A migrációs problematika millió vitát váltott ki mostanra világszerte, két, eltérő alapállásponttal rendelkező elméleti megközelítés hívei között. A gazdasági szükségszerűséget és nemzetközi előnyöket hangsúlyozók pedig általában populizmust kiáltanak. De valóban csak a demagógia beszél az illiberális politikusok szájából, vagy van alapja a migráció "biztonságiasításának"?
A kérdés erőteljes megjelenítése 2014. után kezdődött, majd a következő évben felerősödtek a migrációt támogató és ellenző hangok egyaránt. Talán érdemes megemlíteni európai viszonylatban, hogy a 2004-es bővítéssel tíz állam csatlakozott az Európai Unióhoz, ami területileg is megnövelte az unión belüli szabad mozgás lehetőségét – ezzel pedig a migrációs célországok számát is.
A politikai kommunikációban megjelenő migráció szerepét számos országban negatívan értékelik, ami mögött ott húzódik meg a hagyományos, nemzetállami értékek és a kulturális örökség felhígulása, vagy legalábbis magának a lehetőségnek a valós veszélye. Ezzel szemben ott vannak azok az országok, amelyek vezetése nem különösebben migrációpárti, de az abban való gazdasági lehetőségeket igyekeznek kihasználni. Ehhez túl sok mindent nem is kell tenni, hiszen a globalizációs folyamatok egyébként is koncentráltan támogatják az elvándorlást.
Itt jelenik meg a gazdasági fókuszú megközelítés, ami számos érvet sorakoztat fel a migráció mellett:
- a szegénység világméretű csökkenése,
- fizetések közötti eltérések csökkenése,
- a fejlődő országokba történő hazautalások és pénzügyi tranzakciók,
- munkaerőpiaci stabilizálódás,
- munkaerőhiány csökkenése,
- társadalmi revitalizáció, az elöregedő korfával bíró országok demográfiai kihívásainak kezelése.
A probléma viszont általában ott jelentkezik először, amikor alapvetően értéksemleges diskurzusról van szó. Az általános értelemben vett liberális gondolkodás figyelmen kívül hagyja, vagy tudatosan igyekszik lebontani a nemzeti karaktert, amire néhány európai ország különösen érzékeny. Az identitáskérdés fokozott előtérbe helyezése nemcsak politikai haszonszerzés céljából van kiemelten kezelve, hanem a mögötte lévő tartalom, mint nemzetmegtartó erő miatt is.
A másik fontos kérdéskör a betelepült emberek integrációja, amire univerzális receptet eddig még nem találtak fel. A társadalmi rétegek között meghúzódó törésvonalak nem automatikusan jelentik a feszültségek felszínre kerülését, azonban a kulturális különbségekkel kiegészülve szélesíthetik a már említett törésvonalakat, ami szegregációhoz, végső soron pedig párhuzamos társadalmi struktúrák kialakulásához vezet.
hirdetésÁltalánosságban elmondható, hogy nincs száz százalékos integráció és fontos az is, hogy a bevándorló milyen kulturális háttérrel rendelkezik. Két eltérő, erős identitás ütköztetésénél nehéz elkerülni, hogy az egyik fél ne adjon lejjebb saját elvárásaiból, különben a konfliktus eszkalációját kockáztatja meg.
A gazdasági fókuszú megközelítés ezt hagyja figyelmen kívül, amikor kizárólag piaci szempontok alapján ítéli meg a kérdést, mert leértékeli a kultúra és a világnézet szerepét.
Érdekesség, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet egy 2014-es jelentésében a migráció pozitív hatásai között olyan érv is szerepel, amely arra hivatkozik, hogy a „bevándorlók olyan munkaerőhiányon alapuló feladatokat is elvégeznek, amelyek a hazai munkaerő szemében kevésbé vonzóak, vagy nem látják benne a karrier lehetőségét”. Lefordítva ez azt jelenti, hogy a hazai munkavállalói réteg által alantasnak tartott munkát majd megkaphatják a bevándorlók.
Szintén érdekes, hogy a határokon átívelő „szabad migráció” (free movement migration) fogalmát gyakran összekeverik az illegális migrációval, jogalapot kölcsönözve így az elvándorlásnak, amihez adódik még a jelenség nemzetközi jogi dokumentumokban való megalapozása is (nem véletlenül váltott ki vitát a közelmúltban Marrakeshben tárgyalt és elfogadott ENSZ-dokumentum).
Végezetül ki kell emelni azokat az országokat, amelyek elsődleges kibocsátó szereppel bírnak (fejlődő és kevésbé fejlett országok). Ha erősödnek a migrációs folyamatok és – tételezzük fel – minimálisan nőnek a hazautalt összegek, azzal mennyiben fejlődik az adott ország hiányos infrastruktúrája vagy miként segít a szolgáltatások bővítésében, valamint a kormány és az államszerkezet átláthatóságában, hogy végső soron az az ország is egy élhető, jobb hely legyen? A gazdasági érdekek mentén alakított migrációs politika erre sem tud adekvát választ adni.
A múlt hét során a török Koç Egyetemen rendezett konferencián Çağlar Özden, a Világbank egyik vezető közgazdásza azzal érvelt a migráció mellett, hogy az egyben csökkenti a kibocsátó országokban a szegénységet. Ez a számok tekintetében mindenképpen igaz, hiszen elvándorlásról van szó, azonban a szegénység mint probléma ugyanúgy megmarad, annyi különbséggel, hogy talán kevesebb embernek jut osztályrészül.
Ehelyett a józan észen alapuló segítségnyújtásra kevés kivétellel fordítanak figyelmet, aminek az lenne a lényege, hogy támogatja az adott országot nemcsak humanitárius segítséggel, hanem hosszútávú infrastrukturális beruházásokkal és a fiatal generáció számára biztosított oktatási lehetőséggel, ösztöndíjakkal is.
KB
Fotó: Angelos Tzortzinis/AFP via Getty Images
