk. Fontos lenne, hogy központilag legyen egy olyan szerv, mint az orvosoknak, ügyvédeknek, amely szervnek létjogosultsága lenne ellenőrzi a nemzetközileg elfogadott sztenderdek alapján, hogy ki az, aki jogosan viselhet ilyen vagy amolyan címet, legyen az mentálhigiénés szakember, coach vagy bármi más. És ne fordulhasson többé elő, hogy Mari néni gondol egyet, s mivel már beszélgetett öt emberrel, ettől ő már lifecoach-csá vált.
– A Gyűrű-kúra, a pszichodráma, a bibliodráma és számos egyéb mentálhigiénés jellegű, komoly tudományos háttérrel rendelkező eljárás és módszer segíti ma már az embereket. Az auralátók és a többi kókler is pénzt kér, míg a hiteles segítők is esetlegesen anyagiakért nyújtanak szolgáltatást. Hogy dönthetjük el, hogy melyik a tisztátalan és melyik a tiszta?
– Az Egyesült Államokban, Norvégiában vagy az Egyesült Királyságban szigorúan szabályozott a szakma működése. Az USA-ban például államonként kell megszerezi a licence-t a hivatalos működéshez. Ez nyilván megint csak a pszichológusokra vonatkozik, az összes többire sajnos nincs rálátásom. Egyes országokban azonban mindezt teljesen szabadjára engedik, nem szabályozzák, a piacra bízzák, úgy vélik ott, hogy ami nem működik, az előbb-utóbb úgyis elhal.
– Van arra külföldi példa, hogy hogyan lehet a csalókat kiszűrni?
– USA-ban pozitív listákat állítanak föl, szakmai körökből kiajánlják a megbízható szakembereket, akiket bátran felkereshetnek, így a páciensek maguk dönthetik el, hogy kihez forduljanak egy-egy problémájukkal. Az Államokban egészen tudatosan választanak a rászorulók szakembert, mégpedig csak olyat, akinek valóban megvannak a megfelelő engedélyei.
Fordítottan, azaz tiltó listával ezt nagyon nehezen tudom elképzelni. Mi úgysem tudjuk felkutatni, büntetni a hozzá nem értőket. Amikor a piac dönt, ez valóban kultúrafüggő. Ez a kultúra és ez a tudatosság nálunk még messze nem alakult ki így. Példa erre a tudatosságra az Amerikából jött hallgatóim, akiknél bevett szokás, hogy rendkívüli alapossággal utánajárnak annak, hogy valóban a megfelelő szakemberhez juthassanak el.
Ha innen közelítjük meg e kérdést, akkor edukációs módszerekkel kell az emberekre fókuszálni, azaz az iskolában kellene elkezdeni. Egészen kis kortól kellene arra tanítani a gyermekeket, hogy jól figyeljenek arra, mikor, milyen szakembert keresnek fel.
– Van rálátása erre a területre, esetleg ismer tankönyvet, ami ilyen vagy hasonló problémát tárgyal?
Sajnos nem tudok róla, hogy lenne, de mindenképp itt kellene kezdeni. Meg kellene a fiataljainknak tanítani, hogy hol vannak a határok az aurahegesztők és a valódi szakemberek között.
(Cikksorozatunk következő interjújában egy oktatási szakembert kérdezünk majd a témában.)
