Másfél hét alatt kilenc templomot ért támadás Franciaországban

Az Yvelines megyében fekvő Maisons-Laffitte katolikus templomának hétvégi megrongálásával immáron kilencre nőtt a tizenegy napon belül meggyalázott keresztény szentélyek száma Franciaországban.

A legújabb, a Maisons-Laffitte-i Szent Miklós-templom ellen elkövetett akció során a tettesek felborították és megrongálták az oltáriszentség őrzésére szolgáló díszes szekrényt, a tabernákulumot.

A megye prefektusa, Jean-Jacques Brot a Le Parisien című francia napilapnak elmondta, nem ez az első eset a térségben, amikor katolikus templomot gyaláznak meg ismeretlenek. 

A Szent Miklós-templomot az elmúlt hét során háromszor is meggyalázták. Ez nem más, mint a szabad vallásgyakorlás megsértése – nyilatkozta a prefektus. 

A keresztényellenességet vizsgáló francia intézet, az Observatoire de la Christianophobie közlése szerint a Maisons-Laffitte-i eset tizenegy napon belül már a kilencedik olyan támadás volt az országban, amelyik katolikus templom ellen irányult. 

A legdurvább és legabszurdabb eset a dél-franciaországi Nimes-ben történt: a Notre-Dame-Des-Enfants-templomba betörő vandálok amellett, hogy szétverték az épületet, ürülékkel kenték be annak falait. 

Robert Wattebled nimes-i püspök határozottan elítélte a támadást, amely szerinte azzal, hogy a legszentebb keresztény jelképek ellen irányult, a katolikus hívek legmélyebb hitbéli meggyőződése elleni cselekedet is volt.

 

Forrás: 888.hu

Fotó: Le Parisien (Google Maps)

 

https://s4c.news/2019/02/12/vandalizmus-keresztet-dontott-le-egy-fiatal-no-a-templomban/

Iratkozzon fel hírlevelünkre