Harminc éve a hit védelméért, a szegények szolgálatában

Harminc éve, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat létrejött Kozma Imre atya, katolikus pap vezetésével, 31 alapító részvételével, köztük Csilla Freifrau von Boeselager társalapítóval. Alig fél évvel a magalakulásuk után már nemzetközi szintű ügyeket karoltak fel; a keletnémet menekültek befogadásával a figyelem középpontjába került munkásságuk.

A délszláv háború, valamint a romániai forradalom alatt is töretlen kitartással végezték munkájukat: a háborúból menekült családoknak nyújtottak menedéket, illetve a romániai forradalom alatt a segélyszállítmányok szétosztásán fáradoztak.

Elemi erővel tört fel ekkortájt az emberekből az évtizedek óta elfojtott igény: a másikért, embertársunkért tett önkéntes áldozatvállalás. Szolgálat, amelyet csak közösségben élhet meg az ember

– írja Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, vendégszerzőnk legutóbbi cikkében, melyben saját maga fejti ki meglátásait a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) harmincéves fennállásáról.


Hirdetés

Gondolatai egyértelműen jelzik: a szolgálat által fémjelzett elhivatottsághoz hozzátartozik az embertársaink felé tanúsított tisztelet, az értük vállalt felelősség, mely nem csak határainkon belül, hanem jóval azon túl is megmutatkozik: szükség szerint Afrikában és a Közel-Keleten is nagy erőbedobással segítik a rászorulókat.

Kozma Imre atya Kenyában – Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A szeretetszolgálat önzetlen munkájának népszerűsége töretlen. Munkatársai az MMSZ fennállása alatt képesek voltak olyan önkénteshálózatot kiépíteni, mely egyfajta tanúbizonyságot tesz arról, hogy a keresztény szellemiség a társadalom építőköve. Nem csak pillanatnyi, sokszor valóban sürgető szükségletek kielégítésére koncentrálnak, hanem hosszú távon gondolkodnak a megoldásokon.

A szegény családokban felnövekvő gyermekeknek készíttetnek szemüveget, de a nevükhöz fűződik például a jelzőrendszeres házi gondozás bevezetése is, a tüdőszűrő busszal és mozgó orvosi rendelővel a hajléktalan emberek orvosi ellátása a helyszínen.

Jelenleg az MMSZ kétszázharmincnégy intézménye naponta tizenháromezer rászoruló, fogyatékossággal élő, idős vagy beteg embernek nyújt ellátást, iskoláiban és óvodáiban nehéz sorsú családok gyermekei kapnak esélyt a felzárkózásra, százharminc önkéntes csoportjában pedig háromezer segítő támogatja a szükséget szenvedő családokat.

Az elismerések nem maradtak el: a szociális munka napján, november 12-én Pro Caritate díjjal tüntették ki Győri-Dani Lajost, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnökét a Parlamentben. A segítségnyújtás személyességén alapuló máltai Jelenlét program eredményeit pedig Magyar Örökség Díjjal ismerték el.

A fentiek alapján kijelenthető, hogy a szociális segítségnyújtás alapkövét tette le az MMSZ Magyarországon. Legyen ez példa és útmutatás mindannyiunk számára!

(Kiemelt kép: Csilla Freifrau von Boeselager, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társalapítója – Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat)

'Fel a tetejéhez' gomb