„Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené!”

Ma ünnepeljük a szüzesség, a kertészek, a leányok, a jegyespárok, a nemi erőszak áldozatainak és a szüzeknek védőszentjét.

Szent Ágnes legendája örök értéket képvisel, hiszen többek között ő a nemi erőszak áldozatainak védőszentje. Fiatal kora ellenére készségesen szembeszegült ártatlanságának megrontói ellen; csupán 12-13 éves korában ennek köszönhetően vették el életét.

A történet szerint a IV. század elején egy római prefektus nézte ki Szent Ágnest fiának feleségéül, azonban a lány elutasította. Az elutasítást halálos ítélet követte. Mivel a római jog nem engedte a szüzek kivégzését akkoriban, a prefektus Ágnes meztelen testét végig vonszolta az utcákon egy bordélyházig.

A lány imájára haja megnőtt, befedte testét; a férfiak, akik erőszakot akartak tenni Ágnesen, mind megvakultak. Máglyán akarták megégetni, azonban a farönkök nem kaptak lángra; halálát végül késszúrás okozta.

Ágnes a hitnek és a tiszteletnek köszönhetően nagy szentté lett. Nevét fölvették a mise római kánonjába. Egyházatyák és szónokok fáradhatatlanul hirdették a vértanú szűz dicséretét, aki a nők elleni erőszak védelmének jelképévé vált.

Hol van Szent Ágnes értékrendje ma?

Az elmúlt időben egyre nagyobb nyilvánosságot kaptak a nemi erőszak áldozatainak történetei, elindult a #metoo mozgalom.

Az internetes platformokat nem csak a támogató, hanem a gyűlölködő kommentek is. Az áldozathibáztatás egyre inkább általánossá vált egy-egy nyilvánosságra került történet után. A legnagyobb vihart Makai Viki futónő története kavarta, akire férje talált rá támadójával való dulakodása közben.

Viki a vele készített interjúnkban elmondta, hogy szerinte az, hogy hagyományos családmodellt képviselnek férjével és két gyerekével, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy férje keresésére indult a majdnem tragikus kimenetelű estén.

ha ő nem vállalja a felelősséget a családjáért, ha nem ebben a modellben élünk és én egy liberális, feminista, karrierista nő vagyok, akkor nem biztos, hogy a férjem elém jön, és megmenti az életem.

– mondta akkor férjéről Viki.

Az interjú reggelén elözönlötték a Viki ellen irányuló gyűlölködő kommentek. Azok, akik eddig lelkesen kiálltak minden egyes áldozatért – ahogy egyébként azt egy jóérzésű ember teszi – most fröcsögve nyilvánították ki véleményüket, miszerint annak, amit Viki mondott semmi köze ahhoz, hogy ő ma életben van és majdnem sértetlenül megúszta az esetet. Azok, akik eddig az áldozathibáztatók ellen kampányoltak, maguk is azokká váltak. Feltehetjük magunkban a kérdést: hova lett a felállított értékrend?

Iratkozzon fel hírlevelünkre