Újra indul a Szabad Európa Rádió Romániában

A román elnöki hivatal honlapján közzétett nyilatkozatban üdvözölte Klaus Iohannis román államfő hétfőn az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa által pénzelt Szabad Európa Rádió (SZER) román adásainak újraindítását. Iohannis reményét fejezte ki, hogy a sok félretájékoztatás tengerében az újraindított rádió egy tiszta hangot képviselhet majd. Véleménye szerint Európát a hatalmi önkény, Romániát a populista politikusok veszélyeztetik.

A román államfő úgy értékelte: a SZER az 1989 előtti időben a kommunista diktatúra által titkolni próbált igazságok feltárásával a “szabadság bástyájaként” éltette a reményt a románokban, hogy lehetséges az elnyomás alóli felszabadulás. Iohannis örömét fejezte ki, hogy 30 évvel a diktatúra bukása után, Románia (centenáriuma utáni) “újabb évszázadának” első évében hétfőn újraindultak a SZER Romániának szóló adásai.

Szerinte erre azért van szükség, mert Európát ismét az intolerancia, a gyűlöletbeszéd és a hatalmi önkény fenyegeti,

Romániát pedig nemzetük jövőjét önös érdekeikért feláldozó, populista, demagóg politikusok veszélyeztetik.

“Egy megosztott, számos fenyegetéssel – egyes esetekben belső fenyegetéssel – szembesülő Európában szükségünk van a szabad sajtóra, amely segít eligazítani az állampolgárokat, megtalálni az igazságot a hamis hírek, a manipuláció és a hazugságok médiatengerében” – olvasható a román államfőnek a SZER-hez intézett üzenetében.

A SZER tavaly júliusban jelentette be, hogy egy évtizedes szünet után idén újraindítja Romániának, illetve Bulgáriának szóló híradásait. A közlemény szerint a civil társadalom és sajtó képviselői, illetve kormányzati hivatalnokok mindkét országban aggasztónak tartják a félretájékoztatást, korrupciót és társadalmi megosztottságot. Ezek szerintük a politikai berendezkedést veszélyeztetik, amit

a SZER a hamis híreket leleplező és a közéleti szerepvállalást bátorító, Romániának szóló műsorokkal és elemzésekkel akar a helyi médiumokkal együttműködve ellensúlyozni.

A SZER eddig is készített román nyelvű adásokat a Moldovai Köztársaság számára. Romániának szóló műsorai és írásai hétfőtől kezdődően a romania.europalibera.org internetes honlapon érhetők el.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre